Almárium

Asturias: Forgószél
(Európa Könyvkiadó; Budapest, 1985.)

Egy messzi ismeretlen világ volt számomra Guatemala, egyáltalán Közép-Amerika földje. Itt játszódik a Nobel-díjas író Banántrilógiájának főműve, a Forgószél. Egy Szebb Új Világ építésére özönlenek a nyomorult szegények százezrei erre a vidékre. Kevesen élik túl a járványokat, a megmaradtakat is pergamenné szárítja a pusztító hőség. Az állandó forróság pácában az indián mondavilág, több ezeréves legendák és a gyarmatosító iparmágnások biznisz-igézete keveredik. Az asturiasi kohó mélyén furcsa elegy kavarog: a szavanként ízlelhető mondatok, lebegő álom-gondolatfolyam, mely a „költészetté párolt próza” remekévé teszik a művet.

Boris Vian: Venyigeszú és a Plankton
(Európa, Budapest 1984.)

A rövidéletű dzsessztrombitás-színkritikus-sanzoníró Vian – a fanzine névadójának – első írása ez a kacagtató komédia, melyet 23 évesen írt. Bár ponyvái (Köpök a sírotokra, Öljetek meg minden rohadékot stb.) is hangos sikert arattak, igazi tehetsége a Tajtékos Napok, a Pekingi Ősz mellett a Venyigeszú és a Plankton-ban domborodik ki. Frappánsan ideillene most Vian prológusa is; de mint mondja: „előszavam teljesen felesleges, ami által pontosan eléri célját.” A Venyigeszú és a Plankton történetének kereteit két féktelen házibuli szolgáltatja; Őrnagy, Óvadóc, de Lucerna, Antiochio és társainak parkettzsonglőrködései, élet-bakugrásai közepette kibogozhatatlan gombolyaggá áll össze életük fonala. A szellemes szürreál-történet hátterében azonban komoly társadalomkritika áll: leleplezi a szárnyait bontogató és napjainkra fojtogatóvá váló hivatali bürokrácia visszáságait.

Csáth Géza: Napló 1912-1913
(Babits Kiadó; Szekszárd, 1989.)

Be kell hogy valljam; első olvasásra prűdnek mutatkoztam a Napló forgatása közben. Néhol idegesen túllapoztam kényes részeket, szellemi táplálék után kutatva. Később, mikor a könyv már visszakerült a polcra, akkor mozdult meg bennem valami. Csáth Géza naplóját életének abban a szakaszában rögzítette, amikor már a morfium elkötelezett rabja volt. Fürdőorvosként dolgozott, két esztendejét veti papírra ekkor. Valóságos szexregény ezen írás, a narkotikumtól a testi élvezetekbe menekülő író őszinte vallomása. Pszichoanalízis és nagy értékű irodalomtörténeti dokumentum egyben, az orvos-Csáth kitárulkozása a boncasztalon. A Napló mélységeibe csak hasonló nyíltsággal ereszkedhetünk alá; így válhat igazán tanulságossá ez az utazás.

Erdődy János: Énekes az országúton
(Zeneműkiadó; Budapest, 1979.)

Valamikor a X. század közepén vándoroltak el a bulgárok földjéről a magukat katharoknak, vagyis tisztáknak nevező személyek az újfajta hit szavával. A Toulouse melletti Albi városáról albigenseknek nevezett hívők ellen III. Ince keresztesháborút hirdetett úgy másfélszáz esztendővel később. Guillem Figueira, a toulouse-i szabómester és muzsikus hitében az albigensek közé tartozott. Nehéz döntés előtt állt hát, feladva vallását beszolgáltatja-e az inkvizíciónak hangszereit, vagy elhagyja elei földjét. Hosszú vándorlás veszi kezdetét, keresztül Németföldön, megjárva Itália útjait. Megismerkedhetünk a vándormuzsikusok életével, a politikai-vallási küzdelmek hátterében. Miközben hőseink kalandjain szórakozunk, az író észrevétlenül ismertet meg bennünket a korabeli trubadúr-énekekkel, Minnesänger-költeményekkel, elfeledett vándordiákdalokkal. A nagy műgonddal fordított szerzemények nem kisebb szerzőknek állítanak emléket, mint pl. Hélinant de Froidmont, Walter von der Vogelweide, Oroszlánszívű Richárd, Giacomo da Lentini.

F.Scott Fitzerald: Az éj szelíd trónján
(Európa, Budapest 1981.)

Az Elveszett Nemzedék írójának leleplező műve ez. Egy gyönyörű és gazdag, ámde labilis idegzetű hölgybe beleszeret elmegyógyásza. „Frigyük” történetén keresztül mutatkozik meg a pénz álnok hatalma. A mindent elemésztő szerelem vakon sodorja a nagy jövő előtt álló tehetséges orvost az erkölcsi és szellemi romlásba. A Nagy Amerikai Álom szertefoszlik, ami pedig utáni marad; sivár és üres pusztaság.

Heinrich Böll: Egy bohóc nézetei
(Magvető, Budapest 1982.)

A hazájában „kölni bohócnak” is titulált Nobel-díjas író számtalan könyve vált méltán világhírűvé. A később filmváltozatban is elkészített Biliárd fél tízkor (1961), Egy szolgálati út vége (1968), Katharina Blum elvesztett tisztessége (1976) mellett a legmegrázóbb regénye az 1963-ban megírt Egy bohóc nézetei. Főhőse a megalkuvásra képtelen Hans Schnier – az iparmágnás fia – aki felrúgva a társadalmi konvenciókat felcsap bohócnak; fittyet hányva mindenkire parolázik Köln színpadaitól egészen Bonn sáros utcájáig. Lecsúszása elkerülhetetlen, miközben tiszta szerelmét megfertőzi az elvakult vallási és polgári közerkölcs.

John Steinbeck: Kék öböl; Szerelem csütörtök
(Európa, Budapest 1966.)

Furcsa vidék a kaliforniai Monterey, ahol életre kelnek Steinbeck hősei. Mindent elsöprő érzelmek /Édentől keletre/, a munkásmozgalmak helyszíne /Érik a gyümölcs, Késik a szüret/ és a szívszorító barátságé is /Egerek és emberek/. Ugyanitt élnek a Konzervgyár utca hősei is, a Nobel-díjas író svihákjai. Jólesően lustálkodhatunk velük egy pár liter Ócska Teniszcipő mellett, vagy klasszikus zenét hallgatunk a Dokival az Élettani Laborban. A Mackós Lobogó és a Palota Lebuj között elábrándozhatunk az életnek egy naposabb oldaláról, ahol minden gond valahogyan egyszerűbben oldódik meg. Mac és a többiek az élet dolgai között sztoikus bölcsességgel lavíroznak, bűneik mégis szentté avatják őket az olvasó szemében.

Michael Ende: Tükör a tükörben
(Kobra Könyvek, 1995.)

Ki ne ismerné a Momó vagy a Végtelen történet írójának a nevét? Andersen és a Grimm fivérek méltó XX. századi utódja Ő, aki úgy ír gyermekverseket, hogy azok a felnőttek számára is komoly tanulságokat rejtenek magukban. A Tükör a tükörben c. kötetét apjának Edgar Ende festőnek ajánlotta. Szürreális történeteinek finom szálai át meg át szövik egymást, a novellák tárgyai és szereplői hol eltűnnek, majd egy újabb álomszerű vízióban ismét felbukkannak. Lelkünk mozaikjai lassan állnak össze – elmosódott tükörképünket pillanthatjuk meg ekkor. Hogy ez a kép mennyire mulatságos vagy szomorú, az függ az olvasótól is: Ende könyörtelenül állít szembe önmagunkkal – rajtunk múlik, tudunk-e önvizsgálatot tartani, adott esetben jókat mulatni saját gyarlóságainkon.

Michael Tournier: A vörös törpe
(Európa Könyvkiadó; Budapest, 1994.)

Évről-évre műsorra tűzi a Magyar Televízió Michael Tournier világhírű regényének filmes változatát, a Rémkirály-t. A film főhőse saját világot teremt az elviselhetetlen valóság helyébe. Groteszk és ellentmondásos figuraként egyensúlyoz az erkölcsi alapkérdések pillérén. Egyszerre szánalmas és hősies, mint Tournier rögeszmés figuráinak mindegyike. A vörös törpe elbeszélés-gyűjtemény 1978-ban látott napvilágot. Meghökkentő és kacagtató novellák, a kifordult világ szatírái ezek az írásművek. Hogyan teremtette meg Jahve Évát? Mi történhetett Robinson Crusoe-val öreg napjaiban? Szellemes és elgondolkodtató történeteken keresztül dől le jó néhány tabu, megnyitva talán rég beszorult kapukat az olvasóban.

Susan Sontag: Halálkészlet
(Európa Könyvkiadó; Budapest, 1989.)

Diddy, a Nemlétező furcsákat álmodott. Bár az is meglehet, hogy mindenki más álmodott, a valóság csak Diddy, a Létező körül töltötték ki az űrt, (most). Talán a Rongyrobi tehet mindenről – piros csíkos lába lifeg a kék nadrágszárban. Mikor gyerekként megbüntették (most nem az, Diddy, a Felnőtt) mindig a rongybaba sínylette meg. Kezdetben szálanként a fonalhaját, majd a tarkabab-gombszemei következtek… Igazi mélyrepülés ez a regény Dalton Harris lelkének sötét bugyraiba. Látszólag értelmetlen mozaikdarabokból rakosgatja az olvasó össze a képet, súlyos kórtani esetet állítva elénk. A külvilág számára észrevétlenül sodródó Diddy-t csak egy vak lány szerelme menthetné meg, ám az összeilleszthető tükörcserepek a végén ismét szilánkokra törnek. A halálkészlet cafatokra hasít, Diddy, a Rongyrobi örökre elveszik.

William Golding: A torony
(Európa, Budapest 1965.)

A Legyek Ura sikere, majd a Ripacs Martin írói bravúrja után és közben is folyamatosan jelentek meg Golding kisregényei. Ilyen a Beavatás vagy a Zsarátnok, majd az 1965-ös A torony. Antihőse Jocelin atya, Stilbury dékánja, aki tornyot építtet. Nem is tornyot, templomot. Sőt, katedrálist. Izzadtságból, könnyből és vérből építteti. Az alapanyag az ember – gyarló és halandó – aki semmit sem számít, hiszen neki látomása volt. A toronynak meg kell épülnie, mindenki fölé magasodnia. A szétzilált közösség fölé, a megölt szerelem fölé. Az őrület mementójaként áll majd örök intelemül: a Pokol ellenében sem nyúlhatunk az ördög eszközeihez!

Szelevényi Gellért