|
Judith
A nyolcvanas évek maghatározó goth - zenekarainak (The Sisters Of Mercy, The Mission, The Fields Of The Nephilim) sorozatos kifulladásai után, több fiatal csapat tűnt fel a 90-es évek elején ezt a zenei stílust megújítandó. Sokan közülük nem alkottak maradandót, mások csupán az előbb említettek halvány kópiái voltak, vagy hamar befejezték zenei pályafutásukat.
Az albumot, a Lyre Of Amphion kiadó segítségével jelentették meg, amely a zenekarok mellett, főként kiállítások szervezésére szakosodott. A Judith tagjai közreműködtek a The Sentimentalist című zenei-művészeti lap létrehozásában, amely főként a viktoriánus és neoszecessziós alkotókkal foglalkozik. 1996-ban egy új kislemez jelent meg Sahara Seas címmel, melyen az első CD három dalának átdolgozott verziója mellett két új szám is helyet kapott. A következő nagylemez 1998-ban, La Réveuse címmel jött ki, és semmivel sem maradt el az elsőtől. A gitárok kissé visszafogottabbak lettek, a hangszerelés csiszolódott, a dobgépet a dob/dobgép kombinációja váltja fel. Az énekes Christopher David sötét tónusú, romantikus hangja mintha az 1800-as évek ópiumfüstös szalonjaiból szólna. A La Réveuse-n helyet kap egy jól sikerült David Bowie feldolgozás (Andy Warhol) és a nagy elődök előtti tisztelgésként a „költészet pápája” azaz Stéphane Mallarmé a nagy szimbolista költő egyik versének (Autre Eventail) zenei átirata. A borítót Mark Wagner, az együttes egyik tagjának Klimt-et idéző, gyönyörű festményei díszítik. 1999-ben Christopher David William Faith-el (Faith And The Muse) közösen alapított kiadót Neue Asthetik néven. A harmadik lemez producere is Faith lett. Az együttes nagy sikerrel vett részt, egy több zenekart felvonultató turnén, a Neu Asthetik által szervezett Blackout A.D.-n. Az utolsó lemez 2002-ben jelent meg Play Of Light címmel. A stílus tovább finomodik. A főként akusztikus gitárra és zongorára épülő számok hangulata jóval nyugodtabb, mint az ezt megelőző két albumon. A költői ihletettségű szövegek és a hangzás így tökéletes egységben van. A lemezt az olyan csúcspontok teszik igazán remekművé, mint az elvágyódó Air Of Lovers, vagy az atmoszférikus Without Her. A Judith még két évig létezett azonban számomra ismeretlen problémák 2004-ben feloszláshoz vezettek. Az énekes, Christopher David új zenekart szervezett „Moto: Rosa” néven. Az új együttes nem tér el lényegesen a Judith stílusától, olyan mintha az utolsó lemez hangulatvilágát vinné tovább új megfogalmazásban.
Edeneye |
|||