Az Operaház Fantomja
A DVD-n nemrég látott "Az operaház fantomja" című musical mély érzéseket ébresztett bennem.
Számomra új volt a történet, nem tudtam, miként végződik, ezért tudtam oly' nagy figyelemmel és nyitott szívvel befogadni.
Az emberi kapcsolatok jellegét, a bonyolult lélektani folyamatokat figyeltem meg benne. Ezek gondolati elemzése járt a fejemben a film alatt...
A mindenki által már gyerekkorában megvetett, megalázott, torz arcú, a Sátán gyermekének nevezett, később az Operaház Fantomjává váló, egyébként rendkívül tehetséges férfi Freud elméletét juttatta eszembe...
E szerint az ember kisgyermekkora döntően befolyásolja a lelki fejlődést.
Ha gyermekként ily' komoly sérelmek érik, ezeket elfojtván felnőtt korban jelentkeznek a lelki torzulások...
Személy szerint én áldozatnak tartom őt, igazából nem tudom gyűlölni, hiába viselkedik arra méltón..
A másik főszereplő, a felettébb tehetséges énekesnő, Christine, aki elveszített édesapja társaságát szeretné visszakapni a Zene Angyalát látja benne, akit apja ígért neki... Azt ígérte, ha meghal, a mennyből küld egy angyalt, aki által mindig vele lesz. A lány apja iránti érzelmi újfent a pszichoanalízis atyját idézi fel bennem...
A lány a Fantomot hiszi a megígért társnak, de később mélyen csalatkoznia kell.
Rá kell jönnie, hogy egy beteg elme vágyának tárgya.
A történet végén jön a katarzis, melynek során a mindenek felett győzelmet aratott szerelem beteljesedik és a hús, a test vágya és a neurotikus elme álmai elbuknak...
DarkDia