|
Clan Of Xymox: "Visible" dvd
Már régóta tervbe volt véve, egy Clan Of Xymox DVD kiadása. Míg más, jóval kisebb bandák megállás nélkül szórják piacra a rosszabb-jobb minőségű DVD felvételeiket, addig a több mint 20 éve aktív holland bandának ez az első teljes, hivatalos vizuális kiadványa. Manapság divat lett azt művelni, hogy a limitált szériát lehet kizárólagosan megvásárolni egy korong megjelenésekor, s ha ez elfogyott, kidobják az olcsóbb, de nem olyan szép, vagy extrák nélküli verziót. Ez van most ebben az esetben is, hiszen a „Visible” dupla DVD-s verzióban került a boltok polcaira. Én ezt egy cseppet sem bánom, mivel a második lemez is tartalmaz majd annyi felvételt, mint az első DVD. De ne siessünk ennyire előre, nézzük sorjában, mit is rejt magába a kiadvány! A tartalom időben, az 1998 és 2007 közötti korszakukat mutatja, tehát túl régi dolgok nincsenek. Ami a menüt illeti, kicsit lassú, de szépen lett kidolgozva. Az 1. disc videóklippeket, és koncert felvételeket tartalmaz. A videók közt a legelső a „Heroes” című David Bowie feldolgozás, mely az azonos című kislemezük címadó dala. A maradék kilenc nóta, a „Stranger”, és az „I Want You Now” kivételével az utolsó két albumukról származik. A videóklippek minősége szép, nagy dolgokra nem kell velük kapcsolatban gondolni, 90%-ban koncertfelvételek képi anyagát rejtik. Az élő koncertek 8 dalt tartalmaznak, kezdetnek nyitásként a „This World” 1998-as felvételével, majd ezután a „Louise” 2001-ből. A maradék 6 nóta, a 2006-os WGT-n lett rögzítve. Ahogy végignézzük a képkockákat, feltűnik, hogy a COX muzsikája milyen volt 10 évvel ezelőtt, és hogy most hol tartanak, valamint mennyi tag jött, és ment a bandában. Képileg változó minőséget kapunk, van ahol kristálytiszta de van, ahol kissé pixelesebb, hála a sok fénynek és füstnek, melyek koncertjeik elengedhetetlen részei. A hangzást kissé sterilnek találom bizonyos helyeken, de annyira nem zavaró. A koncertek hozzák a szokásos COX hangulatot, kissé búskomor, lebegős, könnyed érzést tolmácsolnak felénk Ronny Moorings-ék. Őszentsége - kontakt |