Elend

"Vezetnem kell őt, nekem, a halott léleknek. A Pokol szakadékába lefelé, völgytől-völgyig. Úgy igaz, ahogy én ezt neked elmesélem!" Miképpen Virgilius elvállalta Dante vezetését, úgy kísér minket a fél évtizedet felölelő Elend-trilógia a Sötétség mélyebb bugyraiba.

A Kör bezárult az Officium Tenebrarum harmadik darabjával. 1994-ben az Angyalok bukásának történetéből adaptálva készítette el Renaud Tschirner és Alexandre Iskandar Hasnaoui. A trilógia második részének centrumában az erőszak és lázadás áll, míg a harmadik felvonásban Thanatos kitárja fekete palástját: a hangok történetének középpontjában a Halál áll. Az Elend jelentése az ófelnémet "ellienti" szóból származik, mely a múltban "idegen, kiutasított" volt. Nyomorúság, ínség a mai megfelelője. A név sugallta hangulat tükröződik a kompozíciókon, a hallgató olyan érzéseket tapasztalhat meg, melyeket az Életen túli látomásokban érzékelhetünk, mintha Dante Doré illusztrációiban gyönyörködnénk megborzongva: a végső fények is sorban kihunynak, utunk kétségbeesett botorkálás lelkünk útvesztőiben. "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?"

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 11. 22. - 10:27 | © szerzőség: Gelka