F. O. System | Odaát mi vár?

- Néhány gondolat a F.O. System Utolsó Üvöltés DVD/CD-je kapcsán -

Aki annak idején benne volt az undergroundban Magyarországon sokszor megélhette azt, hogy minden zenekarnak volt olyan korszaka, amikor nagyon erős koncerteket, demo-stúdió felvételeket készített és kialakult a kultusz-státusza. Aztán telt-múlt az idő és egyszer csak leáldozott a csillag és mindenki azt kezdte mondani, hogy elkurvultak és gáz hallgatni őket, járni a koncertjeikre.

A hősök tehát lassan eltűntek.

Leginkább érzések, emlékek maradtak utánuk. Nem kevés, de nem is elég. Ezek a zenekarok ugyanis leginkább dokumentálni nem tudták azt a korszakot, amikor a legjobbak voltak. Nincsenek csúcslemezeik, nincsenek igazi magyar underground sorlemezek sem, emlékek vannak csak a magyar underground egyik fénykorából, az 1980-as évek elejétől az 1990-es évek közepéig. Magyar underground-betegség vagy sajátosság, lehet, hogy átok. Mindenki majd eldönti, hogy melyik.

A Fuck Off System (F.O. System, F.O.S., vagy csak az F.O., kinek mi) csúcskorszaka az 1988-1990 közé eső rész volt azt gondolom. Én legalábbis ebből a korból emlékszem éjfekete műsorra, nagy energiával, gregoriánnal kezdve, néha kísérletezve (ki hinné, hogy Current 93 loopot is bejátszottak FOS koncerten? Pedig igen.), de mindenképpen letaglózva mindenkit. Nekem egy Lyuk-beli koncert és egy korai Hungaro Carrotos maradt meg a legjobban, ez utóbbi főleg beletépett az akkor kapaszkodó lelkembe. Kopott bőrkabátban, zsíros hosszú hajjal természetes fekete utcai ruhában, ahogyan lenyomta a Még-et Mátyás Attila, az azonnal eldöntötte a viszonyomat ehhez a zenekarhoz.

Aztán persze elkurvultak. Rossz haknibulik, csajozás, hiteltelen legendák, meg egyszerűen népszerűek lettek és ez nem volt jó hatással rájuk, nem tudták kezelni. Jött a Sex Action is, amit akkor nagyon illett utálni ma azonban az első lemez The Cult-ra hajazó riffjei kapcsán megbocsátóbb az ember talán.

A magyar underground értékítélet persze meglehetősen szigorú volt, nem volt mit tenni. A FOS nem fért bele, valami hitelesebb kellett, meg aztán Mátyásék ki is futották magukat. A FOS időben ment szét, de nagyon nagy kár, hogy nem maradt utána szinte semmi sem. És ezt a „kárt” igazából az évek hozták meg. Merthogy nem volt utánuk nagyon semmi, ami jobb lett volna ebben a stílusban (nagy kár, hogy a Holdnak nem jött össze az áttörés sohasem, pedig). Kiadtak egy igazán legendás demót (Day of the Gloom, vajh mikor lehet megszerezni végre normálisan CD-n?) és egy debüt lemezt, ami igazából csak egy lenyomata annak, amit a FOS valamikor tudott és mert. Ma már azt mondja az ember, hogy nem a legrosszabb lenyomata, de ez olyan muszáj-, meg szájhúzós dolog. Eltelt több mint másfél évtized, van értelme a kritikának ezzel a CD-vel szemben? Nincsen, mert nincsen jobb. Gyakorlatilag a zenekar megsemmisülése közben készült a felvétel. Ilyen lett és többeknek még ez is nagyon sokat jelent. Egyszer beszéltem Miklós Péter dobossal erről a lemezről és mondta, hogy abszolút nem tudja felvállalni, mert nem ilyet akart és nem tudta megértetni a stúdióval, hogy milyennek kellene lennie. Az utolsó turnén Zana Zoltán és Szasza is dobolt, meg a lemezfelvételen is. Nonszensz módon az album a zenekar halála után több mint két évvel látott napvilágot, a vinil verzió meg sohasem (köszönet az Indie 16-nak, ez is ilyen tipikus magyar underground történet, meglepődni nem ér).


Azután csend. Volt egy ilyen zenekar, kit érdekel, kit nem. Úgy látszik sokakat inkább érdekelt. 2006-ban újra összeálltak, én bevallom, hogy simán kihagytam akkor. A legenda annyi év alatt megnyugodott, letisztult, helyén volt. Minek bolygatni? Aztán a VOLT Fesztiválra menni akartam, de nem jött össze. 2009-re ott tartottam, hogy ilyen hülye nosztalgia lett rajtam úrrá, hogy erre el kell mindenképpen menni. Utolsó koncert (az utolsó üvöltés, ja). Ki nem hagyom.

Nem is.

Azzal a barátommal mentem el, aki egyetlen magyar zenekar szövegeit tanulta meg életében kívülről, a FOS-ét. Pocakkal, sörrel a kezében mellettem álldogált ugyanazon a helyen, ahol több nővel is megismerkedett annak idején a klubban felnyírt hajjal, szakadt farmerban még meg martenszban. Röhejes meg kellemetlen is volt, hogy azok közül sokakkal most is összefutott. Igaz, sokkal kevesebbet beszélt most velük.

Kezdődik a koncert. Bevánszorgunk. Leülünk. Első hangok. „Még”. Odab*sz. Ilyet még sose hallottam magyar zenekartól, pláne nem a FOS-tól. Felállunk. Úgy maradtunk végig. Ahogyan barátom józanon megjegyzi; „Ha annak idején így szólaltak volna meg, akkor a közönség leszarja a bokáját minimum.”. Aztán kis idő múlva hozzáteszi; „Mondjuk most is leszartam.”. Stílusos szöveg egy rock-koncerten ahol egy rohadt nagy megfáradt szem előtt, feketébe öltözött ürgék tolják az energiát gitárokon és dobon.

Az előadásnak vége, most meg itt van a koncertlemez és a DVD és a CD is (egészségesen kurtítva, szerkesztve) és gondolkodom rajta egy ideje, hogy hogyan is van ez. A kiadvány ugyanis példaértékű, egy referenciamunka gyakorlatilag. A kivitelezés (lila-fekete digipack, lakkozva) illik a FOS legendájához és megelőlegezi mindazt, amiről nekem ez a koncert szólt. Azért volt jó, mert nem volt színtiszta nosztalgia. Eltelt majdnem húsz év, nem lett volna jó, ha valamit ugyanúgy kapunk meg, mint akkor. Sőt, rossz lett volna. A FOS 2009-ben úgy szólalt meg, ahogyan ma kell; vérbő módon, sötét energiával átitatva, megáldva és begyorsulva, letaglózva, lendületből nyomva a lényeget. Amit át lehetett menteni, azt átmentette, amit át kellett dolgozni, azt megtette. Még kísérletezett is (lemezen jobban be is jön a Távoli vihar így utólag, mint élőben). A FOS átmentette magát a halálból a halálon túlra és nem utolsó sorban – ahogyan Jerabek fogalmazott a stage-ben – "csinált egy kurva jó koncertet". Ezt a koncertlemezt sokkal szívesebben hallgatom és mutatom meg másoknak, ha úgy hozza, mint az 1990-1993-ast, mert megvan az üzenet. Felvállalható darab.

Persze maradjunk objektívek.

Amitől egy kicsit mindenki tartott az a legpozitívabb meglepetés; Zana Zoltán egy dinamikus, sokszor alázatra is képes pontos rockdobos. Médiacirkusz igen, meg Kartell, de ha azt nézem amit itt nyújt („Öngyilkos vágyak”, „Még”, „Távoli vihar”, stb.) az egyszerűen rendben volt. A darkos bepörgetéseket egyszerűen nem tudtam volna elképzelni róla, és lám. Jerabek hozza, amit hozni kell, a CD-n jobban hallani a játékát, ami pontos és meghatározó. Jók a basszus hangszínei, masszívan peng. Mátyás mellé kell Földi, vagy együtt jó a felállás, ezt most nem tudom annyira eldönteni. Talán ő változott a legtöbbet, nincsen meg a legendás és mindent uraló „mééééég” és „máááár”, öblösen és mélyen, komoran és fájdalmasan. Egy rockzenekar dinamikus frontembere - nagyon jó, karakteres férfias hanggal. Ez nem kevés 2009-ben sem, de nem ugyanaz, mint ami volt. (Jerabekék valószínűleg elmondták neki, hogy ez egy FOS koncert, nem kell annyira nyomni a show-t. Mátyás el is mondta a koncert végén, hogy „Most már mosolyoghatok.”, addig azonban énekeltette a közönséget többször is. Ezért jár az egyetlen tockos neki.) A DVD anyaga úgy van megvágva, hogy azt bevállalhatja simán egy világhírű rockzenekar is, nemhogy egy visszatérő magyar underground zenekar. Elégtétel lehet két évtized után.

Itt vannak a himnuszok és az üzenet újraíródik bennük. A FOS a meg nem értett, tépelődő lélek zenéje. Azé a léleké, amely azonban ebből erőt próbál meríteni, ezt megéli, talán kicsit ki is tombolja magát. Nem mondanám, hogy önmarcangoló, de az értelem, az érzelem, a benyomás és lelki, meg egzisztenciális nem vált benne sohasem szét. Mondatonként másról értekeznek a szövegek. Nem nyavalygóak és nem értek azokkal sem egyet, akik azt mondták annak idején, hogy nem megéltek. Azt gondolom, hogy aki ilyet mondott annak nem volt ez a helyzet sohasem megélt.

Mátyás Attila azt mondta, hogy azért hagyta abba a FOS-t, mert nem tudott egy idő után újra és újra elégni a színpadon. Én azt mondanám, hogy elmúlt belőle a dolog, amiért a FOS-ból egy koppintós post-punk zenekarból dark rock legenda lett. Most sem volt benne a FOS esszenciája, de megpróbálta átlényegíteni, vagy aktualizálni a társakkal együtt és a kísérlet, amely borotvaélen táncolt, sikerült. Ilyen szempontból a kiadvány az egyik legsikeresebb magyar underground dokumentum, ez pedig komoly eredmény, illendő megemelni a kalapot. Soha jobb szerelmes dalt itthon, mint a „Talán”. Soha rosszabb kétértelműbb dalt, mint az „Öngyilkos vágyak”. Soha jobb életérzés-festményt, mint az „Utazás” ("Minden kérdés válaszra vár / Én nem tudom odaát mi vár / Az élet úgy fáj"). Majdnem minden dalban van új hang, van új elem, vagy éppen csak a tiszta dinamika sodor. Átélhető és talán valakiknek folytathatóvá válik is mindaz, amiről ez a zene és a szövegek szóltak.

A koncert dalai közben vannak riportok a nézőkkel a DVD-n. Rajongók. Valahogyan meg vannak hatódva egy kicsit és a 95%-uknak ez volt az első FOS koncertje, pedig messze nem tinik. Az első, az utolsó és az egyetlen. Egy legenda részesei most már.

Számlista:

1. Még
2. Nézz rám
3. Hiába minden
4. Talán
5. Engedj el
6. Lebegés
7. Öngyilkos vágyak
8. Őrült világ
9. Hold
10. Miért
11. Ne félj
12. Utolsó üvöltés
13. Utazás
14. Ne gondolj rám

F.O. System: Utolsó üvöltés, 2009, CD+DVD digipack (Alexandra)

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 11. 22. - 10:53 | © szerzőség: PHJ