A hollókról

- általánosságban, európai vonatkozásaikról -

„Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva,
fájón,
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami
koppant,
Künn az ajtón, mintha roppant halkan roppanna a zár.
„Vendég lesz az”, így tünődtem, „azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?”

Vajon mivel vezethetném be hollókról és varjakról szóló írásomat, ha nem Edgar Allan Poe kultikussá vált versével? Talán ez is hozzájárult ahhoz a félelemmel vegyített tisztelethez, mely egyes körökben a hollót övezi. Hogy mikor alakult ki ez a kultusz? Bevallom, nem tudom. Mikor próbáltam egyre mélyebben menni az időben, a Corvus Coraxtól kiindulva, a 19. századi népi költőkön át a középkori mítoszokig…. mindig mélyebbre és mélyebbre lehetne ásni, egészen addig a korig, melynek ősiségét nehéz megérteni, de még nehezebb felfogni. „Mélységes mély a múltnak kútja”, Thomas Mann szerint. Ez az a pont, melynél sokszor lyukadunk ki, még az őslégkörben oldódó vegyületek kérdésén is túl. Hogy hogyan keletkezett a világ? Hogy hogyan a holló? Nos, nincs rá magyarázatom. Mindenki másban hisz.
De annyi mese maradt meg a hollóról, számos nép kultúrájából…. Mi ez, ha nem időtlenség? Írásomban szeretnék tisztelettel adózni ezen madaraknak, akiktől a tudatlan köznép még mindig irtózik.

A holló, mint madár…

A varjúfélék (Corvidae) családjához tartozik, akárcsak a különböző varjúfajok, a csókák, szarkák, vagy a szajkók, ő a legnagyobb tag, a 60 centimétert is megközelítheti. Az északi féltekén fordul elő, de a csendesebb, háborítatlan környezetet kedveli. Ilyen helyeken fészkel, lehetőleg egy elérhetetlen sziklacsúcson, vagy egy nagyon magas fa tetején. Párban él, esetleg kis csapatokban, de nagyobb csoportokkal vészeli át az éjszakát.
Dögöket eszik, de nem különösebben válogatós. A levegőben képes mutatványokra, kivételesen okos madár.

A holló, mint legenda…

Több funkciót is betölt. Halálmadár, hírnök, jós ( ezek néha összekapcsolódnak), részt vesz a világ teremtésében.
Talán a halálmadárság a legjobban érthető. Maga a fekete szín is sokakat taszít, a köztudatban a gyász, a szomorúság színe. Gondolom, külseje is hozzájárult a hollótól való viszolygáshoz, ám viselkedése még ennél is rettentőbb lehetett. Régen, mikor nagyobb csaták dúltak, egészen hatalmas seregek tettek meg hosszú utakat az ellenség harctere felé. Hollók kísérték őket, hogy a véres küzdelem után kedvükre lakmározhassanak a tetemeken, hiszen már akkor is dögöt ettek. A népet pedig elborzasztotta a harcosokon ( talán éppen a szeretteiken, rokonaikon?) mohón lakmározó gyászruhás madarak látványa. Holott a madaraknak ez csupán létfenntartás volt. Innét származhatnak az angol raven (= holló) szó módosulatai: a „ravenous” jelentése falánk, kiéhezett, vagy kapzsi, mohó, a ravening, melyé falánk, ragadozó.
Sok mesében olvashattunk a beszélő madarakról, és az egyszerű emberről, aki valamilyen csodás véletlen folytán megértette a madarak nyelvét. Így a germán Sigfried, vagy a magyar népmesék juhásza. A hollók is „közvetítők” a „két világ” között. Főleg észak-európai területeken terjedt el ez a hit, talán erre a legjobb példa az angolszász northumbia uralkodó, Edwin példája. Vagy az ismertebb Chu Chulain esete, kinek többször is megjelent Morrighan varjú alakú hadistennő, bukását jósolva, de ő egyszer sem ismerte fel. Harcostársai is onnét tudták meg, hogy meghalt, hogy egy varjú szállt le vállára.
A hollók természetesen nem üdvözletről, hanem halálról adtak hírt a címzettnek. Sok babona fűződik megjelenésükhöz, melyek, ha nem is mindig halált, de általában balszerencsét jelentenek. A szárnyaival verdeső holló bajt hoz, a tetőn ülő, melynek csőrében veres cérna van, tüzet jelez. Ha napnyugta felől repül délnyugatra, ellenség közelít, de ha az ellenkező irányból, akkor az őt látónak teljesülhet kívánsága.
A „rossz hírnök „ eredete az ókorba nyúlik vissza, egészen pontosan az ókori Hellász mondavilágába. Apolló istennek egy holló vitte meg a hírt, hogy kedvese, Coronis megcsalja. A haragos isten a „hűtlen” hírnökön töltötte ki mérgét, és az addig gyönyörű, ezüstfehér tollazatot feketévé változtatta.
Itthon is fellelhetjük ezt a szerepet: Arany János balladájában, a Mátyás anyjában, ahol egy holló viszi el az anyai üzenetet a Prága várában raboskodó Mátyásnak.

A holló, mint legenda…. II.

Az előbb említettek szorosan kapcsolódnak az információkhoz. A germán és skandináv mitológia szerint a főisten, Odin vállán két holló ül, Hugin ( Gondolat) és Munin (Emlékezet). Hajnalhasadáskor küldi el őket, hogy híreket hozzanak neki, és villásreggelire térnek vissza.

„Hugin és Munin
naponta kiszáll
szerte a világba.
Félek, hogy Hugin,
Még inkább, hogy Munin
Egyszer nem tér vissza.”

Innét származik Odin egyik neve, a Hollóisten.
A tudás hatalom, tartja a mondás. Odin, hála hírszerző hollóinak, számtalan történésről szerzett tudomást, ezekbe bele is avatkozott. Talán éppen így lett híres és nagy, a két madár segítségével.
Egyre inkább megerősödik abbéli hitem, hogy a britek számára is a hatalmat, az erőt jelentik. A londoni Towert hat ( egyesek szerint nyolc) holló őrzi. A legenda szerint ha az állatok elszöknek, a torony összedől. Lehetséges, hogy az ottaniaknak az ország nagyságát szimbolizálja, még ha tudat alatt is, persze ezt csak egy angol tudná megmondani. Mindenesetre érdekes cikk jelent meg a Rubiconban arról a törődésről, amiben a kormány részesíti őket.
„Kalitkába zárják a Tower barátságtalan hollóit
A madárinfluenza veszélye miatt a Temze- parti erődítmény híres fekete hollóit az erődtoronyba lévő, zárható kalitkákba költöztették. A Tower főmadarásza szerint elképzelhető, hogy be is oltják a Branwen, Hugine, Munin, Gwyllum, Thor és Baldrick névre hallgató, barátságtalannak tartott madarakat. A kelta időkből fennmaradt történeti hagyományban kitüntetett helye van a holló alakját öltő háborús istennek, Brannak. A hollók nyugalmának megőrzéséről a középkori monarchia jogszabályokban is gondoskodott, hogy az ellenséges hódítások elkerülését biztosítsa. II. Károly parlamentje a monarchia folytonosságának zálogaként tekintett a hat hollóra, amelyek zavartalan és biztonságos fenntartására a Tower belső gyepét jelölte ki.”
Talán a holló- kultusz itt, az Egyesült Királyságban a legnagyobb. Létezik hollóisten, a már említett Bran, de még nála is híresebbek a hollóistennők. Morrighan istennőnek három alakja van, afféle triumvirátus. Kísérői, Babd, Nemhain, és Macha csuklyás varjúként járnak. Találkoztam már olyan forrással, ahol négy helyett csak három istennőről van szó.
Kísérőiről nincs túl sok adatunk. Egyedül Macháról, a harci téboly megszemélyesítőjéről tudunk többet. Második férje, CrunChu azzal dicsekedett, hogy felesége gyorsabban fut, mint az ulsteri (észak- írországi) lovak. Az állapotos asszonynak muszáj volt versenyeznie, győzött is, de miután megszülte ikreit, megátkozta a tartománybeli férfiakat.
Morrighanban ( Nagy Királynő, Szellem Királynő) egyfajta kettősség él; kedvét leli a háborúban, a harci dühben, a pusztításban, de ugyanakkor az anyaság és erotika is hozzá kötődik. Ádáz csaták után a folyóparton ül, és a halott harcosok ruháit mossa. Innen eredhet a ravine szó, mely a vízmosásos szakadékot jelenti.

Visszatérve a hatalomra, nem egyszer előfordult már, hogy a harcosok hollós zászlókkal indultak csatába. Úgy gondolták, mágikus erejük van, megvédi a sereget, és a dögevő madár szimbóluma elijeszti az ellenséget. A vezetők ezért tisztelték a hollókat, egymással versengve próbálták erejüket szolgálatukba állítani. Brian Bates szerint „Lényegében azonban a mágia feletti ellenőrzésért folytatott küzdelemről van szó”, a harc mögött megbúvó spirituális elméletekről, mely szerint a holló szerencsét hoz.
Nem tudom, honnan vették szimbólumnak, (egyes források szerint Mátyás apjához, Hunyadi Jánoshoz fűződik egy hollós legenda,) de Hunyadi Mátyás jelképe volt, már a Hunyadi család címerében is szerepelt. Lehet, hogy a híres Fekete Sereg is hitt a hollós zászló védelmében?
Mátyással kapcsolatban egyebek is jelzik a hollót. Méltán híres könyvtárát Corvinának nevezte, törvénytelen fiát pedig Corvin Jánosnak.
Talán a „hollós” ország az Egyesült Királyság, de a magyar vonatkozások sem elhanyagolhatók, bár mi inkább „varjas” ország lehetnénk. Arany János verséből, a Vörös Rébékből idézek:

„ Vörös Rébék átalment a
Keskeny pallón, s elrepült-
Tollászkodni már mint varju,
Egy jegenyfára űlt.
Akinek azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár:
Hess, madár!
(…..)
Híre terjedt a helységben:
„Tudjátok, mi az eset?
Pörge Dani egy varjút lőtt
S Rebi néni leesett!”
Rebi lelke nem vón’ kár:
De, mit varjú, visszajár.
Hess, madár!
(…..)
„Most ebédre, hollók, varjak
Seregestül, aki van!
De szemét ne bántsa senki:
Azzal elbánok magam.”
Fekete volt, mint bogár:
Asszony ott sír: „mégis kár!
Hess, madár!”

Vörös Rébék átalment a
Keskeny pallón: most repűl;
Egy varjúból a másikba
Száll a lelke, vég ne’kül;
S kinek ő azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár.
Hess, madár!”

Arany és az illusztrátor Zichy egyértelműen „akasztófamadaraknak” titulálja a varjakat és hollókat, de Arany egy másik fogalommá vált dolgot is felhasznál: a boszorkányságot.
Magyarországon is elterjedt az a hit, hogy a boszorkányok gyakran felveszik egy állat képét. Így a fekete macskáét, a békáét, a lóét, a légyét, a kutyát, a kecskéét, a lúdét, és a varjúét. Ipolyi Arnold így ír róla: „A néphit szerint a boszorkány minden gondolható alakot felvehet, saját alakját azok megé rejtheti, sőt azt teljesen láthatatlanná bűvölheti.” Ezeket az esetek többségében bosszúállás, vagy bosszantás céljából teszi, hiszen állat alakjában kevésbé ismerik fel. Macskaként terméketlenné teheti a teheneket, „megnyomhatja” az asszonyokat.
Vörös Rébék, egy rosszindulatú, de látszólag kedves öregasszony, rávette Pörge Danit, hogy vegye el Cifra Terát-, hogy aztán pokollá tegye a fiatal házasok életét. Boszorkányként varjú alakot öltött, de Pörge Dani felismerte, és lelőtte. Csakhogy varjú alakja tovább élt és kísértett. Úgy vélem, az eset összefüggésbe hozható a védőszellemmel, az óangol fetchcsel, mely a lélek egy, a testtől elszakadt darabja.
A magyar holló sem fest túl előnyös képet, ez már az olyan mondásokból is kiderül, mint a „Hollók vájják ki a szemed!”

A hollók ma….

Egyes körökben igen népszerűek. Legtöbbször goth és gothikus metal zenekaroknál találkozom velük, a fiatal generáció szívesen használja. Főleg metal zenekarok (Sonata Arctica, Xandria), „alternatív” zenészek (Nick Cave: Crow Jane, Brendan Perry: The voyage of Bran), vagy középkori zenét játszó együttesek ( Corvus Corax) főszereplője. Jelentős még a Holló, mint kultuszfilm).
Talán ezen madarak népszerűsége goth- körökben a közös jellemvonásokkal magyarázható. A holló zárkózott, sokszor magányos, kerüli az embereket, néha mogorva, kapcsolatos a gyásszal és halállal, viszont igen bölcs,- jellemrajza hasonlít a köztudatban élő goth- képhez...
És még folytathatnám a művészek listáját, véget nem érve, mely azt bizonyítja, hogy a holló- kultusz ma is él és virul, sokakat foglalkoztat, új teóriák születnek. Ha az éremnek van másik oldala,- márpedig van,- akkor a hollóknak is lehet. Esetleg valahol mélyen lappang még bennük valami, amiről senki nem beszél. Ki tudja, mit titkolnak…

Felhasznált irodalom:

Brian Bates: Középfölde
A magyarországi kelta egyház honlapja
Bernáth István: Skandináv Mitológia

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 12. 03. - 10:20 | © szerzőség: Hegedüs Vera