Astrovamps: Gods And Monsters

- az űrvámpír menyasszonya -

Az amerikai Astrovamps teljesen kiszámíthatatlan csapat! Míg hőskorukban a középgenerációs deathrock bandák egyik meghatározó alappillére volt, addig az új évezred eléggé érdekesen alakul körülöttük. Az európai piacra a zseniális „Manifesto” kislemezzel törtek be, de az utána következő „Amerikan Gothick” nem lett egy csúcs produkció. Új lemezük, a „Gods And Monsters” címre hallgat, és ismét felül tudtak kerekedni önmaguk hibáin, és megmutatták, hogy találni még ezt-azt a tarsolyukban.

Szóval a banda hol a csúcson van, hol pedig a mélyben, de külsőségeiknek hála, az underground média mindig is sokat cikkezett róluk. Most viszont az extrém megjelenés mellett ismét kellemes zenét produkáltak. Talán ami rögtön feltűnik a lemez hallgatása közben, hogy a banda hátrébb helyezte a deathrock témákat, és a horror punk melódiák létszáma győzedelmeskedik az albumon. Eddig a deathrock vonal volt előtérben, vagy éppen az arany középutat járták, de most még őrült sebességű punk csépelést is találni a dalok közt. A legtöbb nóta rengeteg orgonát tartalmaz, talán emiatt is a horror punk érzés. Persze a gitárok is hozzák magukat, sok jó dallamot lehet felfedezni eme kissé bizarr kiadványon. A legkiemelkedőbb azonban a frontember, Daniel Ian Essex énekes/gitáros teljesítménye! Az említett úriember hihetetlen dolgokra képes a hangjával, olyan énektémákat kapunk, hogy az ember beleborsózik a gyönyörtől! Mint említettem, van itt punk zúzda is, ez pedig a „Lets Go Out And Scar People” szerzemény, ami azért rendesen kilóg a többi dallamos felvétel közül. A többi nóta meg túlnyomó részben nem más, mint egy orgonával, sötét melódiákkal megtűzdelt slágertenger! A negyedik dal, a „Walkin After Midnight” egy feldolgozás, fogalmam sincs, hogy kitől, de 1957-ből származik, emiatt aztán végképp nem ismerhetem eme remek tétel eredetijét. Amúgy, a nyitó „This Is The Macabre Life” nótában, és a kilencedik „Somebody Forgot To Tell Me I Was Dead” című szerzeményben hallunk pár pillanatnyi részletet az 1935-ben készült Frankenstein Menyasszonya című filmalkotásból; tehát a banda horrorfilm mániája tovább folytatódik. A szövegek most is a goth, horror, szex, extrém-szex témakörét ölelik fel.
11 kiemelkedő szerzemény egy kevés R’N’R érzéssel, hangyányi (még szerencse!) glam érintéssel készült horror punk/deathrock lemez melyet érdemes keresni!


(10/9)    Honlap és kiadó: Astrowamps, Dark Dimensions


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 04. 05. - 18:03 | © szerzőség: Őszentsége