Nine Inch Nails Budapesten!

A Nine Inch Nails bejelentette 2014-es turnéjának részleteit. A koncertkörútnak Budapest is része, a csapat harmadik magyar fellépésére 2014. június 19-én kerül sor a Budapest Arénában! A turné az óriási népszerűségnek örvendő új album, a Hesitation Marks megjelenését követi.

A Trent Reznor által alapított csapat nemrég jelentette meg öt évnyi kihagyás után új lemezét, a Hesitation Marks című anyagot, amelyet a Spin "Reznor legfontosabb művészi kinyilatkozásának " nevezett, a Rolling Stone magazin pedig "az egyik legjobb Trent Reznor alkotás"-ként definiálta kritikájában.
A Nine Inch Nails híres arról, hogy a világ legjobb élő koncertjeit képesek produkálni, jelentős részük volt az ipari zene előremozdulásában és erősen befolyásolták az elektronikus zene fejlődését. Lemezeik - Pretty Hate Machine (1989), Broken (1992), The Downward Spiral (1994) valamint a With Teeth (2005) - forradalmasították a digitális hangfelvételeket is. Több mint 30 millió albumot adtak el, olyan emlékezetes slágerlistavezető dalokat produkálva, mint a The Hand That Feeds, az Only, az Every Day Is Exactly The Same és a Survivalism. A filmzenék területén is sikerült maradandót alkotnia Trent Reznornak, Atticus Ross szerzőtársával együtt Oscar-díjat is nyertek, s olyan mozisikerekhez járultak hozzá, mint a The Social Network és a Tetovált lány.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 11. 22. - 04:25 | © szerzőség: Gelka