F. W. Nietzsche: Az Antikrisztus

- IV. -

Nietzsche annyira megveti a kereszténységet, hogy szerinte a keresztények „még csak nem is férfiak”. (35)
A történelmen végigfutva hamar meglátjuk, hogy az igencsak bővelkedett híres keresztény harcosokban, akik a harcban tanúsított, halált megvető bátorságukat éppen a keresztény tanoknak, és a halhatatlanság hitének is köszönhették, úgyhogy ez a megnyilvánulás igen „olcsó” Nietzschétől.
Ehhez kapcsolódóan Nietzsche olyannyira ki akarja figurázni a kereszténységet, hogy odáig megy, hogy azt antievangélikusnak mondja, mivel Krisztus második eljövetelét, az utolsó ítéletet bosszúnak, megtorlásnak fogja fel, amely szerinte ütközik a szeretet vallásának is hívott vallással. (36)
Nietzsche, úgy látszik mindent bevet, semmit sem hagy szárazon. „Érdekes”, a harc és a háború hirdetőjének nem tetszik a harc eszméje, ha azt az ellentábor vallja. A kereszténység, és ezzel összefüggésben a világ sorsa, ha eszkatológikusan fogjuk fel (az a nézet, mely szerint a világ sorsa, valamely beteljesülés felé halad), egy világnézeti harc; maiasan szólva, nem mindig a „színes lepkék és rózsaszín felhők” világa, legfeljebb ezt egyes szekták állítják be ilyenképp…

***

De milyen is az a nietzschei embertípus? Kanyarodjunk vissza megint pár idézet erejéig Rauschninghoz, hisz’ egy, a Führerrel állítólagosan elhangzott beszélgetés kapcsán, már ő is, azaz Rauschning is felemlíti Nietzschét.
„Nincs igazság, a szónak sem erkölcsi, sem tudományos értelmében. (…) Ne bízzunk a szellemben, a lelkiismeretben, de bízzunk ösztöneinkben. (…)

A Gondviselés arra szemelt ki, hogy az emberiség nagy szabadítója legyek. Megszabadítom az embert az értelem minden bilincsétől, amely céljául tolja fel magát; kiszabadítom a lealacsonyító agyrém karmaiból, amelyet lelkiismeretnek vagy erkölcsnek neveznek, s megszabadítom az egyéni szabadság tűrhetetlen követeléseitől, amelyet úgyis csak nagyon kevesen tudnak elviselni.
Az egyéni lelkiismeret s a személyes felelősség elsőbbségének keresztény tanával szembeszegezem az egyén semmiségének s a nemzet halhatatlanságában való továbbélésének felszabadító tanát. Eltörlöm a dogmát, hogy egy isteni Megváltó szenvedése és halála váltotta meg az emberiséget, s az érdemek átruházásának új dogmáját hozom: az egyén megváltását az új Törvényadó-Führer élete és cselekedetei által, aki eljött megszabadítani a tömegeket a szabadság terhétől. (…)
Az ember a napkorszaka vége felé jár; a felsőbbrendű ember néhány példányában már jelentkezik az új faj, amely vissza fogja szorítani a régi emberiséget. (…)
A teremtés még nincs befejezve, legalábbis, ami az embert illeti. Biológiai szempontból nézve a dolgokat, az ember épp most érkezik egy átalakulási fokhoz. Egy új emberfajta kezd jelentkezni, mutációnak vagyunk szemtanúi a szó természettudományos értelmében. A régi emberfajta már belépett a kipusztulás szakába, túlélte magát. Az egész teremtő erő az új fajban fog összpontosulni. A két válfaj gyorsan fog fejlődni ellenkező irányban.
Az egyik eltűnik, mialatt a másik nekilombosodik, s messze maga mögött hagyja a mai embert. Kedvem lenne ezt a két válfajt így nevezni el: Isten-Ember és Tömeg-Állat.
Ez nagyon emlékeztet, feleltem, Nietzsche felsőbbrendű emberére, de idáig szellemi értelemben értelmeztem ezt a fejlődést.
- Igen, az ember valami, amit felül kell múlni. Elismerem, Nietzsche ezt már megsejtette a maga módján. A felsőbbrendű emberből, az új biológiai válfajból is meglátott valamit. De nála még minden cseppfolyós állapotban van. Az ember az Isten helyére ül, ez a meztelen és egyszerű igazság. Az ember istenné fejlődőben van. Az embernek mindig arra kell törekednie, hogy túlmenjen saját korlátjain. Mihelyt megáll és korlátozza magát, nyomban kezd korcsosulni s az emberi szint alá süllyed. (…) Aki törekvésünkben csak politikai mozgalmat lát, nem sokat ért belőle. A horogkereszt hite több, mint vallás: a felsőbbrendű ember megteremtésének akarata.”
- Az új ember itt él közöttünk. Itt van! – kiáltott fel Hitler diadalmasan. – Megelégszik ezzel? Titkot súgok magának. Láttam az új embert. Rettenthetetlen és kegyetlen. Féltem tőle.” (37)

Félretéve Rauschning könyve hitelességének vizsgálatát, azaz attól függetlenül, hogy Hitler valóban így mondta-e el vagy sem, a könyv, Nietzsche emberfölötti ember ideológiájának további értelmezéséhez és megértetéséhez, elmélyítőbb megrajzolásához elsőrendű adalék, felhasználása jelen esetben pusztán e célból történik.
Így nézne ki a kitenyésztett felsőbbrendű ember. Egy kegyetlen, könyörtelen terminátorszerű precíz gépezet, aki uralkodik, ha kell, pusztít. Valóban a bibliai apokalipszis fenevadjához hasonlatos. Az irigy ördög Isten helyére akar ülni. Erre ösztönzi az embert is. Az ősi lázadás képlete. De a néptömegek számára nem túl népszerű alternatíva ez a típus. Gondoljunk csak bele, nem mindenki született grandiózus képességekkel, sem fizikai, sem szellemi értelemben, de attól még átlagos képességekkel is megáll(hat)ja a helyét az élet viharaiban, ha mentalitása helyén van.
A nietzschei fenevad kitenyésztésének következményei elégé beláthatóak…
De kérdés, mennyire kell leragadnunk a fentebbi párhuzamoknál? Szólnunk kell röviden érintve egy másik híressé, vagy hírhedtté – kinek hogyan tetszik – műről is, attól függetlenül, hogy hamisítványnak fogadjuk-e el vagy sem. Ez a sokat vitatott, a XX. század legelején nyilvánosságot látott, az antiszemitizmus talán leghíresebb alapművének számító Cion bölcseinek jegyzőkönyvei.
Hitelessége mellett talán az szólhatna, hogy az abban programszerűen foglaltak, a már bekövetkezett jövőre vonatkozóan is beigazolódtak. A könyv, egy a nietzschei modellhez hasonlatos, zsidó világdiktátor eljövetelét vázolja fel fokról-fokra, de ez a világkirály, ha analógiát vonunk a történelmi eseményekkel, még nem jött el.
Na mármost a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei a nem-zsidó világrendet összeroppantani szándékozó bomlasztó eszmék között Marx mellett konkrétan Nietzschét is megjelöli! Ugye, ez azért elégé „beszédes”…

(35) Friedrich Wilhelm Nietzsche: Az Antikrisztus, Attraktor, Máriabesenyő-Gödöllő 2005, 108. old.
(36) Uo. 66. o.
(37) Rauschning:Hitler bizalmasa voltam,Zrínyi Katonai Kiadó,Bp,1970; 188,189, 203-205. o.

Andriska István

Vissza