Killing Joke | A38 | 2010. X. 05.

Egy igazi legenda fellépésének lehettek tanúi, akik ellátogattak az A38-ra ezen a hűvös októberi estén. Az angol Killing Joke számtalan stílust ötvözött pályafutása során, és 1978-as megalakulása óta hatással volt a fél underground stílusra. Az évek folyamán számtalan fellépést és rengeteg kiadványt tudhat magáénak a banda, azonban az idő múlásával egyre kevésbé jellemezte őket az aktivitás. A 2007-ben meghalt Paul Raven basszusgitáros temetésén azonban újjászerveződött az ős-Killing Joke, azóta koncerteznek szerte a világon, és a szeptemberben megjelent új nagylemez, az Absolute Dissent apropójából Budapesten is fellépett a banda.

Az estét a honi First Aid 4 Souls nyitotta. Véleményem szerint egyáltalán nem illettek a főbanda elé, ennek ellenére nem volt rossz, amit csináltak. Bár az elektronikus zenék zöme nem tartozik az általam hallgatott stílusok közé, megtekintettem előadásukat. A nagyjából ¾ órás előadásuk végén Linda Daemon (Drugzone) is kisegítette őket a mikrofonállvány mögött.
A terem szépen megtelt nézőkkel, amikor színpadra lépett a korban már rendesen benne járó csapat. Jaz Coleman énekes fekete overálban lépett színpadra, szerintem, ha nem festené feketére haját, már ősz lenne. A fiatalabb billentyűs kivételével minden tag öreg rocker benyomását kelltette, ennek ellenére olyan energikus színpadi műsort produkáltak, melyet fiatal kollégáik is megirigyelhettek volna. A Toms World című dallal nyitott a zenekar, melynél bizonyosságot nyert az a tény, hogy hangzás tekintetében nem lesz gond a fellépésük alatt. Ezután nem kisebb klasszikus következett, mint a Love Like Blood, mely dal talán az egyik „leg-gótosabb” szerzeményük, nálam örök kedvenc. Csodálatos élmény volt hallani ezt a nótát, melynek ritmusai oly könnyedséggel lebegtek a teremben, a szépséges melódiák megdobogtatták a jelenlevők szívét. Ezután egy zseniális új dal következett az In Excelsis személyében. Érdekes egy dal, igazából észre sem venni, hogy új szerzemény, hiszen alapjai régi vágásúak. Ezután ismét egy régebbi volt terítéken, a zseniális Wardance. Elég kemény nyitás volt ez a Killing Joke részéről, azt is mondhatnánk, hogy a koncert elején ellőtték az igazán nagy dalaikat, de szerencsére nem így történt, a folytatás sem volt gyengébb, hiszen az új dalok fókuszba kerültek, de a régi klasszikusok sem merültek feledésbe. Azonban zenéjük erősségének számító industrial témákat nem nagyon lehetett hallani, de sebaj, így is minden elhangzott nóta élmény volt a köbön. Jaz Coleman nagyon jól érezte magát a fellépés alatt, végig mosolygott (bár eléggé groteszk módon tette) még azt is elárulta az egybegyűlteknek, hogy cigány származású. A lendületes fellépést a közönség is érezte, pogó is volt a koncert közepétől az előadás végéig. A Pssyche című szám után a banda levonult a színpadról, majd a közönség lelkes unszolása közepette visszatértek még a Complications, az Endgame, és végezetül a Pandemonium erejéig. Ezután végleg levonultak a színpadról, nagyjából másfél órás műsor után.
Egy igazán remek fellépés volt! Biztosan még többen lettek volna, ha hétvégére esik a koncert. Egy azonban bizonyos, hogy ismét egy felejthetetlen élménnyel lettünk gazdagabbak.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 02. 07. - 13:50 | © szerzőség: Őszentsége