|
Wayne Hussey koncert
| |
 |
Amikor értesültem arról a dologról, hogy a goth műfaj egyik kiemelkedő alakja
Wayne Hussey ismét tiszteletét teszi kicsiny hazánkban, nagyon megörültem a hírnek.
A muzsikus már nem először vendégeskedik nálunk, már-már azt is
mondhatjuk, hogy visszajáró törzsvendége a hazai pódiumoknak, s hogy vajon
a jó borok, a lelkes közönség, vagy mert csak egyszerűen szeret nálunk
megfordulni, mert tetszik neki az ország atmoszférája? Ezt sajnos nem tudom.
Tény, hogy szívesen lép fel magyarhonban. Aki még emlékszik a tavaly februári
"Farevell Tour" nevet viselő fellépésükre az A38 hajón, amikor a nagyzenekari
felállás búcsúzott a világtól nem kis sikerrel, annak még emlékeiben élhet Wayne
novemberi, az ALCATRAZ nevű szórakozóhelyen tartott akusztikus fellépése is, ahol egy szál gitárral és egy elektromos zongorával kerítette hatalmába a nagyérdeműt.
Ez a fajta egyéni akciója a volt frontembernek nem új keletű, hiszen a THE MISSION
fennállása alatt is adott már ilyen jellegű koncerteket. Hussey mester zenei
munkásságára most nem vesztegetném az időt, hiszen aki ismeri a goth muzsika gyökereit, az jól tudja, hogy ő oszloposan részt vett eme stílus iskolai megteremtésében, ápolásában, elmélyítésében és népszerűsítésében egyaránt.
Inkább nézzük, hogyan is zajlott le a szerda esti hangverseny menete.
| |
 |
Este fél 9 - kor érkeztem a meghirdetett helyre a Tűzraktérbe, ahol a koncert
került megrendezésre. Ez a szórakozó bázis most új helyen a Hegedű utcában
fogadja vendégeit. Aki még emlékszik a Tűzoltó utcában székelő helyre, hatalmas ódon falaira, belső udvarára, pincehelyiségeire, kocsmájára, annak nem volt mitől tartania, hiszen az új külső teljes mértékben hasonlít a régire, csak jóval kisebb kiadásban.
Egy régi iskola falai között talált menedéket a raktér, igaz egy kollégium most is működik az épületben, és a kialakítás sokkal otthonosabb a mostani rezidencián.
Nos, megérkezésemkor hatalmas örömben részesülhettem, hiszen Hussey papa
nem sokkal pár perccel előttem érkezett és pakolt ki a mikrobuszból,
így még ideje sem volt becuccolni a hangszereket, hanem a bejárati kapu
folyosójának kellős közepén várt a segítségre, ami aztán rögvest meg is érkezett,
és azonnal el is kezdődhetett a pakolás a színpadra.
Meg kell, hogy jegyezzem utolsó találkozásunk óta már Wayne is őszbe nyúló
hajszálakkal ékeskedhetett, hiszen már ő sem lesz fiatalabb, akárcsak én,
és bizony ezek az aprócska nyomok meglátszanak az ember külvilág felé sugárzott ábrázatán.
Eközben a nagyérdemű is szépen fokozatosan kezdett gyülekezni az
udvaron, majd lassan bebocsátást nyertünk az épületbe.
Körülbelül egy háromnegyed órai pódiumrendezés után, ami a hajdani iskola
egykori tornaterme volt, elkezdődött végre a koncert.
Hussey mester a "Beyond The Pale" című híres szerzeményével kezdte meg az
estét, s már a második dalnál úgy tűnt, hogy ez a kívánságok éjszakája lesz.
Így is történt. Egyre-másra záporoztak a rajongói sorokból az
ismertebbnél ismertebb nóták címei.
| |
 |
Wayne mester idén sem hagyta ki a zenei repertoárjából
a két klasszikus zenekar a The Cure és a Depeche Mode egy-egy
nótáját. Először a "Night Like This" dallamai csendültek fel, majd
jóval később a "Never Let Me Down Again" ritmusainak örülhettünk.
A "Fabienne" című szerzemény egy kissé furcsa végkifejletbe torkollott,
ugyanis a művész a dal felénél nem tudni miért megunta a szám játszását
és rögvest belekezdett a "Severina" akkordjaiba. Jó volt még az "1969"
és a "Butterfly On A Wheel" számokat zongorakísérettel hallgatni.
Egy vadonatúj kompozíció is elhangzott az est folyamán az "I'm Falling", szerintem egész jó kis nóta, csak meg kell még hallgatni párszor.
Bár a műsor vége felé már látszott, hogy a komponista elég fáradt, hiszen Budapest volt a turnéja utolsó állomása, de azért valljuk be fantasztikusan irányította a hangszereket, és ejtette ámulatba az aznap este megjelent fanatikusokat. A közel 80 perces fellépés a "Deliverance" klasszikus hangjaival ért véget. Bár igaz, én több ember jelenlétére
számítottam, de azért így is összességében családias és elragadó estét
tudhatunk magunk mögött. S hogy mi lesz a folytatás? Az majd jövőre kiderül,
ha ismét ellátogat hozzánk egy jó koncert, pár üveg bor és a magyar
közönség szeretete miatt.
A Koncerten elhangzott dalok :
Beyond The Pale / Stay With Me / Island In Stream / I'm Falling / Dragonfly / All tangled Up In You / Another Lonely Day / A Night Like This / Keep In The Family /
Fabienne / Severina / Like A Child Again / 1969 / Never Let Me Down Again /
Butterfly On A Wheel / Wasteland / LIke A Hurricane / Dancing Barefoot / Deiverance /
|