|
Dekadance – AKT!
"2000 fotográfia! Ez az igazi, amit Ön keres!
Egyesületünk rendhagyó eseménnyel kívánja zárni idei Dekadance! évadot, melyben főszerep olyan ritkán vagy talán nagyközönség előtt soha be nem mutatott világé, mint a húszas-harmincas évek alternatív szórakoztató ipara. A deklasszált arisztokrácia és a talaját vesztett ifjú értelmiség mondén valósága egy gazdaságilag és társadalmilag összeomlott Európában olyan apokaliptikus helyzetet teremtett mely az átmeneti korszakok minden keserédes tünetegyüttesét magán viseli. A nappalok sivár bizonytalansága, az éjszakai élet felvirágzását hozta magával, új szociális terekben újfajta kapcsolati rendszerek születettek, a hagyományos értékek devalválódtak, a régi bálványok ledőltek.
A gramofon zaja mögött – zenei körvonalak A húszas-harmincas évek a könnyűzene első virágkora. A hangok rögzíthetősége és sokszorosíthatósága a szórakoztatóipar reformját is jelenti egyben. Rendezvényünkön a korszak eredeti előadói mellett, a művészi értelemben vett „unokák” itthon kevéssé ismert munkásságából is hallhatunk, a dark cabaret, modern burlesque és gothic-vaudeville műfajokból. (A teljesség igénye nélkül: The Dresden Dolls, Amoree Lovell, Birdeatsbaby, Humanwine, Stolen Babies, Katzenjammer Kabarett, Tiger Lilies, Vermillion Lies, Jill Tracy...) Láthatóvá tett titkok, avagy album a polc mélyéről – vizuális háttér Kiállításunk – mint címe is mutatja – elsősorban a kendőzetlen szépségre épít. A megjelenített alkotások a korszak képeslapkultúrájából és magas színvonalú művészi beállítású képeiből ad ízelítőt reprodukciók formájában. A képek mellett válogatás látható töredékesen ránk hagyományozódott mozgóképkincsből is.
A PROGRAM RÖVIDEN
Dekadance – AKT! Kapcsolódó anyagok: linkek:
|
||||||||