Nomádok - A hunok

„ hunok barbár nemzete, mely Thrákiában lakott, olyan hatalmassá vált, hogy több mint száz várost foglaltak el és Konstantinápoly majdnem veszélybe került és a legtöbben elhagyták azt. . . . És annyi gyilkolás és vérontás volt, hogy a halottak száma megszámlálhatatlan volt. Elfoglalták a templomokat és kolostorokat és nagy számban ölték meg a papokat és szűzeket. ”(Callinicus: Szent Hypatius élete)

A hunok Belső-Ázsia sztyeppéiről származó, ótörök nyelvű nomád nép. A Hun Birodalom Kárpát-medencei központú, írott forrásokból jól ismert. A hunok ősei valószínűleg a hsziungok, akik majd 500 évig uralták Belső-Ázsia keleti területeit. (A hsziungnukat ázsiai hunoknak is nevezik, megkülönböztetve őket a közép-ázsiai és indiai heftalitáktól -fehér hunok- és az európai hunoktól.)
A hun népnév elsőként egy 311-es nomád támadásról szóló szogd nyelvű krónikából ismeretes. A hunok első ismert szállásterülete a közép-ázsiai Tokharisztán lehetett, ahová a kínai támadások elől vándorolhattak, és ahol jelentős törzsszövetséget alkottak. A másik nagyobb szállásterületük ezzel nagyjából egyidőben a Volga vidékén alakult ki, ahová az északi törzsek jutottak el. 375-ben, Balambér (Valamibir) vezetésével átlépték a Volgát, és az egész kelet-európai sztyeppeövezetet uralmuk alá hajtva erős birodalmat hoztak létre. Többek között az itt élő alánokat és gótokat is leigázták. Innen az Al-Duna és a Balkán felé folytatták hódításaikat. A terület megismerése céljából több sikeres hadjáratot vezettek.
Az európai hunok utolsó és legnagyobb fejedelme Attila volt. Nevének jelentése atyácska, tiszteletreméltó apa, uralkodó. 406 körül született, 434-től haláláig uralkodott. Birodalma Közép-Európától a Fekete-tengerig és a Dunától a Balti-tengerig terjedt. 418-ban Attila gyermekfogolyként Honorius császár római udvarába küldték. Attilát valószínűleg a birodalom udvaraiban, saját szokásaik és hagyományaik alapján nevelték, abban a reményben, hogy ezeket a dolgokat visszaviszi majd saját nemzetéhez, így növelve Róma befolyását. A hunok pedig azt remélték, hogy Attila segítségével javíthatják kémkedési lehetőségeiket. Ifjú korában többször próbált megszökni, de csak felnőttkorában tudott visszatérni népéhez. A Kárpát-medencében az V. század elején telepedtek le. Attila először Konstantinápolyt kényszerítette adófizetésre, majd nyugatnak fordult. Kr. u. 451-ben a Galliába betörő Attila hatalmas seregével szemben Catalaunumnál hasonló erejű római–germán haderő sorakozott fel. A Tarih-i Üngürüsz krónika szerint Attila győzelmet aratott a catalanumi csatában, amit az is megerősít, hogy a következő évben a rómaiak a legkisebb ellenállást sem tanúsították Attilával szemben, mikor bevonult Itáliába. 452-ben Attila betört Itáliába és Róma felé vonult, III. Valentianus császár Ravenna falai mögé menekült. Leó pápának is ezt tanácsolták, de a legenda szerint egy arany karperecet emelt fel az asztalról, és a következőt mondta: „Ez a hunok munkája. Egy nép, amelyik ilyen műalkotásokra képes, hajlandó lesz az Élet igéjének befogadására is.” Misszionárius munkát hirdetett a hunok között. Sikerült elérnie, hogy a hunok ne támadják meg Rómát, és békét kössenek, bár ebben valószínüleg az is szerepet játszik, hogy a hunok táborában járvány tört ki. 453-ban Attila egy lakoma során hirtelen meghalt. A monda szerint, ott ahol a Tisza kétfelé ágazott, elzárták az egyik ágát, úgy, hogy a víz mind a másik ágába folyt. Itt három - arany, ezüst és vas - koporsóba temették el. Halála után fiainak viszálykodása meggyengítette a birodalmat. A küzdelemből Ellák került ki győztesen, de már nem bírta hatalmát megszilárdítani. Sorra támadtak ellene a legyőzött és megadóztatott népek, ami a hunok kivonulásával zárult. Ismét korábbi szállásterületükön, a mai ukrán és délorosz sztyeppéken telepedtek le, ahol később összeolvadtak más népekkel.

A hunok tárgyi emlékei nagy hasonlóságot mutatnak a korábbi szkíta leletekkel. A hun korszak talán legismertebb tárgyai a két vagy négy darabban öntött, majd összeforrasztott bronzüstök. Magyarországon Törtelről és Hőgyészről kerültek elő ép példányok. A hun előkelők temetkezéseire jellemző volt a sírtól külön elrejtett halotti áldozat; ilyen a Pécs-Üszögpusztán előkerült leletegyüttes (kard aranylemezes tokborítása és rekeszdíszes függőgombja, reflexíj aranyborítása, aranyozott pálcarudas vasszablya, nyeregkápa aranyborítása, arany kantárdíszek), a Szeged-nagyszéksósi fejedelmi kincs (arany nyakperec, aranycsatok, nyereg- és kardhüvelydíszek, lószerszámveretek, rekeszdíszes arany szíjvégek, faedények aranypántjai és egy perzsa borostyánkehely). Ugyancsak egy hun előkelő sírjához kapcsolódó áldozati együttes került elő Bátaszéken. Csornán találták meg az eddig egyetlen hiteles hun aranydiadémot egy női csontváz koponyáján. E rekeszdíszes aranydiadémok a sztyeppei viselet jellegzetes tartozékai voltak. A hun kor másik jellegzetes viseleti tárgya a nagy szárnyú rovart utánzó úgynevezett cikádafibula.

  

Kovács Katalin - kontakt

Vissza