Leni Riefenstahl | Emlékeim

Valószínűleg főként kétféle oszlik beállítottság szempontjából azoknak a tábora, akik azonnali érdeklődést tanúsítanak a német Leni Riefenstahl rendkívül érdekes, felkavaró erejű önéletrajzi műve iránt.
Megkockáztatva bármilyen ellenvetést, az olvasóközönség egyik túlnyomó része kétségtelenül azok közül kerül ki, akiket foglalkoztat a III. Birodalom témaköre és ez esetben az ehhez a korszakhoz kapcsolódó kortörténeti dokumentumok, visszaemlékezések. A másik csoporthoz sorolhatjuk azokat, akik a filmművészetben, illetve a filmtörténelemben akarnak mélyebben elmerülni, ismereteket szerezni, hiszen Riefenstahl neve napjainkra főleg filmrendezőként rögzült az utókor számára. A filmművészet úttörőjének számító művésznő képi világa meghatározóvá vált a filmtörténelemben. Egyes misztikumba hajló, újszerű képi megjelenítési kapcsán például még a Vatikán is szerette volna filmkészítéssel megbízni.
Nem véglegesítve és nem meghatározva az érdeklődési körök kategóriáinak számát, a könyv elolvasása után én mégis egy harmadik kategóriát is megjelölnék. Az életrajzból meglehetősen pontos metszetét kapjuk annak, hogy milyen is egy Igazi Nő, így, nagy kezdőbetűkkel írva a szavak kezdőbetűit, de akár minden betűjét is írhatnánk nyomtatott nagybetűkkel, egyben figyelem felhívásul minden nő és férfi számára, akik a minőség megjelenési formái felé törekednek.
De ki is volt Leni Riefenstahl? Annyi mindennel foglalkozott élete folyamán, hogy munkássága bár a filmrendezésben csúcsosodott ki, nehéz érdemi sorrend szerint felsorolni pályafutását. Fiatal lányként (kezdetben) titokban táncórákat vett, évekig keményen, napi több óra hosszát edzett, majd elismert táncosnő vált belőle, magas színvonalon síelt, hegyet mászott; ismert színésznő volt, majd filmrendezőként teljesedett ki.
Kikerülhetetlen megemlíteni, hogy korszakának egyik szépségideálja volt. Egy korabeli, a könyvben is szereplő híres fotón együtt látható Marlene Dietrichel és egy kínai származású filmsztárral; a képen Leni a modern, sportos szépségideált képviseli. A férfiak rajongtak érte, egyesek szinte az őrületig fokozódóan szerelmesek voltak belé. Egy fiatalabb kori, visszautasított szerelme még öngyilkossági kísérletet is elkövetett miatta. Reménytelenül vágyódó férfiak gyötrődtek környezetében. Az olimpiai bajnok Glenn Morris egy pillanat alatt, első ránézésre beleszeretett. Még maga dr. Goebbels, a náci Németország hidegvérű, céltudatos propagandaminisztere is zokogva, térden állva vallott szerelmet neki. Goebbels Leni részéről történő visszautasításának negatív hatása később élete jelentős szakaszán végigkísérte. A sértett egójú Goebbels alattomos aknamunkát folytatva, ahol tudott betartott neki, bár nyílt ellenségeskedést nem mert felvállalni, mivel Lenit maga Adolf Hitler is nagyra tartotta és a Führer bizalmát élvezte. Ennek okaként is betudható, hogy Lenit egyes korabeli pletykák a Führer szeretőjének tartották, ami viszont életrajzi írása szerint, egyszerűen mondva, nem volt igaz. Írásaiból az tükröződik vissza, hogy bár hatalmas hatással volt a férfiakra, napjaink nyelvezetével fogalmazva, akárkivel nem állt össze, szerelmei nem feltétlenül a szembetűnően férfiideálnak minősülő férfiak közül kerültek ki, hanem azok közül, akikben volt valami megkapó eredetiség.
Az életrajzból izgalmas, érdekes mozaikokat tudhatunk meg a III. Birodalom egyes prominens figuráiról, főként Adolf Hitlerről. A mű, Leni Riefenstahl utalása szerint, egyrészt tisztázó munka is.

Kétségtelen, hogy a rendezőnő, bár filmtörténeti szempontból készített más jelentős filmeket is, főként a nürnbergi pártnapokról (Az akarat diadala), majd a berlini olimpiáról (Olimpia I.-II.) készített dokumentumfilmjeivel vált igazán, a mai kor közvéleménye szempontjából is híressé. Könyvében vonatkozó élethelyzetekkel folyamatosan alátámassza, hogy a Führerrel kapcsolatos, mondhatni baráti viszony ellenére sosem volt meggyőződéses nemzetiszocialista.
A személyiségével kapcsolatos tisztázás kulcspontja annak a mellébeszélés nélküli beismerésében rejlik, hogy nem tagadja, a Führer személyiségének ő is erősen a hatása alá került. De a közeli kapcsolat hatása „énje” legbelsejében azon a ponton mindig megállt, aminek átlépése előfeltétele lett volna az ideológiai azonosulásnak. Ehhez hozzájárult az is, hogy Lenit a politika nem igazán érdekelte, egyrészt mivel munkával túlfeszített, egyébként is zárt saját belső világában nem is igazán jutott már hely benne.
A visszaemlékezésekből dereng az a sajátos, szellemi légkör, amiből a nemzetiszocialista ideológia a ’20-as évek legelején kinőtte magát. A később náciként elhíresült, a kezdetekben sokuk vonatkozásában a művészvilágból érkező figuráinak – költők, írók, festők, misztikusok, bohémek, önjelölt világmegváltók – világa, élén Adolf Hitlerrel, lengi át a tornyosuló kritikák ellenére, valahol mégis intellektuel atmoszférát. A rendszer ezen arculatát kevesen ismerik.
Miben rejlik még Leni Riefenstahl egyéniségének titka? Tudjuk, nem lehet mindenki szépségideál, mint ő. Tudjuk, nem adatott meg mindenkinek az a tehetség és adottság, amivel ő rendelkezett. De a szorgalom, ami erős és határozott jelleméből fakadt, az elszánt, kitartó akaraterővel alátámasztott folyamatos alkotói késztetés sokunkban kialakítható. Leniről egy valami többek között biztosan állítva elmondható. Az, hogy tartalmas, értékes és érdekes élete volt, ami valahol mindannyiunknak belső vágya.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 11. 28. - 15:30 | © szerzőség: Andriska István