The Soft Moon

A San Francisco-i The Soft Moon neo-post-punk együttes magával sodró zenéje első hallomásra hűvösnek tűnik, ám hangzásukban fellelhető a nyolcvanas éves angol new wave-jének kiváló, precíz, invenciózus és az önmaguk által felvállalt keretek között rendkívül gazdag hangzással bíró bandáinak a stílusjegyei is, amilyen a Magazine, az Ultravox, a Joy Division vagy a Cabaret Voltaire voltak. Szellemi elődjeikként ők maguk mégis a korai szinti-poszt-punk nagyjaira hivatkoznak, amilyen a Chrome, a Suicide, a Danse Society és a The Units voltak.

A The Soft Moon egyébként igencsak friss és új keletű formáció, amelyet Luis Vasquez szólóban indított útjára 2009-ben, s közreadott két nagyszerű kislemezt, a Breathe the Fire és Parallels címűeket, miközben rádöbbent, hogy egyre növekvő zenei és színpadi igényei miatt zenekart kell alapítania, így elkezdte maga köré gyűjteni a megfelelő embereket, aminek eredményeként jött létre az első album, a Self Titled című.
Hamarosan már hallható volt zenéjükben a sok-sok koncert és az ezek alatt felszedett rutin, hangzásuk erőteljes, energikus és kegyetlen lett. Számaikban nincs üresjárat, végig húznak és magukkal rántanak, mint egy örvény. A vokálok túlvilági hatásúak, a gépek intenzíven támadnak és lázadnak, így az összkép kitűnően illene bármelyik skizo vagy paranoid pszichothrillerbe.
A The Soft Moon kérlelhetetlenül egyszerű atmoszférát teremt a zenéjével, s nagyszerűen bánik azzal a hatással, amit ez a gépies hangzásvilág kivált az emberekből. Koncertjeiket nem lehet számokra szétbontani, mert azoknak az összessége az, amely az igazi hatást gyakorolja a hallgatóra. Az extázis fokozása folyamatosan emelkedik, miközben az egész történet belekerül egy keretbe, s így válik egy kerek egésszé, örvénylő masszává, amiből végtelenül nehéz szabadulni.

Albumok
The Soft Moon (LP/CD) - Captured Tracks (2010)
Total Decay (EP/CD) - Captured Tracks (2011)
Zeros (LP/CD) - Captured Tracks (2012)

TUDNIVALÓK:
2013. 04.07. vasárnap
The Soft Moon (US)
Elővétel: 2000 Ft
A fellépés napján: 3000 Ft

KAPCSOLÓDÓ OLDALAK:
A38

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 04. 07. - 07:53 | © szerzőség: Gelka