Umbra et Imago | biográfia

Önbizalomhiányban sosem szenvedett a Délnyugat-német zenész, aki széles vigyorral hangosztatja szlogenjét: "2006 a Mozart év". És megint szétválasztja a gothic színteret: egyesek szeretik charm-os viselkedését és irónikus egyenességét, mások egyszerűen egy egomán gruftie-nak tartják, aki műveit csak szexszel tudja eladni. De az önbizalom segít abban, hogy kívűlállóként helyt tudjon állni társadalmunkban. A 90-es évek eleje óta segítette társait a gothic színtéren, nemcsak az együttesével az Umbra Et Imago-val. Élete évtizedek óta összekapcsolódik a színtérrel és az Umbra rockos jellegének ellenpontozásaként megszületett a Dracul. De namcsak zenekaraival segíti a szubkultúrát, hanem például a Karlsruhe-i "Kulturruine" klub is neki köszönheti létét. Saját kiadó, piercingstúdió, hangstúdió, és villája az" Opidicum Liatra " bázisként szolgálnak neki, és kiteljesítik ténykedését. És ezek a műhelyek már pár éve folyamatosan működnek, hogy bebizonyítsa a kérkedőknek igenis lehet a semmiből a csúcsra kerülni óriási erőfeszítéssel. Mozart azonban csak vigyorog és szárazon kommentál: "A sötét birodalom visszavág!" Az hogy ez több mint üres frázis, megmutatják az alábbi sorok, melyek egy kis fényt vetnek Mozartra, eddigi életére és munkásságára...
Hősünk már 3 évesen zemész akart lenni, karmesterkedett a TV előtt. Általános iskolában viszont nagy trauma érte, mikor osztálytársai kinevették amiatt, hogy ő a későbbiekben énekesként szeretne tevékenykedni. Ez a dolog nagyon elkeserítette, hogy elfogadnak olyan szakmákat mint a pilóta vagy a tűzoltó, viszont az énekes csak egy seggfej és álmodozó. Csak a New Wave időszak elején jött rá igazán mit is akar. Nem a szokásos fejlődési vonalat választja, ami szerint az énekes egy tribute vagy cover zenekarral kezd, és csak utána alakítja ki saját stílusát. Pontosan tudta mit akar, ez abból is látszik, hogy az első zenésztársai Mode-osok voltak, akik azt szerették volna , ha Mozart is elindul ebbe az irányba. Emberünk viszont más irányba tekintgetett. "Mindig azt szerettem volna csinálni, amit most, és ebben nagyon csökönyös vagyok. Én úgy hiszem, hogy már mindenki gyermekkorában tudja mivel akar foglalkozni!" - nyilatkozta egyik interjújában.
Az iskolák elvégzése után animátorként dolgozott, előadásokat szervezett, majd jött az első zenekar az ELCTRIC AVANTGARDE, és ez már csak egy lépés volt az UMBRA felé. Ekkor kezdett el foglalkozni a kiadók keresésével, mivel pénzhiányban szenvedett.

"A zenebizniszben mindent autodidakta módon tanul az ember. Állítottam magamnak egy limitet: ha 30 évesen még nincs lemezszerződésem, akkor feladom, és 27 évesen jött az első Umbra lemez a "Trauma Sex und Tod" szerződéssel, mindennel. A Dracul dolog már ebből fejlődött ki."- mondta szintén egyik interjújában.
Abban az időben olyan zenekarokkal kezdett az Umbra mint a Goethes Erben, Das Ich vagy a Catastrophe Ballett, akik angol szövegeket is énekeltek, így könnyű volt az azonosulás velük. Frontemberünk azonban nem akart a banda image-éhez olyan dolgokat hozzátenni, amelyek halálcentrikusak, hanem inkább olyan témákat írt, amelyek történeteket mesélnek, hogy a társadalom tükörképévé váljon.
Tudatosult benne a goth szubkultúra lényege,mely szerint ez egy olyan stílus melynek tagjai más életvitelt választottak maguknak, rengeteg dolgot a vallásból merít, és egy olyan stílus melyet annyit szidnak, egy teljesen más szexuális élettel is rendelkezik. Erre találta ki eszközként a SzadoMazo- t, amely dolog számára nem csupán ütlegelés, hanem művészet és a kreativitásának kiélését is jelenti, mint szerepjáték pszichológiai háttérrel. Ezután minden oldalról sok támadás érte, rá kellett jönnie arra, hogy az emberek nem olyan toleránsak, mint amilyennek mutatják magukat.

ZENE:

Nos, a zenekar lemezeit tekintve két igen alapvető stílusrajegyre bukkanunk. A korai anyagok inkább az elektro vonalat követik, míg a későbbiek az igazi gothic metál világába kalauzolnak el bennünket. Debütáló lemezük a "TRAUME SEX , UND TOD" 1992-ben látott napvilágot, amit egy évvel később követett az "INFANTILE SPIELE". Ezek a felvételek még az elektro jegyeit hordozzák magukon, a két billentyű egy basszus és ének felállásban készültek.
Az átmenetet az 1994-ben megjelenő "REMEMBER DITO" adta, amit aztán követett az igazi áttörés az 1995-ben boltokba kerülő "GEDANKEN EINES VAMPIRES", ami a mai napig egy alaptétel a banda életében. Ez alatt a pár év alatt a zenészek is cserélődtek, mint ahogy az a későbbiekben elég solszor előfordult aztán. Főleg vendégzenészek és vokalisták szerepeltek a későbbi lemezeken.
1994-ben kerül az akkor éppen trióra zsugorodott bandába Lutz Demmler basszusgitáros "a második arc" - ahogy mostanában emlegetik -, aki mindamellett, hogy most is oszlopos tagja az együttesnek, mellesleg zeneszerző, produceri tevékenységet is betölt már hosszú évek óta. Nem is beszélve a stúdiómunkákról. 1996-ban járunk, amikor megjelenik az új kislemez "SEX STATT KRIEG", majd ezt követi még ebben az évben a "MYSTICA SEXUALIS", ami a várakozásokhoz képest nem hoz olyan átütő sikert, mint az előző LP.
1997-ben ismét egy újabb kislemez érkezik " KEIN GOTT, UND KEINE LIEBE " ami újra nagy sikert arat németföldön, akárcsak az ezt követő első koncertalbum "THE HARD YEARS" címmel, amit 1998-ban követ a videóváltozata is. A koncertlemez egy kétnapos fesztivál eseményeit és az ott rögzített nótákat dolgozza fel.
1998 - ban ismét úl koronngal jelentkeznek " MACHINA MUNDI " címmel. Igazi vérbeli gothic metál az album ez, és végre a zenekar is megtalálja a zenei átfedő stílust, amit az elkövetkező években mesteri pontossággal visznek véghez. Végre visszatérnek a gyökerekhez. 1999-ben megint egy mini LP-vel rukkolnak elő "WEINST DU" címmel, ami különleges darab, hiszen vendégcsapatként a TANZWUT legénysége is közreműködik. Ezt a bravúros felállást még egyszer megismétlik 2001-ben, amikor a " FEUER UND LICHT " kislemez felvételein ismét együtt zenél a két csapat. Ez az összekötődés mindkét zenekar számára jól jön, nem beszélve a közös fellépésekről akár fesztiválokon, akár kisebb klubrendezvényeken. A két mini korong között pedig egy nagylemezzel jelentkeznek 2000-ben ami a "MEA CULPA" címet kapja. Óriási siker a hanganyag Európa szerte, bizonyítja ezt a rengeteg felkérés koncertekre, illetve fesztiválokra. A lemez érdekessége, hogy szerepel rajta egy feldolgozás dal is: Falco "Rock Me Amadeus"- a, amelyet elsöprő ovációval fogadnak.

2001-ben a " DUNKLE ENERGIE " a soron következő album, mely igazán sötét tónusura sikerül, ami nem hátrány, sőt kifejezetten előny a dalok mélységét és szenvedélyességét tekintve. Itt is szerepet kap egy másik feldolgozás: Billy Idol "White Wedding" című nótája.
Meg kell említeni azonban a bevezető részeket is, hiszen Mozart bizony szereti felvezetni az adott albumot egy kis prózai résszel is, mégha kicsit unalmasnak is tűnnek pár ember számára. Például az 1996-os "GEDANKEN EINES VAMPIRES" anyag bevezetőjében Friederich Nietzsche "Túl jón és rosszon" könyvéből hangzik el egy idézet, a "DUNKLE ENERGIE" albumon a nyitány Offenbarung " Johann kiyilatkoztatása" prózája míg a fináléban Francois Villon "Szegény Louise nyári balladája" novellájából hallhatunk részletet.
Ezen a lemezen már kezd kialakulni az állandó felállás - mint azt tudni lehet, éveken keresztül cserélődtek a zenészek -, de itt már kezd igazi csapattá érni a banda. 2002-ben újabb videóanyag kerül a boltokba, immár DVD formájában "DIE WELT BRENNT" címmel, ami tartalmaz koncertet, interjúkat, s amelyben a zenekar két oszlopos tagja Mozart és Lutz beszél az egész goth szubkultúráról s a vallásról olyan formában, ahogy azt előttük még szinte senki sem tette így. Ezen a DVD - n található egy közös interjú Ville Valo-val a HIM frontemberével. Ez az anyag azonban szószerint pusztította a pénzt, abba is akarták hagyni a kiadást-terjesztést, viszont nagyon tetszett a két muzsikusnak amit kihoztak belőle, így maradt minden a régiben. 2004-ben értek az igazi csúcspontra nemcsak a szakma, de a rajongók szerint is. "MEMENTO MORI" című lemezük igazi gyöngyszemként került be a goth történelembe, sőt külön érdekessége az LP-nek, hogy minden nótához készült videoklip is Gregor Skowronek rendező jóvoltából.

Annyira átütően és erősen sikerültek a dalok, hogy mindegyikhez forgattak egy kisfilmet, ami aztán CD és DVD formában látott napvilágot. Teljesen új külsővel rukkoltak elő, fantasztikus színpadi látvánnyal és showelemekkel fűszerezve, ez mindig is elsődleges szerepet játszott a banda életében. Aztán 2005-ben jött egy újabb hanghordozó "MOTUS ANIMI" címmel, igaz ez csak feldolgozás nótákat tartalmazott, főleg az előző évben megjelent anyagból átmixelt formában, de megtalálható rajta egy régi szám is a " MYSTICA SEXUALIS " kiadványról. Ennek a 2005-ös LP-nek is érdekessége, hogy DVD melléklettel bocsátották ki, mégpedig a 2004-es Zillo Fesztiválon rögzített néhány szerzemény található rajta.
Elérkeztünk 2006-hoz, amikor is egy újabb DVD formátum kerül ki a csapat keze alól "IMAGO PICTA" néven, amely egy 2005 január 14-én Drezdában megrendezésre került koncert anyaga, főleg a "MEMENTO MORI" dalaira épül, de megtalálhatóak rajta régebbi kiadások is. Ezen a DVD-n is vannak plusz dolgok: interjúk rajongókkal, producerekkel, zenészekkel, az Umbra története a két oszlopos tag mesélésében.

AZ ELEKTRONIKUS VÁMPÍR

Meg kell még említeni az Umbra mellett ténykedő formációt a Dracul-t, mely ide s tova 11 éve létezik. A Dracul abból született, hogy Mozart az első két lemez és a maxi LP kiadása után pereskedett a kiadójával, mert nem érezte jól magát náluk, és el akarta hagyni a társaságot. Egy olyan dolgot szeretett volna csinálni, ami másabb mint az alapzenekara, elektronikusabb, de mégis maradnak benne hagyományos hangszerek is. Így alakult ki a Dracul. Kezdetben nem igazán volt túl nagy érdeklődés a formáció iránt. A frontemberünket mégis az motiválta, hogy teljesen más dolgokat tudott létrehozni, mint az Umbrával, és tetszett neki ez a fajta munka. Természetesen ebben is nagy segítségére volt zenésztársa Lutz, aki a zeneszerzésben vette ki a részét. Az első botlások és anyagi csőd ellenére ma már 4 lemezzel és egy mini LP-vel büszkélkedhet a "vámpír".

A 2007-es év is koncertekkel és fesztiválokon való részvétellel telik, bár a lipcsei Wave - Gotik-Treffen megmozdulás - amin már több éve részt vesz a csapat -,valahogy kimarad Mozarték életéből. Az okok nem ismeretesek. Azonban ami az év egyik apropóját adja, az az, hogy a rajongók kezébe kerülhet egy dupla DVD kiadvány "PAST BIZARRE" címmel, amely egy válogatás a zenakar 1993 és 1997 évek közötti tevékenységéről, és magában foglalja az 1992-es Zillo fesztivál, és az 1994-es "Remember Dito" turné, valamint az 1995-1996-os " Sex Statt Krieg" turné színpadi felvételeit, valamint az 1997-ben megjelent "The Hard Years" hivatalos koncertvideo nótáit. Külön érdekesség, hogy minden élő felvétel előtt maga Mozart konferálja fel a soronkövetkező filmanyagot egy visszatekintéssel körítve, ahol is beszámolókban vázolja fel a banda történetét, és azt is, hogyan készültek a felvételek. A rendező ismét Gregor Skowronek. Az év másik érdekessége, hogy az esztendő végén, egészen pontosan december 23-án kerül boltokba egy régóta várt hanganyag, sajnos csak egy kislemez formájában, amely a "GOTT WILL ES" nevet viseli. A 6 nótát tartalmazó lemezecske kuriozitása, hogy 3 szerzemény új. A nyitótétel igazán érdekes, bár volt már erre példa az Umbra életében, hogy a frontember hasonló irodalmi dolgokkal indította a lemezeket, ugyanis megint egy Francois Willon írással "A Rossz Nyelvek Balladája" címet viselő eposzának megzenésített változatával nyit. Ami még említésre méltó a lemezen, az Animals együttes egykori nagy slágere "A Felkelő nap háza" című nóta feldolgozása. Azonban az új nagylemez megjelenése még mindig várat magára...

2010: Ebben az évben megtörik a hosszantartó csend a banda háza táján, ugyanis hat évnyi hallgatás után egy vadonatúj studióalbummal rukkol elő Mozart és zenésztársai.
Előtte azonban egy kislemez az "OHNE DICH" kerül kiadásra, amelyet május 28 - án foghatják a rajongók a kezükbe, és ezzel egy időben lehet megtekinteni az ebből a nótából készült videoclipet is. Az új album, amely az "OPUS MAGNUS" nevet viseli Július 2 - án érkezik a boltokba szimpla változatban és egy limitált 2000 számú díszdobozos csomagolásban. Az új nóták hangzásvilága egyfajta keveréke a korábban már publikált dalok mondanivalójához, itt is megtalálhatóak a klasszikus hangok, kórusok a goth'n' roll, mély metafizikai és filozófiai munkákkal tarkítva, megfűszerezve dinamikus és elegáns rockhangzással. Az erősen torzított gitárok, dallamos és akkusztikus akkordok,a vonósok hangszerelése, operai részek, enyhe elektronikus hangulatot idéző billentyűjáték teszik teljessé az új szerzeményeket. A vokális vonal egy kicsit a "Rammstein" vonalát idézi.Mindezekkel a jelzőkkel együtt az új anyagnak megvan a maga dinamikája, lendületes formája. Személy szerint egy ilyen albumra számítottam, gondolva arra, hogy az előző lemeznek hangzásban bizonyosan lesz folytatása, bár az új komponálásokban kevesebb szó esik az erotikárol, mint ahogy azt már a korábbi kiadványoknál megszokhattuk.Bár mindent leszámítva ismét sikerült egy-két új nótával örömet szerzniük a germán srácoknak. Ami viszont szomorú tény, hogy a frontember Mozart bejelentette, hogy ez lesz a banda utolsó nagylemeze,bár ilyen kiejelntéseket már halhattunk más csapatok részéről a korábbi években, hátha még várható tőlük új anyag ebben a században. Egy másik változás, a régi gitáros Sören Jordan helyett, akit igazán kedveltem játékstílusa miatt, egy új zenész Sascha Danneberg kezeli ezután a húrokat, és bízvást állíthatom nem csinálja rosszul.A lassan huszadik életévébe lépő formáció nem tervez nagy koncertturnét az év hátralévő részében, csak jónéhány városba viszik el az új anyagot, viszont a jövő év második havában Oroszországba látogatnak, ahol két koncertet is lebonyolítanak majd. Ami biztos, hogy a jubileumi évforduló alkalmából ismét egy képanyag formátum kerül majd kibocsátásra.
Augusztus 27-én egy CD+DVD csomag kerül kiadásra "GEIST IST GEIL" címmel, amely tartalmazza a "MEMENTO MORI" és a "MOTUS ANIMI" lemezeket, a "SWEET GWENDOLINE" maxi lemezt, valamint az "IMAGO PICTA" DVD+CD kiadványokat.
November elején Madeline Le Roy, a csapat háttérvokalistája és egyben Mozart kedvese, egy erotikus falinaptárt dob piacra, amely igen nagy népszerűségnek örvend, és gyorsan fogy a rajongók által.

2011: A zenekar február közepén két koncertet ad Oroszországban, nevezetesen Moszkvában és Szentpéterváron. Május közepén egy vadonatúj kislemezzel rukkol elő Mozart a "DAVON GEHT DIE WELT NICHT UNTER" címmel, amely kiadványon egyetlen nóta szerepel négyféle átdolgozásban – mint azt a korábbiakban tapasztalhattuk, amikor tavaly kijelentette, hogy több hanghordozó nem kerül ki az együttes háza tájáról – ehhez képest ismét csak cáfolni lehet hősünk eme kijelentését, sőt! De ezekről a dolgokról egy kicsivel később számolok be. Június 10-én ismételten a Lipcsei Treffen Fesztivál vendégei, és az "Agra Halle" csarnokában egy hatalmas koncertet adnak. A csapat idén ünnepli megalakulásának huszadik évfordulóját, és ezen neves eseményt kellőképpen meg is ünneplik. Július 30-án a karlsruche-i "Crystall Ballroom" falai között egy egész estét betöltő dupla koncerttel örvendeztetik meg magukat no és persze a mélyen tisztelt publikumot is. A show első része egy akusztikus szettből áll, ahol vonósok és vokalisták is kísérik a bandát. Ezen jubileumi koncert sem marad el vendégzenészek közreműködése nélkül. A meghívottak között szerepel Benni Cellin és M. Stolz a "Letzte Instanz" formációból, Ally The Fiddle, Eric Burton, valamint két volt A.S.P. tag Ingo Rönhig és Mathias Ambre. Az est második része pedig a már megszokott gothic rock elemekből áll. A rendezvény külön érdekessége és egyben értéke, hogy csak 500 ember láthatja az élő műsort a férőhelyek hiánya miatt. Azonban van egy szomorú aktualitása ennek a nagyszabású műsornak, ugyanis itt játszik utolsó alkalommal Lutz Demmler, akit a "második arc" néven is emlegettek, és aki 17 éven keresztül játszott a bőgő húrjain, a másik muzsikus pedig Migge Schwarz, aki 10 éven át volt a ritmusfelelős. Azonban a hab a tortán, hogy a két fellépés végeztével egy hatalmas after partyval ünnepelték ezt a kerek évszámot a "Music Club Factory" - ban. Eme neves eseményekről filmfelvétel is készül, melyet majd az év végén lehet megvásárolni egy dupla DVD+CD formájában, amely kiadványok még tartalmaznak különböző extra dolgokat is, a címe pedig 20 /Zwanzig/ lesz.

2012: Januárban új tervekkel a zsebében az együttes aláír egy "Kick Management" szerződést.
Március 29-én kezdetét veszi egy Németországi turné sorozat, ahol is egy nagyobb kitérőt szerveznek a fellépések közé és ellátogatnak Bukarestbe, és itt a "The Silver Church Club" vendégeként lépnek fel május 31-én.
A felállás is módosul ebben az évben, hiszen Miggle /dob/ és Lutz /basszus/, akik még tavaly köszöntek el a fővámpírtól, helyüket új muzsikusok töltik be, nevezetesen Erwin Schmidt a bőgőnél, Lars Lippa a doboknál látja el funkcióját, de egy második gitáros is helyet kap Sachsa mellett, ő nem más mint Freddy Stürze.
Augusztusban jelenik meg egy új kislemez, melynek érdekessége, hogy csupán 99 darab kerül kibocsátásra, és minden példány külön lesz dedikálva, a régi kiadójuk az SPV lemeztársaság kiadásában, címe "FINAL LAST DREAM", amely egy epikus munka, és ami emlékeztet a banda első dalaira, viszont a szövegvilága már egy teljesen kiforrott formában íródott.
Időközben a zenekar belekezdett egy új munkába, ami nem más mint egy "Gothic - Vampire - novella", a címe pedig "DIE UNSTERBLICHEN" lesz.
Ez a kiadvány bemutatja kissé eltérő de nem fiktív módon a vámpírkultúrát és azokat a dolgokat, hogy számos hasonló, a novellában szereplő elem is fellelhető a banda történetében.
"Számos kihívással jár ez a munka, de egyben új távlatokat is ad, amellett, hogy egy könyvről van szó,  ezt az írást film formájában is szeretnénk elkészíteni majd" - nyilatkozta Mozart.
Előbb azonban az új album munkálataival foglalkoznak a zenészek.

2013 :

Ez a év a zenekar számára a "Dark Münich Festival" - al indul április 13-án. A hónap végén újra kiadásra kerül két régebbi albumuk a "Machina Mundi" és a "Die Welt Brennt", melyeken bónuszdalok is találhatók. Május elején szintén egy régebbi lemezük a "Mea Culpa" kerül újra kiadásra, amin ugyancsak találhatók bónuszdalok. Július 21-én a Kölni "Amphi Festival" második napján játszanak. Augusztus vége felé újabb három  régi kiadványt dob piacra Mozart, egy 2007-ben megjelent maxi LP a  "Gott Will Es", ami booklet formájában és limitált példányszámban kerül kiadásra, plusz két régebbi album a "Mystica Sexualis" és a Dunkle Energie" is kiadásra kerül. Szeptember 20-án, hét év hosszú szünet után, napvilágot lát az Umbra másik formációjának a Dracul-nak új lemeze "Auf Grund" címmel.  A 10 új dalt tartalmazó kiadvány stílusában maradt a régi megszólalási forma, a picivel lágyabb tónusú techno hangzás most sem marad el.  Aki szereti ezt a fajta sötétebb hangzású elektronikus muzsikát, az minden bizonnyal talál magának kedvencet az új nóták között. Szerepel még a lemezen egy feldolgozás is Amanda Lear - "Follow Me" című 1978-as egykori nagy slágere,melynek szövegét maga az énekesnő kreálta. E hónap végén a Dracul új albuma a német alternatív lemez eladási listán a harmadik helyet szerzi meg. November 8-án az erfurti "Club From Hell"-ben csapnak egy óriási bulit. December 31-én pedig a drezdai "Bunker" deszkáin búcsúztatják az óévet.

2014:

Január végén egy bejelentés, miszerint az új lemez munkálatai elkezdődtek. Február közepén már egy rövidke werkfilm is utal arra, hogy az új album készülőben van. Április 30-án Augsburgban kezdik meg az élő fellépések sorát, ami nem más, mint egy öt állomásból álló miniturné a "Sex Statt Krieg Tour". A zenekar felállása viszont egészen más mint eddig, hiszen teljesen új tagok érkeztek időközben a hangszerek mögé, úgy mint Tom Oconnell - gitár,  Freddy - gitár,  Himmi - dobok,  és Juri - basszus. Június 8-án ismét a híres WGT fesztivál nagy színpadán szerepelnek, ahol két új szerzemény a "Get Off" és a "Viva Vulva" is elhangzik. Július 25-én egy új kislemez kerül kiadásra "Radiosong" címmel, ami az új anyag egyik beharangozója, plusz egy klip is található rajta bónuszként. Október 3-án aztán a második minialbum is napvilágot lát "Requiem Der Nephilim" címmel, ami egy hat oldalas digipack formájában jelenik meg 111 darabos példányszámban, és ehhez a dalhoz is forgatnak egy videoklipet, amely e hónap 16-án debütál. December 12-én ismét egy új mini LP, immár a harmadik az új anyagról a "Get Off", mely az előzőhöz hasonlóan digipack formátumban 111 számozott, dedikált példányban jelenik meg, amihez szintén tartozik egy új videoklip. Az év végét két fergeteg DJ partyval zárja Mozart és Madeline. December 20-án a "Seven Club Gera", majd 26-án az erfurti "Club From Hell" vendégei. A teljes biográfia itt olvasható!

 
2015:

Ismét hosszabb várakozás, öt év után január 16-án megjelenik az új album "DIE UNSTERBLICHEN" /Eine-Neo Gotische Open in Drei Akten/ címmel, amely 14 új dalt tartalmaz, plusz egy bónusz CD is társul hozzá, melyen öt nóta mixelt változata hallható a nagylemezről. A kiadvány bakelit formátumban is megjelenik, igaz csak 100 darabos példányszámban lesz elérhető.  A zenei koncepció maradt a régi, beleértve a szövegvilágot is. Az igazi hamisítatlan hangzás most sem marad el.  A kemény tónusú gitárok és basszus mellett, néha becsöppen egy kis lírai atmoszférájú dallamvilág is.  A bónusz kiadvány fináléja pedig a "Halhatatlanok" című opera egyik témája természetesen Mozart tolmácsolásában. Már szinte nem is hat meglepetésként, hogy az új albumon ismét új zenészeket hallhatunk. Egy új gitáros is kerül a csapatba Matthias Ambré személyében.

A bőgős Erwin Schmidt lesz, míg a doboknál Sebastian Sasberlich foglal helyet. A háttér ének pedig Madeline Le Roy mellett a régóta a zenekarral dolgozó Karo Hatke, aki most is megcsillantja fantasztikus énektudását. Az év végén egy hét állomásból álló német turné veszi kezdetét.

2017:

Szeptember 15-én egy vadonat új kislemez kerül kiadásra "The Animals Blues" címmel, melyhez természetesen videó klip is készül, aztán  e hónap végén, pontosabban 29-én egy újabb mini LP lát napvilágot "Demokratur" címmel, és természetesen ehhez a dalhoz is készül klip.

Október 25-én egy szomorú bejelentés, miszerint az új album kiadási dátuma csúszni fog. Eredetileg november 3-án lett volna a megjelenés, de tisztázatlan okok miatt egy hónap  csúszással lesz csak elérhető az új LP.

A zenekar viszont nem okoz csalódást rajongóinak,mert egy 99 darabos különleges kiadvánnyal kedveskedik mindazoknak, akik interneten jelentkeznek, és Fortuna segítségével ők kaphatják meg a limitált példányokat, amely csomag tartalmazza az új CD-t, házi készítésű ékszereket, fotókat, és egy különleges gyömbér elixírt tartalmazó üvegcsét is.

December elsején aztán két év és megannyi huzavona után megjelenik az új album  "DIE UNSTERBLICHEN - Das Zweite Buch" címmel.  Az ú hanganyag dupla bakelit formájában is napvilágot lát, akár az előző kiadványnál is, és csak száz darab készül belőle. Az új dalok szövegvilága eltérőbb kissé a régi megszokott írásoktól, ugyanis itt már politikai mondanivalót sugároznak a szerzemények, megfogalmazva miért is rossz a világ, a társadalom amiben élünk,az elnyomás, a zsarnoki hatalom véget nem érő gyakorlása az emberek hihetetlen átverése.

Az új lemezen 12 nóta kapott helyet, ebből kettő feldolgozás dal.  Az egyik a legendás The Doors zenekar 1967-ben megjelent "Light My Fire" című száma a másik pedig egy szintén legendás csapat a Sweet 1973-as szerzeménye a "The Ballroom Blitz". A doboknál ismételten váltás történik. Az új ütős Oliver Himmighofen lesz.

2019:

December 2-án egy szintén két éves csendszünet után egy dupla mini hangordózónak örülhetnek a rajongók, ami egy 66 darabos limitált példányszámban kerül kiadásra, és megrendelés útján lehet hozzájutni. A kiadvány a "Heut Nacht" címet viseli, és három mix található rajta azonos címmel.  A kiadványok érdekessége, hogy az egyik mix Mozart korábbi formációja az 1988-ban létezett The Electric Avantgarde előadásában hallható. Ennek a régi bandának még fontos szerepe lesz kiadványt illetően a jövő évben. 

DISZKOGRÁFIA:

UMBRA ET IMAGO:

Taume Sex und Tod LP /1992/

Infantile Spiele LP /1993/

Remember Dito mini LP /1994/

Gedanken Eines Vampires LP /1995/

Sex Statt Krieg mini LP /1996/

Mystica Sexualis LP /1996/

Kein Gott und Keine Liebe mini LP /1997/

The Hard Years Live LP /1997/

Machina Mundi LP /1998/

The Hard Years Video /1998/

Weinst Du? mini LP, a Tanzwut közreműködésével /1999/

Mea Culpa LP /2000/

Feuer und Licht mini LP, a Tanzwut közreműködésével /2001/

Dunkle Energie LP /2001/

Die Welt Brennt DVD, 2001 október 10. Drezdai koncert /2002/

Memento Mori LP + DVD /2004/

Motus Animi LP + DVD /2005/

Imago Picta DVD, 2004 szeptember 23. Drezdai koncert /2006/

Past Bizarre dupla DVD kiadvány az 1993 és 1997 között készült felvételekből /2007/

Gott Will Es mini LP /2007/

Ohne Dich mini LP /2010/

Opus Magnus LP /2010/

Geist Is Geil DVD+CD kiadvány, a Memento Mori, Motus Animi LP-k, a Sweet Gwendoline mini LP, valamint az Imago Picta DVD+CD anyagokból.

Davon Geht Die Welt Nicht Unter kislemez /2011/

20 dupla DVD illetve CD a 2011 július 30. jubileumi koncert + extrák /2011/

Radiosong  mini LP  /2014/

Requiem Der Nephilim  mini LP  /2014/

Get Off  mini LP  /2014/

Die Unsterblichen - Eine Neo - Gotische Open In Drei Akten  LP  /2015/

The Animals Blues  mini LP  /2017/

Demokratur  mini LP  /2017/

Die Unsterblichen - Das Zweite Buch  LP  /2017/

Heut Nacht  mini LP  /2019/

DRACUL:
Die Hard Gottes LP /1995/
Seichel und Blut LP /2000/
Follow Me LP /2003/
Wahle Die Freiheit mini LP /2005/
Like an Animal LP /2006/
Auf Grund  LP  /2013/

Zenészek és vokalisták,akik az Umbra fennálása óta megfordultak a zenekarban:
Acimo : program, billentyű /2004 - 2005/
Achim Vogel : billentyű /1995 - 1996/
Alex Perin : gitár /1995/
Andi Lechnert : gitár /1996 - 1998/
Anett Rudolph : próza /2001/
Antje S. Felicia : háttérvokál /1996 - 1998/
Bernd Rastatter : különleges effektek /1992 - 1993/
Felix/Crematory/: háttérvokál /1998 - 2005/
Freddy . : gitár /1998 - 2001/
Gerti Waltz : próza /2000/
Gilian : billentyűk /1992 - 1993/
Gunnar Eysel : basszus /1996/
Helmut Bieler Went : gitár, vokál /1998/
Jochen Ritter : dob, program /1996 - 2001/
Karen : háttérvokál /1998/
Karo : háttérvokál /2001 - 2005/
Karoline : háttérvokál /2000/
Kris : próza, élőperformance /1995/
Leikka : háttérvokál /1996/
Lotte/Crematory/: háttérvokál /1998 - 2000/
Martina : háttérvokál /2004/
Matze B. : billentyű /1998- 2000/
Migge Schwartz : dob /2001 - napjainkig/
Nail : billentyű /1992 - 1995/
Nanne : háttérvokál, performance /2004 - 2006/
Peter Heppner : háttérvokál /1996 - 2000/
Regina Halmich : háttérvokál /2004/
Sascha Danneberg : gitár /2009 - napjainkig/
Sören Jordan : gitár /2003 - 2007/
Tanja : háttérvokál /1998/
Tatjana Börcksöck : háttérvokál /1995/
Torsten B. : basszusgitár /1992 - 1993/
Oswald Henke - ének /2007/
Eric Burton - ének /2007/
Tobias Birkenbel - billentyű, programok /2007/
Madeline Le Roy - háttérvokál /2007 - napjainkig/
Rita Huber - háttérvokál /2007/
Petra Günter - háttérvokál /2007/
Ally The Fiddle : hegedű /2010/
Lutz Demmler : basszus, billentyű, programok, ének /1994-2011/
Migge Schwarz : dob /2001-2011/
Ralph Müller : akusztikus gitár /2010/


 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 11. 28. - 06:31 | © szerzőség: Papi