Avantgárd – Underground

PÁL DÁNIEL LEVENTE

Zóna/1

Évekkel ezelőtt, akkor költöztem ebbe a házba, egy este,
még nem volt igazán sötét, sétáltam hazafelé, az utcákat
nem ismertem, se az utcaneveket, és egy sarkon
rossz irányba mentem el, így keveredtem ide, errefelé,
és kinézve gondolatom háta mögül, lenyűgözött
egy kopott ház fala, majd a következő és a következő megint…
kavarogtam mindenfelé, fordultam jobbra-balra, és éreztem,
hogy egyre többen, egyre több alak figyel, idegen voltam,
idegen köztük, s félhomály szállt alá, engem nem takart,
őket egyre jobban, kifénylett a sok, az egyre több
gyanakvás, az egyre sűrűsödő kétség és félelem,
de egyre sűrűsödött bennem az is, hogy ne menjek,
hogy maradjak, hogy keringjek itt, majd hirtelen
egy láthatatlan lakásból kiabálás folyt ki, ömlött le körém,
menj már el, menj már el, nem ide tartozol, hagyj, hagyj
engem nyugodni, és sírva és egyre kétségbeesettebben,
majd csörömpölés, majd ajtócsapódás, majd ütések tompa
puffanása, és tudtam, bármi ez, nekem mennem kell,
mert idegen vagyok, nem ide tartozom, és nem is fogok.

Álmaink piros sportladája, IJK, 2017.


A teljes verssorozat erre a linkre kattintva kattintva érhető el.

A Gothic.hu egy avantgárd, illetve underground versekből álló sorozatot indít útjára, melynek célja az említett irányvonalhoz köthető, s véleményünk szerint progresszív alkotók bemutatása. A válogatás elkészítésekor nem csupán az vezérelt minket, hogy a közelmúlt és a jelen voltaképp már kanonizált szerzőinek legkiemelkedőbb írásait egybegyűjtsük, inkább a stílusirányzat és a lap szellemiségéhez hűen elsősorban arra törekedtünk, hogy lehetőséget biztosítsunk a fiatal, még folyóiratokban alig publikáló, valamint az irodalmi élet és a társadalom perifériáján mozgó, esetleg méltatlanul elfeledett költők szövegeinek megismerésére. Tekintve, hogy a Gothic.hu ugyancsak alulról jövő, underground kezdeményezésként született és működik, az említett hozzáállást rendkívül fontosnak tartottuk. Ugyanakkor éppen a progresszivitás, illetve a folytonosság jegyében az összeállításba bekerült néhány, az irodalmi közmegítélés alapján egyéb stílusirányzathoz tartozó, ám rokon felfogású szerző alkotása is, míg bizonyos, főleg neoavantgárdnak tekinthető, de jelen viszonylatban kevésbé újszerű alkotók írásai talán kimaradtak belőle. Az intermediális műveket, így a képverseket szeretnénk valamikor a jövőben önálló rovat keretein belül publikálni, a mostani blokkban csak érintőlegesen fordulnak elő. Ezúton is köszönjük Legéndy Jácintnak a versek kiválasztásában és a tematikus anyag összeállításában nyújtott segítségét, s kérjük olvasóinkat, hogy fogadják szeretettel, illetve odafigyeléssel a következő hetek folyamán megjelenésre kerülő írásokat.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2018. 10. 11. - 03:16 | © szerzőség: Gothic.hu