Wave-Gotik-Treffen 2017.

A nagy deathrock-fellendülés éveiben a lipcsei fesztivál is markánsan jelen volt a vadabbnál vadabb bandák közvetítésében - a helyszín elsősorban a Werk II volt Lipcse városának amúgy is punkokkal átitatott negyedében. Az elmúlt néhány évben aztán a szintén Pünkösdkor ide szerevezett Gothic Pogo feszt némiképpen elvitte az emberanyagot is, valamint kevesebb banda kapott lehetőséget a műfajon belül. A poszt punk azonban mindig is erős maradt. A 207-es év eddigi fellépői között akad jónéhány gyöngyszem. A talján Soviet Soviet vélhetően erőset szakít majd. A műfaj egyik ősapjának is mondható Sex Gang Children nemcsak koncertet ad, de szólóverzióban is megtekinthető Andy Sex Gang. A finnek hozzák a siouxsie-s Masquerade-t, és akkor már mellétehetjük a Virgin in Veil-t is a tarsolyba - vélhetően izgalmas lesz. A hideghullám képviseletében a Sixth June és a Lebanon Hanover fagyasztja ránk az amúgy is kényszerű mosolyt. Ha már posztpunk, nagy várakozással tekintek a Ritual Howls koncertje elé, de nem kevésbé lesz majd izgalmas a Scarry Bitches vagy a Bloody, Dead & Sexy horror-showja sem.

A fesztiválról eddig megjelent általános információk:

Az év elején megérkezett az első értesítő levél Lipcséből, benne a fellépő zenekarok indító köre. Nemcsak a Skinny Puppy exkluzív koncertje, valamint a The Mission fellépése örömteli a sorban, hanem a hazai vonatkozás is. Fellép ugyanis a Black Nail Cabaret! A tavalyi Ultranoire után tehát újabb synth-wave csapatnak örülhetünk a gyönyörű szász városban. Az idei gothic találkozó immár a 26. a sorban, június 2 és 5 között kerül megrendezésre számtalan helyszínen szerte Lipcse klubjaiban és koncerttermeiben. Az előadók száma a pünkösdi fesztiválon 150 és 200 közé tehető. Az első nyilvánossá tett fellépők:

Aeon Sable (D) - B-Movie (GB) - Black Nail Cabaret (H) - Desperate Journalist (GB) - Hørd (F) - Hexperos (I) - Iszoloscope (CDN) - Klangstabil (D) - Masquerade (FIN) - Skinny Puppy (CDN) exclusive German show 2017 - The Mission (GB) - Whispering Sons (B)

Update1:

Másodízben adunk hírt az idei lipcsei fesztivál fellépőiről. Elmondható, hogy parádésan kezd alakulni a fellépők sora. Ezúttal is örömmel jelentjük be, hogy újabb magyar zenekar is van közöttük, a neofolk színtérről a Larrnakh. A poszt punk és cold wave vonalból a Lebanon Hanover és a Sixth June, valamint a Soviet Soviet neve nem hagyhat hidegen minket semmiképpen. A nagyágyúk között a Skinny Puppy mellé besorakozott Amanda Palmer és Ka-Spel exkluzív koncertje, valamint a megint vélhetően kőkemény koncertet adó Poupée Fabbrik is. Hab a tortán a poszt rock felől közelítő Esben and the Witch visszatérése, a legendás Jarboe fellépése is. Alább a szemezgetni való:

ESBEN AND THE WITCH (GB) , IANVA (I) , RED MECCA (S) , EDEN (AUS) - european premiere , VIRGIN IN VEIL (FIN) , LARRNAKH (H) , AH! KOSMOS (TR) , WIRES & LIGHTS (D) , MLADA FRONTA (F) , BFG (GB), JARBOE (USA) – exclusive acoustic show , LEBANON HANOVER (GB) , SAIGON BLUE RAIN (F) , PRINCIPIA AUDIOMATICA (HR) , SHE PAST AWAY (TR), SIXTH JUNE (SRB) , THE DEVIL AND THE UNIVERSE (A) , SYLVAINE (N) , ANGELS & AGONY (NL) , DA-SEIN (E) - world premiere  POUPPÉE FABRIKK (S) , ILLUMINATE (D) , VAIN WARR (USA) - ex-BLACKLIST , CRYO (S) , DER BLAUE REITER (E) , SHIREEN (NL) , AZAR SWAN (USA) , CHEMICAL SWEET KID (F) , NIKOLAS SCHRECK (USA) , ANNWN (D) , CORDE OBLIQUE (I), VNV NATION (GB) , MOON FAR AWAY (RUS) , LUCIFER'S AID (S) , HAUTVILLE (I) , OHM (CDN) , NOX INTERNA (D) , AUTODAFEH (S) , EISFABRIK (D) , CUELEBRE (E) , NOISUF-X (D), AMANDA PALMER & EDWARD KA-SPEL (USA/NL) – world premiere , PETER HEPPNER (D) , IN THE WOODS... (N) , SOVIET SOVIET (I) , BESIDES (PL) , PETER BJÄRGÖ (S) , LANDSCAPE BODY MACHINE (CDN) , THE AGNES CIRCLE (GB) , ROTERSAND (D) , S.P.O.C.K. (S)

Update2:

Nagyon erősre ígérkezik már így márciusban is a mezőny, pedig nyilván tartogatnak még meglepetéseket a szászok. A harmadik körben a poszt pánk mezőnyből a Ritual Howls nálam a befutó, természetesen ANdy Sex Gang szóló koncertje és a legendás Sex Gang Children előadása sem mellékes. Az Ordo Rosarius Equlibrio mindig csodaszámba menő szeánszot tart, a RevCo pedig az iparos szíveket dobogtatja meg ebben a körben. Alakul-alakul.

SEX GANG CHILDREN (GB), CEPHALGY (D), RITUAL HOWLS (USA), BLOODY, DEAD & SEXY (D), RED CELL (S), DER FLUCH (D), FRANKENSTEIN (USA), KLEZ.E (D), DRAB MAJESTY (USA), ANDYRA (D), ORDO ROSARIUS EQUILIBRIO (S), FINSTERFORST (D), AH CAMA-SOTZ (B), SCARY BITCHES (GB), HERBST IN PEKING (D), MGT & FRIENDS (GB), VARG (D), 13TH MONKEY (D), UNLIGHT (D), ANDI SEXGANG (GB) - acoustic show, REVOLTING COCKS (USA/B) – exclusive German show 2017, AMORPHIS (FIN), ODROERIR (D), SINISTRO (P), MACHINE DE BEAUVOIR (D), EMMA RUTH RUNDLE (USA), THRUDVANGAR (D), EMPUSAE (B), RAGNARÖEK (D),IAMTHESHADOW (P), THE 69 EYES (FIN)

A folyamatosan adagolt friss információk a fesztivál hivatalos oldalán!


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2017. 03. 15. - 06:10 | © szerzőség: Gelka