Lebanon Hanover | 2022. 03. 19. | Akvárium

Amikor 2018 októberében először Magyarországra látogatott a Lebanon Hanover, már komoly sikereket könyvelhetett el. A duó szétkoncertezte Európát, a kisebb klubok egyre nagyobb koncerttermekké váltak, érezhetően a "nagy név" státuszát birtokolták már. Ezen a csúcson érkezett hát az egykori Dürerbe Larissa Iceglass és William Maybeline azon az őszi napon, sokunk számára azonban némi űrt hagytak maguk után, ahogy azt annak idején "papírra" vetettem.  

Sikerült-e betölteni az ásítozó fekete lyukat ezúttal tavasz elején érkezve az Akvárium bugyraiba? Véleményem szerint igen. Sok minden változott azóta a Lebanon Hanover háza táján, felnőttek a nevükhöz, komolyabban veszik a dolgukat, a zenei tudás is sokat csiszolódott. Míg a hamiskás hideghullám hátán nem egy kapcsolati vihar is keresztülszaggatott a kezdeti években, mára egy tapasztalt zenészduót láthatunk, jól megkomponált koncertszettel, stílusrepertoárt is felvonultatva. Számomra igazán szép emlékeket továbbra is a A The World Is Getting Colder jelenti, így mézzel csepegtett indulásnak éreztem a koncert kezdő pillanatait, természetesen minden további nóta erről a remek korongról csak emelte számomra  az élményt. Az elmúlt dekád keresztmetszetében személyes véleményem, hogy míg nagyjából kétévente megjelenő Lebanon' albumok komótosan haladtak az unalom irányába, koncerten mindez kevésbé hozott kellemetlenségeket: a merítési alapanyag bőségesen elegendőnek bizonyult egy élvezhető koncerthez, aminek külön emelte fényét a szépszámú megjelent közönség.

Mai napig sajnálom, hogy a Lebanon Hanover turnéinak kezdeténél nem csíphettem meg élő előadást, érdekes összevetési lehetőségre adott volna sanszot. Mindemellett a műfaji naivítást és a "do it yourself" bájt már régen maguk mögött hagyták Williamék, amit szemükre vetni nem áll szándékomban, magamat okolhatom csak, hogy távolinak  éreztem anno Bécset és Prágát. Megelégszem hát azzal, hogy végre úgy láthattam Őket, hogy elhagyva a színeteret lekönyvelhettem: megérte eljönni és a pandémián kiürült hallójáratokat megtölteni keserédes melódiákkal.

(Valovics Tímea fotói)

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2022. 03. 22. - 09:29 | © szerzőség: Gelka