A 2009-ban alapított Last Rites Gallery a dark art, a sötét művészeti mozgalom elsődleges bemutatkozóhelyévé vált az évek során az Egyesült Államok fővárosában. A kortárs szürrealizmus e provokáló, cseppet sem konformista képviselőit felkaroló galéria olyan környezetet teremtett, melyben a művész valóban korlátlan szabadságot élvez, s mely környezet mind önmagunk, mind a bennünk zajló folyamatok megfigyelésére inspirál mindannyiunkat a kiállított képeket nézegetve.
Havonta változó kiállítások várják a látogatókat, s a művészekkel a megnyitó során is a baráti hangulatú megnyitókon meg is ismerkedhetünk. A galéria a 325 W 38th Street-en található, a 8th és a 9th Avenue között New Yorkban.
A Last Rites tetoválóstúdió alapköveit Paul Booth rakta le 1991-ben, és az akkor megfogalmazott értékeket a mai napig képviseli a „cég”.
1998-ban megnyitott a Last Rites Theatre is, majd 2007-ben a tetoválás és a képzőművészet közti űrt betöltendő, megszületett a Last Rites Gallery is. Az évek során a Last Rites egyedi berendezésével és dekorációjával, a vendégtetoválók és kiállító művészek felkarolásával, különleges értékvállalásával és a sötét művészetekre fókuszáló művészeti felfogásával egy olyan kultuszt épített fel maga köré, mely a számtalan díjat és elismerést nyert szerte a világon, s mellyel a média is (CNN, MSNBC, Discovery, A&E, TLC, Arte, Fuse, MTV, VH1 vagy akár a Rolling Stone Magazine) is szívesen foglalkozik
Interjúnkat a Last Rites Gallery igazgatójával, Erica Berkowitz-cal készítettük.
Történetetek a Last Rites Tattoo-val kezdődött még 1998-ban, és 2007-ben született meg a galéria megnyitásának ötlete. Tudnál erről bővebben mesélni?
A Last Rites Tattoo Theathre and Gallery tulajdonosa Paul Booth, aki maga is képző- és tetoválóművész. A galéria megnyitásának ötlete igazából az ő galéria- és kiállításélményeinek szülöttje. Kiállításlátogatóként azt tapasztalta, hogy a legtöbb galéria szigorú, komor atmoszférájával nem éppen a vendégek kényelmét és elmélyülését szolgálja, illetve művészként ő és kortárs alkotó barátai is azon a véleményen voltak, hogy sötétebb, elvontabb témájú alkotásokat kiállításával kapcsolatban elég nagy az ellenállás a galériák részéről. Booth úgy gondolta itt az ideje megfékezni ezt az uralkodó, egyszersmind kirekesztő tendenciát, amelyet a hagyományos galérák képviselnek. Így hát megszületett a Last Rites Gallery.
Shawn Barber - The Portrait of the Artist Paul Booth
Booth számára az a legfontosabb hogy a kiállító művészeket semmi és semmilyen formában ne korlátozza a témaválasztást tekintve: az alkotóknak itt megvan a joguk és művészi szabadságuk ahhoz, hogy elméjük, szívük legbensőbb bugyrait feltárják, bemutassák.
A másik lényeges dolog, hogy a kiállítóhelyiség az alkotások befogadására alkalmas, barátságos atmoszférát kíván teremteni, ahol egyaránt lehetőség van az elmélyülésre, szemlélődésre, párbeszédekre, ezzel egy különleges, máshol nem létező élményt adva a látogatóknak.
Te magad hogyan kerültél kapcsolatba a művészetekkel, a dark art mozgalmakkal? A zene mennyire meghatározó a galéria életében?
Paul Booth maga is aktív részese a zeneiparnak jópár éve, hiszen számtalan barátja és ügyfele van, aki büszkén viseli testén Booth művészi tetoválásait. Ráadásul Booth maga is zenész, jópár ambient lemeze jelent meg. A zene kivételesen fontos a Last Rites Gallery & Theatre életében, hiszen a látogatás élményét szem előtt tartva a félhomálytól kezdve egészen a zenei felhozatalig mindenről gondoskodunk. Booth egészen fiatalon kezdett foglalkozni a dark vonallal, mely számára saját démonaival való szembesülés és leküzdés eszköze egyben.
Mielőtt a Last Rites galériánál kezdtem volna dolgozni, már akkor is rengeteg, a galériában kiállító művészt követtem, és aktív kiállításlátogató voltam a galériában. Korábban én is tanultam képzőművészetet, azonban studio art major (kb. képzőművészeti menedzser) képesítés megszerzése során vett művészettörténeti tanulmányaim után lecseréltem az ecsetet tollra. Aművészet tehát folyamatosan egyre inkább életem részévé vált, és mindig az is marad.
Egész életemben érdekeltek a tabu, mások által inkább került, kényelmetlen dolgok, és kifejezetten vonzanak a sötétebb hangvételű alkotások. Tulajdonképpen ez a kíváncsiságom vezetett egyfajta kényelmes helyzetbe, amely azonban ugyanúgy tartogat kihívásokat, mint az alkotás maga.
A galéria igazgatója, Erica Berkowitz a Natalie Shau - Forgotten Heroines c. kiállítás megnyitóján. Fotó: Paola Duran
Mi a helyzet általánosságban az e műfajban alkotó művészekkel New Yorkban? Meg lehet ebből élni?
Tapasztalt és fiatal művészeket egyaránt kiállítunk; néhányuknak van teljes vagy részmunkaidős állásuk, néhányuknak pedig nincs. Elmondható azonban, hogy azok is mindenüket a művészetnek és az alkotásnak szentelték, akiknek idejét nagyrészt a „normális” állásuk tölti ki.
Mit gondolsz, a dark art mint műfaj csak egy egyre felkapottabbá váló trend vajon (gondolok itt Rydenre, Tim Burtonre, Beksinskire, vagy a közelmúltban elhunyt Gigerre), vagy ténylegesen elismert mozgalomról van szó?
Rajtunk kívül egyetlen más galéria sem specializálódott e műfaj bemutatására New Yorkban. A kuncsaftjaink, patrónusaink elismerik és értékelik ez a fajta művészetet és esztétikát, és létezésünknek tulajdonképpen ők, a közönség a fő létjogosultsága. Azok, akik csak most ismerkednek a műfajjal, és először jönnek galériánkba, szintén kifejezetten jól fogadják ezt a típusú előadásmódot. A Last Rites nagyon hamar törzshellyé vált sokunk számára, hiszen az általunk képviselt művészek é s a galéria egyedi atmoszférája mindenkit lenyűgöz.
TOME 2 Melancholia c. kiállítás megnyitóján Steven a Paul Booth által készített Dominus Muscae c. kép előtt. Fotó: Paola Duran
Hogyan válogatjátok ki a munkákat és a bemutatandó művészeket. Hogyan támogatjátok őket?
Annak ellenére, hogy jelenleg nem fogadunk új jelentkezéseket, természetesen figyelemmel kísérjük környezetünket. Számos művészünk van, akiket rendszeresen kiállítunk. A legfontosabb mindenképpen a sötét, egyedi tartalom és téma. Természetesen, ami valakinek sötét, az nem biztos, hogy másnak is az. Mi mindenfajta művészetet csodálunk, tiszteljük a művészet szubjektivitását, és örömmel fogadunk minden alkotást, ami átlépi a galéria kapuját. A képek válogatása során a témán kívül természetesen a mély érzelmi töltet és a kivitelezés egyaránt szempontok.
Művészeinkre nem pusztán művészként tekintünk. Ők a barátaink, a tanáraink és a „mieink”. Ott segítjük egymást, ahol csak tudjuk: mindig nyitottak vagyunk egy beszélgetésre, szakítunk rájuk időt, és erőnktől függően mindent megteszünk, hogy utunkon vezéreljük, támogassuk őket, és az alkotások kiállítását elképzeléseik szerint valósítsuk meg.
Tom Bagshaw - Ishtar
Magyarországon egy ilyen galéria csupán az underground színtér részeseként létezhetne. Van kapcsolatotok a kortárs, hagyományos művészeti területekkel?
A galéria elkötelezett támogatókkal és látogatókkal rendelkezik, egyesek születésünk óta velünk vannak, mások pedig az utunk során csatlakozták hozzánk. Most, hogy utcára néző portállal rendelkezünk (a galéria nemrég költözött), számos új látogatóval büszkélkedhetünk. Ez jócskán emelte a galéria és a művészek elismerését, jelenlétét, hiszen a többi New York-i galéria teljesen eltérő kínálattal rendelkezik. Egyre többen megjegyeznek, emlegetnek bennünket.
Facebook oldalatokat szemlélve nem tud az ember elmenni szó nélkül a vidám hangulatú megnyitókról készült fotók mellett. A megnyitók vendégei rendszeres látogatók, vagy minden kiállítónak van saját közönsége?
A megnyitóink valóban fantasztikusak. Vannak rendszeres vendégeink, akik hamar a barátaink is lettek, és reméljük, a Last Rites-ra második otthonukként, szentélyükké tekintenek. Természetesen minden új kiállítóval újabb és újabb emberek térnek be hozzánk, remélhetőleg ők is visszatérnek a többi kiállításra is.
Korábban is dolgoztam galériákban, és sajnos meg kell mondjam, nem szerettem a megnyitó ünnepségek előkészületeit. Ez azt hiszem, a túlzott igényeket támasztó, ám felületes közönség miatt volt. Ez a hozzáállásom azonban drasztikusan megváltozott, mióta itt dolgozom. Itt melegszívű, nem ítélkező, hanem elfogadó, befogadó emberek alkotják a közönséget. Igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ilyen csodálatos emberekkel, ügyfelekkel, támogatókkal és barátokkal dolgozhatunk együtt.
Vendégek - Fotó: Paola Duran
Milyen jövőbeli tervek szerepelnek a galéria életében?
Mivel éppen most költöztünk egy nagyobb és szebb kiállítóhelyre és szalonba, jelenleg nincsenek nagyobb tervek kilátásban. Ez persze nem jelenti azt, hogy Paul Booth fejében nem zakatolnának a fogaskerekek. Az az ember állandóan tervez valami újítást, állandóan töri a fejét valamin, ezzel mindannyiunkat készenlétben tartva.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
