- Rásonyi Ábel László beszéde, 2012. december 13. Picasso Point -
PROLÓGUS
Tisztelt jelenlévők!
Bizonyos elvárható ’ráhangolódás’ érdekében had idézzek mindenekelőtt egy manapság nagyon is érvényes, talán idevágó gondolatfüzért egyik legutóbbi tanulmányomból:
A konzumkultúrát fenntartó posztmodern korunkat jellemző nihilista életfelfogásban kollektív félelemként mindjobban prominens szerep jut a ciklikus törvényeknek engedelmeskedő célszerűség gondolatának. A szorongásokat tápláló jelenben újra teret kapnak az intézményesített vallás tanai, bizonyos (leginkább sajnos tévesen értelmezett) ezoterikus tanok s a historizált kozmológia végül a mitikus múlt periódusait is értelmezhető történelemmé alakítja át. Konnotációként az élet többé nem értelmetlen. Atavisztikusan minden önvizsgálatra hajlamos nyugati embernél – bizonyos életszakaszában – felmerül az a szinte gyermeki rettegés, mely a világról való ítélkezés majdani eseményét (kataklizmát?) a holtak felébredésével és a gonoszakra váró örökké tartó megpróbáltatásokkal tekinti befejezettnek. Mivel a személyes szinten sem elkerülhetetlen pusztulás, azaz az egyéni meghalás pillanata újra tudatossá válik, látványosan megjelennek a korábbi korszakokban használt egyetemes halálmotívumok is. Ezzel együtt a végérvényesen profánná redukált életben (a vizuálisan is befogadható környezetben) óhatatlanul megjelenik az ’életnél több’ jelenléte, ami a mindenkori ember transzcendencia igényét jelzi. (1)
Egy személyes vonatkozású emlékezéssel folytatnám a ma esti kiállításhoz fűzendő bevezetőt, hogy az itt bemutatásra került festmények, grafikák vonatkoztatási rendszerét jobban megérthessük. Testvérhúgomnak köszönhetően kerültem kapcsolatba Budapesten1996-folyamán a hazai, úgynevezett dark/gothic szubkultúra képviselőivel; Egy a népstadion közelében megrendezésre került zenés klub-esten, a ’Patkánylyukban’ volt szerencsém találkozni velük. Már addig is sokat rajzoltam, s érintett voltam sötét zenéktől, kiábrándult spleen-érzetű gondolatokkal. E rendezvényen szembesültem a ténnyel, hogy létezik egy közösség, egy többé-kevésbé összetartó baráti társaság, akik fenntartják s a maga realitásával ’meg’-élik ezt az általam is ’keresett’ kultúrát. Egy – akkoriban foglalkoztató s készülő - vámpír-képregény ötletemet a következő év februárjában említettem meg Szelevényi Gellértnek (azt hiszem a Nyugati pályaudvar aluljárójában). Ő akkor már intenzíven fáradozott egy méltó kiadvány létrehozásával: a hiánypótló Tajtékos lapok elnevezésű szubkulturális fanzine megvalósításával.
Szembesültem tehát azzal, hogy ilyen emberek igen is vannak s e szubkultúra különös affinitást mutat a művészetek iránt, valamint irodalmi inspirációk tekintetében is értő érdeklődéssel, hozzáértéssel bír.
A későbbiekben Szelevényi Gellért több, a lehetőségekhez mérten rendkívül színvonalas nyomtatott kiadványt jelentetett meg éveken keresztül. Ezekben művészeti témák mellett leginkább a szcénával kapcsolatba hozható, meghatározó zenéket, zenekarokat, előadókat ismertette, de egyfajta küldetésnek tekintette ’elrejtőző’ fiatal tehetségek verseinek illetve rajzainak közlését.
A nem észrevehetetlen technikai haladás következtében 2002-ben elektronikus felület megteremtésére lett igény, melyet szintén ő, hozzáértő segítőkkel valósított meg. Ez lett a feltöltött, bővülő tartalommal magas színvonalon tartott, máig töretlenül működő gothic.hu honlap; a gothic-dark underground-kultúra hosszú ideig egyetlen magyar fóruma.
A kitűzött célok közt mindenekelőtt a tájékoztatás, közösségteremtés, beszámolók szerepeltek, de érthető módon mindig kiemelt helyet kapott a ZENE és a ’közösséghez’ kötődő alkotóművészek (szerencsére egyre többen).
Vitathatatlan, hogy a közös pont e művészi hajlamokkal megáldott fiataloknál első sorban a halál tematika, az enyészet, kétségbeesettség. Kijelenthetjük, hogy ezek a toposzok a ’felszín’ felszínes világában egyáltalán nem népszerűek. Kényszerűen talán ezért is marad ez az értékes kultúra mindig földalatti.
E helyütt azonban szükségszerűen szót kell ejtenünk arról a terjesztett modern halálkultuszról, mely vitathatatlanul korunk kísérője. A napjainkban szőnyeg alá söpört, felkészültséget igénylő valódi haláltudat (2) helyett homályos utalásokkal jelzett, tudományosan bagatellizált s csakis a korporális egzisztenciát lezáró véges eseményt tekintetbe vevő pszeudo-halál tudatosítás működik: Így végre megindokolt a mértéktelen kereskedelmi fogyasztás és az életélvezetek akár korlátlan halmozása, hiszen úgy tűnik, hogy semmi nincsen tovább. A mindössze jelzésértékű piktogrammá redukált halálfej tehát ma is figyelmeztet (?) – áttételesen arra, hogy még most vásárolj! A korábbi memento mori vagy vanitatum vanitas képi formák megrendülést, sok esetben metanoiát előidéző ábrázolásai helyett a (manapság egyre tréfásabb), úton-útfélen (eladható formákban) megmutatkozó koponya szinte már csak egy állandó ornamentális motívum.(3) Megpillantása nem okoz tremendumot, nem idéz fel igazi tartalmat. A viscerocranium mostanra domesztikált ismerősünk: a vizuális áradatban egy a sok arc közül. (4) Pedig a jel egykor a civil szférában általánosan elrémítő hatást váltott ki, mert az életet magasabb (nemritkán lehetetlen) küldetésért eldobni kész, akaratlagosan halált vállaló cselekvésre (is) figyelmeztetett. (5) Bizonyára ez utóbbi viszolyogtató vonatkoztatás is felidéződik homályosan a mai-kor gondolkozó emberében, aki tudattalanul még megsejt valamit az összefüggésekből, illetve a nehezen megsemmisülő kulturális hagyomány nyomokban megőrzött szakrális tartalmait intuitív módon esetleg érzi. Gyakori jelenség sajnos, hogy korunk reklámiparban alkalmazott művésze a halálmotívumokat - legtöbb esetben - jelentősen félreértve, inkább zavarokat előidézve alkalmazza. (6)
A hivatalosnak mondható művészvilág nyilvánvalóan messzemenően irányított. Kimódolt tudományos diskurzusok, kánonok határozzák meg, legitimációs problémákkal teli s - hibásan - mindenekelőtt társadalmi problémákra reagál, aktuális szociológiai kérdésekkel foglalkozik; megfeledkezve a Művészet valódi mibenlétéről. Ezzel szemben észrevehetjük, hogy e szubkultúra által képviselt értékek közt olyan egyetemes princípiumok, ideák szerepelnek, melyek ezen intuitív alkotók képzőművészetét, autentikussá, autonómmá tudják tenni. Az inspirációt vizsgálva meghatározó az irodalom, az évezredes kultúra, a személyiség-fölöttiség. Láthatjuk viszont, hogy a megvalósítás viszonylatában az akadémikussághoz képest - pozitív értelemben - kissé a naiv művészethez hasonlítható.
Szerencsére Szelevényi Gellért állhatatos munkásságának hála az elmúlt évtizedben sokszor kaphattak kiemelt helyet e többnyire mellőzött alkotók művei a világhálón (a számukra biztosított felületen). Mostanában pedig, szintén az ő kezdeményezésével létrehívott Memento Mori Egyesület teremt egyre több kiállítási lehetőséget. Láthatjuk tehát, hogy egy lelkes dark/gothic conoisseur (műértő-műélvező) jóvoltából kap folyamatos bemutatkozási lehetőséget ez a zárványnak is felfogható ’nemhivatalos’ művészvilág.
1. A dőlt betűs idézetek a továbbiakban részletek Rásonyi Ábel László ”Az idők jelei: eszkatológia és halálkultusz A narratíva megjelenése Gyarmati Zsolt újabb festményein” c. tanulmányából. 2012. november
2. Az európai Ars moriendi, az Egyiptomi Halottaskönyv vagy a tibeti Bar-do Thos-sgrol felkészítő útmutatásai alapján mindig a helyes életvezetéssel egyenértékű (vagy éppen komolyabb) hangsúlyt kapott a meghalás tudománya.
3. A koponya és keresztbetett lábszárcsontok (súlytalan?) esztétikai motívumként való alkalmazása visszás módon már odáig megy, hogy a szimbólum áruházakban megvásárolható kisgyermek ruhák gyakori díszítőeleme, dekoratív sormintája.
4. Számos példát láthatunk arra, hogy az arckoponya (viscerocranium) szinte bármilyen humanoid formát felidéző kontextusba behelyezhető, akár az agykoponya (neurocranium) megjelenítése nélkül.
5. Az elkerülhetetlen végre utaló, egyszerűsített szimbolikus koponya a különböző európai hadseregekben (egészen a tizennyolcadik századi elit huszárosztagoktól) a fontos taktikai szerepeket vállaló úgynevezett rohamosztagok kiemelt jelképe is volt. Bővebben P. Filippani-Ronconi in Letteratura Tradizione IV. 1998. (A rohamosztagosok történelmi és kulturális gyökerei, Haditudósító 2010. III. évfolyam, 5.)
6. A mélyértelmű jelképet főleg az ’életveszély’ egyezményes figyelmeztetőemblémájából és a ’rock and roll’ kultúra által széles körben köznapivá tett vizuális ekvivalenséből eredeztetik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
