Pályázati felhívás!

 
TERMÉSZETFELETTI RETTENET AZ IRODALOMBAN
 
A Magyar H. P. Lovecraft Társaság és a Memento Mori Egyesület kiállítással egybekötött grafikai pályázata.
 
A FORRÁS
„Az emberiség legősibb és legerősebb érzése a félelem, a legősibb és legerősebb félelem pedig az ismeretlentől való rettegés. E tényeket kevés pszichológus vitatná, igazságtartalmuk ugyanakkor elégséges annak bizonyításához, hogy a hátborzongató rémtörténet valódi és elismert irodalmi műfajta.” – Galamb Zoltán fordítása
 
H. P. Lovecraft tanulmánya a fenti, ma már ikonikussá vált sorokkal kezdődik, melyek találóan foglalják össze a természetfeletti (rém)irodalom valódi jelentését, jelentőségét. Lovecraft 1925. novembere és 1927. májusa közt írta legjelentősebb irodalomtörténeti tárgyú esszéjét W. Paul Cook felkérésére. Leveleinek tanúsága szerint a Természetfeletti rettenet az irodalomban (Supernatural Horror in Literature) esszé megírása segített neki abban, hogy értelmet találjon életének egyik legnehezebb, New York-i szakaszában.
 
Az esszé megírásához módszeresen fésülte át a(z angolszász) rémtörténet nagyjait. A természetfeletti irodalom újkor előtti – elsősorban ókori – állapotát illetően nagymértékben támaszkodott Edith Birkhead 1921-es, A rémtörténet (The Tale of Terror) című kötetére, mindemellett az elemzés Lovecraft saját kutatásának az eredménye, amely máig hatóan értékes meglátásokat tartalmaz a rémtörténet-irodalommal összefüggésben. Segítette Lovecraftot a rémtörténetírás funkciójának tudatosításában, továbbá hozzájárult ahhoz, hogy az irodalomtörténet elismerje az angolszász rémtörténet-irodalom „modern mestereit”, Arthur Machent, Algernon Blackwoodot, Lord Dunsanyt és M. R. Jamest.
 
Az értekezés először 1927 augusztusában, Cook The Recluse című amatőr lapjában jelent meg, majd Lovecraft 1934-ben és 1935-ben kiegészítette elemzését, amely életében soha nem jelent teljes, végleges terjedelmében.
 
 
A PÁLYÁZAT
A Magyar H. P. Lovecraft Társaság a Memento Mori kulturális egyesülettel közösen, kiállítással egybekötött grafikai pályázatot hirdet. A Kiállítás a Macskában (1084 Budapest, Bérkocsis utca 23.) lesz megtekinthető májusban.
 
A pályázat és a kiállítás témája a rémirodalom.
A pályázatra nem kizárólag H. P. Lovecraft művészetéhez, műveihez kapcsolódó műalkotásokat várunk – bár mint minden alkalommal, most is Lovecraft a főszereplő -, kifejezetten várjuk azon alkotásokat, melyek Lovecraft elődeihez, kortársaihoz és követőihez kapcsolódnak. Lovecraft tanulmánya számos olyan szerzőt megemlít, akik műveikkel megalapozták, vagy nagymértékben befolyásolták a természetfeletti rettenet irodalmának létrejöttét. Horace Walpole Az otrantói várkastély, Robert Louis Stevenson Dr. Jekyll és Mr. Hyde, Edgar Allan Poe Az Usher ház vége, Ambrose Bierce Halpin Frayser halála, Robert W. Chambers A sárga jel, Charlotte Perkins Gilman A sárga tapéta, Clark Ashton Smith A hasis-evő, Algernon Blackwood Füzek, Arthur Machen A nagy Pán isten… Csupán pár darab szerző és mű a tanulmányból. Talán mondhatjuk, hogy Rudyard Kipling méltán híres novellagyűjteményét A dzsungel könyvét szinte mindenki ismeri, azonban azt sokkal kevesebben tudják róla, hogy a rémirodalomból is kivette a részét például A fantomriksával vagy A vadállat jelével.
 
Kifejezetten javasoljuk mindenkinek, hogy aki eddig még nem tette meg, az olvassa el az esszét, amely önálló tanulmányként is nagyon fontos és elképesztő mennyiségű információval rendelkező írás, azonban jelenlegi pályázatunk kapcsán igencsak hasznos is.
 
A kiállításmegnyitó május 5-én (kedd) lesz a Macskában, ahol egy hónapig lehet megtekinteni a kiállított műalkotásokat.
 
 
TECHNIKAI RÉSZLETEK
A pályázat határideje: 2020. április 12.
A pályázat témája a rémirodalom, nem a modern, kortárs horror. Éppen ezért Pennywise, Jason Voorhees, Freddy Krueger és társaik nem vesznek részt a kiállításon.
Első lépésben küldj nekünk egy emailt (info@lovecraft.hu), amelyben szerepel az alkotásodról egy fénykép, digitális mű esetén kisméretű, vízjelzett másolat. A levélben szerepeljen egy rövid összefoglaló az alkotás technikai részleteiről (méret, hordozó stb.)
A beérkezett alkotásokat az MHPLT és az MM közösen fogja elbírálni. Tehát ha elküldöd nekünk az anyagot, az nem jelenti automatikusan, hogy szerepelni is fog a kiállításon.
Második lépésként el kell juttatnod hozzánk a művet, kiállításra kész állapotban. Ez azt jelenti, hogy legalább egy merev hordozófelületre kell applikálni az alkotást, természetesen a legjobb megoldás, ha be is van keretezve. Legkésőbb 2020. április 31-ig meg kell, hogy érkezzen a kép a Budapestre. A pontos részleteket ugyancsak emailben fogjuk megbeszélni.
A kiállítás egy hónapig lesz megtekinthető a Macskában (május 5. – május 31.), a kiállítás után a saját alkotásod elszállítását neked kell megoldanod június 1-ig.
Lehetőséged van támogatásként felajánlani az alkotásodat, ebben az esetben a helyszínen, vagy utólagosan, online kerül értékesítésre a műalkotás. A befolyt összeg az MHPLT és az MM működésére lesz fordítva.
Kérünk mindenkit, hogy saját alkotását küldje el részünkre.
A felhívásra képzőművészeti alkotásokat lehet küldeni.
Egy alkotó több pályaművel is nevezhet.
Alapvetően új, kifejezetten a pályázatra szánt anyagokat várunk. Ha egy régebbi, máshol már megjelent alkotásodat szeretnéd elküldeni, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a lehetőségeket.
Mindenképpen szignózd az alkotást, digitális anyagok esetében ez a nyomtatás után kell, hogy megtörténjen.
Rasszista, szexista, homofób, xenofób, vagy bármilyen módon kirekesztő tartalommal bíró alkotásokat kérdés nélkül azonnal kizárunk.
Vedd figyelembe, hogy a kiállítás a Macskában lesz, tehát a túlságosan extrém tartalommal bíró alkotásokat nem fogjuk tudni kiállítani.
A felhívásunk nyílt, mindenki küldhet kiállításra szánt alkotásokat, nem fogunk nyertest hirdetni – hiszen ez nem egy verseny -, azonban az, hogy egy anyag beérkezik hozzánk, nem jelenti automatikusan, hogy ki lesz állítva. Az alkotásokat el fogjuk bírálni. Kiemelten kérünk, hogy vedd figyelembe a kiállítás szerepét és jelentőségét, tiszteld H. P. Lovecraft és alkotótársainak személyét, munkásságát, művészetét.
 
Ha bármilyen kérdés felmerül, esetleg nem vagy biztos a témában, forduljon hozzánk bizalommal, mindenről részletes tájékoztatást fogunk adni. Ha esetleg segítségre van szükség, felmerül valamilyen probléma, megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy megoldást találjunk.
 
Kapcsolat: info@lovecraft.hu
 
Kiállítás helyszíne: Macska, 1084 Budapest, Bérkocsis utca 23.
 
PLAKÁT
Nyomtatáshoz és közösségi média megosztáshoz:
 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2020. 01. 29. - 08:29 | © szerzőség: Memento Mori