Einstürzende Neubauten

27. életévükben újra kipróbálják hosszantartó filoakusztikus gyógykezelésük hatóerejét.
A sikeres 2007-es brit turné után a felnőtté érett avant-garde All-Stars csapat az Alles wieder offen c. új albummal jelentkezik, intimitásukat és törékenységüket új fényben megvilágítva. Blixa Bargeld, Alexander Hacke, N.U. Unruh, Rudolf Moser és Jochen Arbeit immár győzedelmeskedtek a régi berlini Mauerkrankheit fölött, a lázat felváltotta a normál hőmérséklet és a korai idők apokaliptikus víziói valamint a halál utáni vágyódás is már a múlté. Az Alles Wieder Offen nov.6-án jelent meg saját kiadójuk, a Potomak gondozásában, az Egyesült Államokban a Ryko terjeszti.

Elméletben az Einstürzende Neubauten tevékenysége zajterápiaként jellemezhető. A valóságban azonban mindig rendkívüli módon komplexek voltak és lesznek. Az állítólagosan kaotikus alkotóközösség zenéjének vonzereje, szépsége nem tűnik ki első hallásra. Ebben a zenében a muzsika általánosan elfogadott paraméterei teljes mértékben áthelyeződnek. Az érintett esztétikai egységek fokozatai látszólag a végtelenségbe nyúlnak és állandóan újraértelmezik őket.

Ezért kíséri őket ilyen különleges érdeklődés alakulásuk 1980 április 1-ei „összefüggés-gyanús” időpontja óta a nemzetközi színtéren is. És így vált végül az Einstürzende Neubauten a popkultúra egyik legfontosabb úttörő formációjává. Az Einstürzende Neubauten által majd három évtizede követett ösvényen előttük még senki nem haladt ennyire következetesen, a kompromisszumok iránti hajlandóságot ennyire elvetve. A falak és határok, melyeket áttörtek - nem csak képletesen - nagy örömmel, átjárhatatlannak tűntek. Egy bandára vártak Németországból.

A Fal döntő fontosságú volt az Einstürzende Neubauten megalapításában. A Nyugat-Berlint körbevevő Fal a várost egy állami támogatásban részesülő paradicsomközeli furcsa enklávévá tette a művészek és a nehezen alkalmazkodók számára, ideértve Blixa Bargeldet, N.U.Unruh-t és FM Einheitet is. Az 1981 novemberben megjelent Kollaps című debütalbumával a hármas háborút hirdetett a zenehallgatás minden konvenciója ellen. Erre a szürke időszakra, amelyben a „normálisság” magában foglalta azt a fenyegető tényt, hogy a zajló Hidegháború miatt a legkisebb incidens is a Harmadik Világháborúba torkollhat, az Einstürzende Neubauten egy majdnem hallgathatatlan katartikus zajzuhataggal reagált.

Ez volt a válaszuk a mindenütt jelenlévő politikai őrületre és a "Neue Deutsche Welle" által a rádióban és a TV-ben népszerűsített semmitmondó popdalok egyre növekvő áradatára.

Az aggódástól megnyomorított, megbénított és a média által elkábított tömegnek ellenméregként az Einstürzende Neubauten zajjal telített, ritmikus-szertartásos anti-Popot adott, amelyet építkezésekről, roncstelepekről és fémáru-barkácsboltokból óvatosan beszerzett hangszerek segítségével alkottak. Használtak acéldarabokat, bádogdobokat, fúrót, kalapácsot, fűrészt és hangolatlan elektromos gitárt, mindezt pedig Bargeld vérfagyasztó ordításai és lázas apokaliptikus szövegek koronázták meg. A Kollaps a maga hangnem nélküli, atonális tartalmával megtestesítette, ami a címben rejlett: romlás és pusztulás, betegség, végzet és halál. Ironikus, hogy megjelenése pontosan az ellenkező hatást fejtette ki, hajnala és sarokköve lévén egy teljességgel új zeneértelmezésnek, amely számos népszerű csapatra hatott, többek között a Depeche Mode-ra, a Nine Inch Nails-re, Marilyn Mansonra és a Rammsteinre.

A következő években a három alapító maga mellé vette Alexander Hacke-t és Marc Chungot, és tovább folytatta úttörő kísérletét a hangok, hangzások területén olyan felvételekkel, mint a Zeichnungen des Patienten O.T. (1983), a Halber Mensch (1985), a Fünf auf der nach oben offenen Richterskala (1987) és a Haus der Lüge (1989), melyek mind az Industrial műfaja alapkövei. Az első albumaiknál nem elégedtek meg azzal, hogy kiszélesítsék a horizontot – darabjaira szedték! Az olyan tételek, mint az "Armenia", a "Yü-Gung (Fütter mein Ego)", "Z.N.S." vagy a "Feurio!" nagy befolyással voltak a társadalom előre várható apátiáját figyelembe sem vevő individualista művészek számos generációjára. Az Einstürzende Neubauten korai repertoárja gyakran másolt tervrajzként is szolgált az akkori kísérletező hang- és performanszművészet számára. Ahogy a csapat folyamatosan szélesítette zenei hangzását minden elképzelhető irányba, elmozdultak a korai idők brutális, amfetamin-okozta dühétől egy akusztikus-erősítős életmű felé, melyben Blixa Bargeld éneke és szavalása a kísérő szónikus matériával valóságosan egységes egésszé válik; a kirobbanó zajokkal egyre jobban takarékoskodtak, szinte matematikailag kidolgozott stratégiával alkalmazva őket. A dalok szerkezete a hagyományosabb formák felé tartott. Az eleinte bizarr mauerstadti kuriózumként megmosolygott Einstürzende Neubauten elérte, hogy a kortárs popkultúra pótolhatatlan tényezője legyen.

Miután sok különböző színházi társulattal és olyan neves színigazgatókkal dolgoztak együtt, mint Peter Zadek, Heiner Müller és Leander Haussmann – az európai kritikusközösség lelkes fogadtatásában részesülve – az Einstürzende Neubauten újabb fejezetet nyitott zenéje történetében a Tabula Rasa (1993), az Ende Neu (1996), a Silence Is Sexy (2000) és a Perpetuum Mobile (2004) albumokkal. Ezek a művek a hangos és a csendes, a zaj és a harmónia kölcsönös kapcsolatát állítják középpontba a „frekvenciazenekar” spektrumának határáig fokozva őket. A csalóka nyugalom és könnyedség keretei között a fő ideológus, Blixa Bargeld szövegei művészete csúcsára érnek olyan dalokban, mint a "Die Interimsliebenden", a "Stella Maris" vagy a "Die Befindlichkeit des Landes": ez utóbbiban mintha be lenne kerítve, sarkokról és szegélyekről elmélkedik.

Ma az Einstürzende Neubauten az első és egyetlen zenekar, amely sikeresen használja az internetet, hogy toborozzon és összehangolja rajongói tevékenységét a világ minden részéről.
Az Einstürzende Neubauten 2002-ben elindította hivatalos honlapját: www.neubauten.org és zenei munkássága középpontjává tette. Teljes albumokat finanszíroznak a regisztrált tagok felajánlásai. Az elv egyszerű: a támogatók megvásárolják a következő Einstürzende Neubauten albumot, mielőtt elkészül. Ezzel a kezdeményezéssel a kezében a zenekarnak van ideje nyugodtan dolgozni, nem kell időt és energiát vesztegetniük a lemezkiadókkal folytatott hosszas tárgyalásokra marketingről és „márkaidentitásról” – amely bosszantó betolakodás a művészi folyamatokba! A támogatók cserébe világszerte betekinthetnek az Einstürzende Neubauten belső munkafolyamataiba.

Az első két „Támogatói album” felvételi munkálatait például webkamerán nézhették és a zenekar tagjai meghívták őket chat-beszélgetésre is, hogy kommentálják a munkafolyamatot és befolyásolhassák is. Ugyanígy a "Musterhaus" sorozatot (kísérletező albumok gyűjteménye) is egyedül a weboldalon reklámozták.

Az Einstürzende Neubauten tartalmas és egyedülálló történetében jelentős esemény volt nemrég az igencsak szimbolikus értelmű 2004. november 4-ei Palast der Republikbeli koncertjük a megbukott NDK hatalmi székhelyén, melyet éppen bontottak. Ezt a lenyűgöző és egyéni előadást (a 100 tagú Támogató-kórus részvételével a "Grundstück"-ben) rögzítették és filmre vették így megjelentetve a Grundstück CD-t és DVD-t azonos címmel 2005-ben és a Palast der Republik DVD-t 2006-ban.

A fáradhatatlan felfedező szellemet még mindig táplálja az égető vágy. Az Einstürzende Neubauten tovább halad a még ismeretlen Hangzás utáni kutatás végtelen útján és érezhetően újra átértelmezi jellemzőit.

Minden nemzedéknek a maga betegsége és minden nemzedéknek a maga gyógyulása. Néha a házi készítésű gyógyszerek a leghatásosabbak. Vagy legalábbis így mondják.

Forrás: Thomas Clausen, July 2007. (http://www.neubauten.org/en-bio.html)
fordítás: Tonka Zoltán

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 11. 25. - 08:52 | © szerzőség: Gelka