Sötét ritmusok a Dürer kert felett.
20 éves a Negative Art. 20 év sok idő és mégis röpke pillanatnak tűnik a mostani felgyorsult és folyamatosan változó, alakuló világban, ami nem kis mértékben a zenei színteret is érinti és ahol a Negative Art folyamatosan igyekszik kiszolgálni zenei különlegességekkel a hazai underground zenékre éhes közönséget.
Az évforduló alkalmából a Negatíve Art csapata olyan nevekkel ajándékozott meg már minket, mint a New Model Army, az Antimatter, és hoz még az év folyamán több régen várt, és a zenei stílus palettán színesen komponáló zenekart, úgy, mint ezen az áprilisi estén is a mexikói dark electro veteránjait, a Hocicot.
Az időt kicsit visszapörögve 14 évvel ezelőttre - emlékeim szerint legalábbis - az első budapesti koncertjén a Hocico 2003-ban robbantotta fel Zugló csöndes szegletét agresszív és sötét ritmusaival, majd Erk és Racso 2004-ben ismét bedarálta a dark elektronika/hars ebm hazai fanok - akkor nem is olyan- kicsiny táborát.
Aztán sok éven keresztül főleg csak külföldi fesztiválokon lehetett elcsípni hol erős dizájn elemekkel, tűztáncosokkal és indiánokkal teli színpadon, hol csak a „szokásos letisztult puritán” képekkel támadó Srácokat. Aztán jött az Fekete Zaj, és 2011-ben megzengették az augusztusi Mátra csillagos égboltját is.
Racso szigorú tekintettel, Erk folyamatos impulzív kontakttal 6 év után ismét bevette energiáit a budapesti éjszakába.
Megtelt a Dürer sok régi ismerőssel, akik közül többen erősen megválogatják, mik is azok a számukra fontos események, amiken tiszteletüket teszik. (Különösen nekik örültem nagyon!)
A mexikói sötét ritmusok és dühös szövegek előtt egy fiatal magyar producer, az utóbbi években virág korát élő witch house szcéna hazai jeles képviselője, a Machabray borította be súlyos hangulatú zenéjével a termet, aki saját elmondása szerint egy bakancslistás pipával, és zenei pályafutásának legfőbb inspirálóiként emlegetett „dark electro mexikói apostolaival” hosszú időt kivárva léphetett egy színpadra ezen az estén.
Hallottam már Machabray-t zenélni, de valahogy most érettebbnek, meggyőzőbbnek éreztem azt a röpke órás bemelegítést, aminek a végére szép számmal csatlakozott be az érkező hallgatóság. Sokak örömére Machabray a korábbi projektje, a Servo.Hatred két számát is feldolgozva fejezte be az este intenzív felvezetését.
Egy rövid pult szünetig a terem teljes telítődése mellett, a színpad közepére egy totemként díszelgő mikrofonállvány jelezte: hamarosan celebrálja Erk sötét ütemekkel tűzdelt mondanivalóját.
A közönségével most is folyamatos interakciót fenntartva, masszív másfélórás programmal tekerte a hangulatot a Hocico az este folyamán olyan –olykor remek időutaztató – darabokkal is, mint a „Dog Eat Dog”, a „Bite me!”,és zárásként a „A Fatal Desire”. Nekem meggyőző volt hangzásban, hangulatban az est celebrálása.
A koncertek utáni afteren a DeadLine Industries igyekezett a hangulatot fenntartani és az áprilisi hideg éjszakát befűteni az eset szelleméhez kapcsolt industrial/aggrotech/futurepop klasszikusokkal.
