John Steinbeck | Egerek és emberek

Amerikáról, azaz az Egyesült Államokról a mai, kábeltévék ontotta, legtöbbször kommersz filmek képi hatásán keresztül általában a sárga taxik, széles, geometrikus utcák, felhőkarcolók és a magabiztos, sikerorientált amerikai prototípus jut eszünkbe. Pedig Amerikának van egy másik, kevésbé ismert arca is, manapság éppúgy, mint a közeli vagy távolabbi múltban. Egy másik világ, túl a hollywoodi stílusú lezser minőségen, egy világ, ahol „nem fenékig tejfel” az élet. Különösen kiélezett kontrasztot kapott ez az ellentét a két világháború közötti, megoldatlan szociális problémáktól terhelt korszak Amerikájában, amelyben Steinbeck ezen híres kisregénye is játszódik.
A regény két mezőgazdasági vándormunkás, George Milton és az együgyű, de végtelenül jámbor Lennie Small története. George ugyanabból a helységből való, mint az ügyefogyott, hatalmas erejű Lennie. Együtt indultak el annakidején munkát keresni, és megszokták egymást. Együtt barangolnak sivár és kietlen útjukon, annak ellenére, hogy a vándormunkások szinte mindig egyedül vándorolnak, nem kötődve senkihez és semmihez. Mély és valahol kissé megható barátság alakul ki közöttük. George párszor kihúzta a pácból a fogyatékossága miatt lépten-nyomon bajba keveredő Lennie-t, gyámolítja, vigyáz rá, pedig tudja, hogy Lennie nélkül jobban boldogulna, dorgálja is sokszor Lennie-t, de ez inkább hasonlatos arra, mint mikor az apa mérgelődik a gyerekével, mintsem az őszinte haragra.
Lennie rajong a kisállatokért, egerekért, kiskutyákért, de darabos otrombasága következtében legtöbbször puszta simogatásával is vesztüket okozza, agyonnyomja őket, nyakukat töri.
A gazdaság, ahová újfent elszegődnek, szintén a kegyetlen, kilátástalan sorsú perifériára szorult, nincstelen modernkori „rabszolgák” gyűjtőhelye. Még azt sem mondhatjuk igazán, hogy lecsúszott emberekről lenne szó, hiszen többségüknek nem volt honnan lecsúszni, ebbe születtek bele, az esélytelenségbe. Pedig ami a legtöbbször nem tűnt és nem tűnik fel a szerencsésebb csillagzat alatt született embertársaiknak, érző emberek ők is. Egyetlen vigaszuk és reményük az álom a szebb jövőről, erről szólnak folyton ismétlődve, ki tudja egymás közt hányadszor elmesélt terveik. Nem kívánnak ők nagyot, dehogyis. A múlt század ’30-as éveihez képest konszolidálódott szociális helyzetű világunk mércéjével mérve nincs semmi „extra” vágyuk, csupán egy kicsi, saját föld, vetemény, gyümölcsfák, egy kis házikó, ahol szerény, de emberhez méltó viszonyok között élhetnének, nem hazátlan, csavargó napszámosként. Tudják, nyomorúságos keresetükből sosem fog az erre való pénz összejönni, de mégis ez az álom tartja bennük a lelket a lelketlenségben.
De szereplőink álma széttörik a kivédhetetlen végzet bekövetkeztével. Lennie egy szerencsétlen szituációban véletlenül nyakát töri a gazda fiának unatkozó, kacér feleségének. Az eset után pánikba esett, elmenekülő Lennie felkutatására indulnak a munkások, lincshangulat alakul ki. George megrázó és sokkoló módon menti meg egyetlen barátját a gyűlölethullámtól.
A regény egy félreérthetetlen szimbolikus keretbe van ágyazva. Az utolsó fejezet, ugyanúgy, mint az első, ugyanazzal a természeti képpel kezdődik. A folyón egy vízisikló úszik felfelé, a part mentén egy gém áll. Az utolsó fejezetben a gém lábánál elúszó siklót a gém felfalja. Ezt követően egy másik kis vízisikló is úszik fel a folyón és a gém ott áll a sekély vízben, mozdulatlanul várakozva… A lélekölő világ felfalja az embert, egyiket a másik után, csak idő kérdése.
A mű a kilátástalan emberi sorsok és a katasztrofális szociális viszonyok bemutatásán túl az igaz barátság megrendítő, tiszta és szép története. George és Lennie kontaktusa annak az őszinte, emberi kapcsolatnak a példája, amely az elesetteken való önzetlen segítésben, törődésben nyilvánul meg. Mert nincs annál embert próbálóbb feladat, mint embernek maradni az embertelenségben és emelkedett, felemelő minőségi értékeket felmutatni egy felemésztő, elkeserítő környezetben.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 11. 28. - 15:41 | © szerzőség: Andriska István