Amikor táncoltál az italomban
Ültem a földön
egy fehér éjszakán.
Előttem álltál,
vörösben vártál,
átjárt az illatod.
S míg ízedet nyeltem,
táncoltál kezemben,
s egy csillag mögöttem
rád világított.
S csak ültem a földön
azon az éjszakán,
beszívtam a lelked,
s a lényed elfogyott.
Eljött a reggel,
egyedül ültem ott,
magamra maradtam,
s azóta ott vagyok.
***
ártatlan volt az álmom
a hetedhét határon
igazak a szavak
s őszinték a mondatok
végtelen az öröm
s egy pillanat a fájdalom
kis szobám a birodalom.
de teltek az évek
a rosszak s a szépek
és mind arra tanított,
hogy
minden, amit érzek
minden, amit hiszek
minden, mit gondolok
csak úgy kimondható
ha a változat
már javított
Az ellopott nyár
Bevittem a nyarat a szobámba,
Betettem egy fekete vázába,
Zöld karót szúrtam a hátába,
Szirmokat tettem a szájába,
Levelet szegeztem karjába,
Szegeket vertem a lábába –
egy napraforgót vittem a szobámba.
Katonaszerelem
Agyongyötört lábujjak tánca,
feltört sarokegyesülés,
betanított mozgások lánca,
csók nélküli megrendülés,
hólyagos tenyerek ránca,
időzített óraketyegés,
vásott lábujjak románca,
hang nélküli tévérecsegés,
oda Csipkerózsika álma,
túl sok a belső sérülés,
bakancsosan az ágyon hálva,
fájdalmas a felépülés,
szótalan beszédet váltva,
futó érzelmi elmélyülés,
a suhanó perceket szánva
egyoldalú a beteljesülés.
***
kiizzadt csókod
tenyeredből
a sötétben.
leheletedben
érzem magam.
a reggelem
messze van.
ajkad ajkamon
pihen,
véredtől lüktet
szívem,
átölel hajad,
s a csillagok alatt
alszol édesen.
***
könnyes ujjad a testemen,
dohányszagú ujjad;
füstkarikádban látod
a mellem,
s én nikotincsókkal
ajkamon,
szürkén, szédülten
lebegek
a füstkarikádban.
***
lezuhant a hold
a fülembe’ volt,
füstös fémgolyó,
élesen dobbanó,
háromszor koppanó,
izzó vasgolyó,
tüzesen olvadó,
szikrázó, pattogó
- to Coda Φ
azóta -
***
loptad ölelésem
és elloptad a szám
őrjítő a vágyad
és bűnös hajnalod
s a sötétben nem láthatod
ahogy benned meghalok
s amikor veled vagyok
sebeid testemen
kitépett életdarabok
s mikor csontomat töröd
és húsomat szaggatod
ez dagasztja vágyad
és kaján mosolyod
s a sötétben nem láthatod
ahogy beléd fulladok
s azt hiszed, hogy nem marad
semmi más
csak szívemen egy vérző
karcolás
***
már egy más szív
dobban a karomban
s egy más szív bennem
s megfáradt testem
fáj csak a csendben
s egy sápadt arc
újra az életemben
mennyi név – oly közel
s megannyi ismeretlen
kis mellékszerep,
rutinjáték a szerelemben
s én üresen fekszem
átkozott szerepemben
kiégett szívvel
mellette a csendben.
s a távoli zajok –
még emlékszem milyen,
ha a tiéd vagyok.
hideg tekinteted,
fémtől nehéz karod,
vad csókod, mozdulatod.
s csalódás lenne
minden csók
azóta –
s minden fájdalom
bárcsak igaz lett
volna
***
mélybe vetett testem,
árnyékomra estem,
a földön vagyok.
összetörten fekszem,
lelkemet kerestem,
a testem elhagyott.
***
minden időt átéltem már
mi egy évezreddel jár
megittam minden bort
s elnyeltem minden rosszat
s kiköptem minden jót
s eltáncoltam minden táncot
s átéltem minden dallamot
és minden cigarettát
elszívtam már.
megkaptam mindent
s mindent elvesztettem
s enyém lett minden bánat
s szétvet minden fájdalom
a félelem bennem remeg
és bennem él a kéj
csontig vetkőztet minden éj
s bennem duzzad a teli
és tátong az üres
s utamban minden lépés
szívemben minden érzelem
s lelkemben a sötét
s arcomon minden mosoly
minden szó, üres mondatok
s ha kell, könnyen hazudok
csak sírni –
sírni nem tudok
***
porlepte ajkamon
hunyorog a nevetés
még ízedet nyelem,
homályos fénycsík a szemem,
mellyel szemed keresem
a tegnapi holdban,
s egy csillag osztozik
magányomban
s éget, mint a vonalak,
amiket rád rajzoltam
***
zakatolnak a gondolatok
a homályban,
vonattal álmodok,
csillogó fényekben
vész el szemed,
házak s ablakok,
egymásba olvadó párhuzamok,
egyedül álmodok
veled,
sínek röpítenek,
hangok süvítenek,
álmomat szentelem
neked.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
