Lyukas Dalok | Sziámi + Nulladik

A Lyukas Dalok sorozat a Kiscelli Múzeum Fekete Lyukról készült kiállításához kapcsolódik. Ezen az estén olyan zenészek lépnek  színpadra, akik gyakran megfordultak a Lyukban: Müller Péter Sziámi AndFriends, illetve az idén 30. jubileumát ünneplő Nulladik Változat.

Esemény a Facebookon

Alternatív supergroupnak is tekinthetjük az AndFriends zenekart, amelyben a szövegíró énekes Müller  Péter Sziámi és a zeneszerző Kirschner Péter mellett  Varga Orsolya, Angler Ákos, Winterverber Csaba zenél.

Müller Péter Sziámi több mint harminc hanghordozón szerepel előadóként és szerzőként. Sokan mint Európa egyik legnagyobb és legszínesebb kulturális összejövetelének, a budapesti Sziget Fesztiválnak az alapítójaként (melynek jelenleg is a kreatív igazgatója) ismerik.
A zenekar, melynek tagjai az Európa Kiadóból, a Naprából és Bródy János zenekarából érkeztek, a friss számokon kívül játssza a 80- as évek bestof-ját: a könnyűzenei underground (URH, Kontroll, Sziámi) repertoárjának legjavát. Az Apokalipszis, a Bétaville, a Kicsi kicsiszolt kő, az Amiben élsz vagy a Világegyetemista a jelenkorban is ugyanolyan érvényesen szól, mint születésekor.

Jegyek a https://tixa.hu/sziami_kiscelli_20190330
Március 1-től! korlátozott számban 3000 Ft
Elővételben március 29-ig 3500 Ft
A helyszínen 4000 Ft



-------------------------------------------------------------------------------------------
Fekete Lyuk- A pokol tornáca, című kiállításról:

2018. december 18.– 2019. június 25. között. A kiállítást számos program, koncert és rendezvény kíséri.
Kurátor: Balla Loránd

További információk a kiállításról:
Az 1980-as évek végén a Fekete Lyuk volt az egyetlen állandó alternatív zenei szórakozóhely Budapesten, amely beengedett mindenkit, aki az alternatív, a punk, a rock vagy a metál műfajokat képviselte. Sem korábban, sem később nem volt olyan gyűjtőhely, amely így össze tudta volna fogni a szubkultúrákat és azok képviselőit.

A kiállítás szélesebb kontextusba helyezi a szórakozóhely működését, amely nem csupán egy klub és koncerthelyiség volt; a Fekete Lyukban tartotta például az underground divattervező, Király Tamás az utolsó próbáját híres berlini divatbemutatója előtt, amely 1988 végén a nemzetközi sikert hozta számára.

A tárlat fotók, plakátok, relikviák mellett jórészt magángyűjteményekből származó, a kor szubkulturális divatjának megfelelő ruhák, illetve számos, ma is működő zenekar tagjaival, egykori dj-kel, filmrendezőkkel, törzsvendégekkel forgatott videóanyag látható. Számos interjúban mutatja be az egykori szórakozóhely közönségének visszaemlékezéseit a hely eseményeiről, programjairól, amelyek segítségével betekintést nyerhetünk egy olyan csoport világába, amely nem kívánta elfogadni a többségi társadalom normáit, így saját közösséget hozott létre, amelynek a legfontosabb megnyilvánulási szintere a Fekete Lyuk volt.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2019. 03. 04. - 06:56 | © szerzőség: Gothic.hu