Halloween

Napjainkban egyre divatosabbá válik a fiatalabb korosztály körében október 31-én Halloween megünneplése. Azonban csak kevesen vannak tisztában vele, hogy ez az Amerikából begyűrűző szokás valójában az egyik legjelentősebb ősi kelta ünnepen alapul, melynek neve Samain. Az 1845 utáni években Írországot pusztító éhínség sújtotta, minek következtében lakosainak százezrei települtek át az Egyesült Államokba, magukkal vive hagyományaikat, amik az idők folyamán megkoptak, átalakultak s beépültek az újvilág szokásai közé, így létrehozván Halloween ünnepét.

A Halloween/Hallowe’en kifejezés etimológiáját tekintve az All Hallows’ E’en (Mindenszentek estéje) alakból jött létre. A szó már magában hordozza a keresztény befolyás nyomait, azonban az alkalomhoz kötődő események ekkor még őrzik az ősi hagyaték nyomait. Eredeti neve a gall Samainos szóból származik, mely az ír nyelvterületeken Samain/Samhain néven ismeretes. Az elkülönülő kelta törzseknél a legkülönfélébb módosulataival találkozhatunk, azonban jelentésük megegyezik: nyárvég (sam-nyár; fuin-vég). Samain tehát nem más, mint a legfontosabb esemény, a kelta újév kezdete.
A kelták időszámításában a sötétség megelőzi a világosságot, ünnepeik napnyugtakor, a szabad ég alatt veszik kezdetüket, és a tél nyitja meg évüket. Hitük szerint a hideg idő Cailleach hatáskörébe tartozik, ezért Samain rítusai a halottakkal, a jövendöléssel és a történetmondással álltak kapcsolatban. Ekkorra befejezték a természetbeni munkálataikat, az állatokat behajtották a legelőkről, háborús ügyeiket Samaintól Beltaining felfüggesztették, a katonákat családoknál szállásolták el, az újévet pedig hatalmas mulatozással, szertartásokkal köszöntötték. Hitük szerint a ma október 31-e ként ismeretes nap éjszakája különleges időpontja az évnek, mert ilyenkor elvékonyodik a határ a túlvilág és a földi világ között, megnyilnak a Sídek, a tündérvilág kapui. A holtak lelkei ilyenkor meglátogatták földi otthonukat. Julius Caesar keltákról írott művében beszámol arról, hogy ezen alkalomkor különösen buzgón imádták Dis Patert, a Gazdag Atyát, aki a holtak uralkodója, s akinek nevében a „gazdag” jelzőt az alvilág kincseiben bővelkedőként kell értenünk. Egyes források szerint a korai kelta ünnepek emberáldozatokkal jártak együtt, ám ezek idővel szimbolikussá redukálódtak.

Samain ünnepe örömtüzek gyújtásával kezdődött, fiatalok és idősek a tűz körül zenéltek, énekeltek, állatokat sütöttek, s az öregek történetekkel szórakoztatták a gyerekeket. A fiatal legények házról házra jártak csoportosan kántálva, hogy elűzzék a rontó szellemeket, s adományokat gyűjtsenek a háziaktól az ünneplésre. Fontos alkalom volt ez a jövőre utaló jelek kifürkészésében is, változatos jóslási praktikákkal igyekeztek minél többet megtudni a jövőről. Ezt James Joyce is megörökíti Agyag című novellájában. Úgy tartották ezen az éjszakán különösen hatásos, ha egy tükör előtt elsuttogják kívánságukat. Bár Samain nem kimondottan a termékenység ünnepe, mégis maradtak fenn arra utaló leírások, hogy a jövő évi gazdag termést biztosító rítusokat is végeztek ezen a napon.
Miután Róma meghódította Galliát, ünnepeik bizonyos elemei összekapcsolódtak. Samain szokásai Pomonának, a fákon termő gyümölcsök, elsősorban alma istennőjének szüreti ünnepét színesítették. Az alma alapvetően szent gyümölcs a kelták hite szerint, a termékenység, az élet szimbóluma, s bensőjében az ötágú csillagot, a pentagramot őrzi, a gránátalma pedig az alvilággal is kapcsolatban áll, Perszephoné gránátalmamagokat evett, így lett az alvilág királynője.

A kora Írország történetében is elsődleges ünnepnek számított. Tarában minden 3. évben fesztivált tartottak, melynek fő bálványa Crom Crúaich (véres félhold) volt.
Walesben Hollantid néven Samhainhoz hasonló ünnepet ültek, melynek előestéjén a templomajtó kulcslyukán bekukucskálók megtudhatták következő évben eljön-e értük a halál. Hollantid éjszakáján jelent meg a „fehér hölgy” és a „kurta farkú fekete koca”; valamint azok a fiatalok akik ezen az éjszakán keresztútnál kenderkócot fontak megtudhatták ki lesz jövendőbeli kedvesük.

MINDENSZENTEK

A kereszténység kiterjesztésekor a római Pantheont IV. Bonifác pápa 610. május 13-án az összes vértanú tiszteletére szentelte. A VIII. században az ősi kelta ünnep elfedése érdekében mindenszentek (festum omnium sanctorium) május 13-áról november 1-ére tevődött át. 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely pápa engedélyével hivatalosan elismeri, így mindenszentek az egész kereszténység ünnepévé válik.

HALOTTAK NAPJA

Halottaknapját 998-óta tartja az egyház, amikor is Szent Odilon clunyi apát elrendelte, hogy a bencések ezen a napon imádkozzanak különös buzgósággal a holtakért. A túlvilágiakkal való jó viszony kialakítása összefüggésben áll azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re várta a világ végét. Bár az utolsó ítélet nem következett be, az ünnep gyökeret vert a hagyományban, és a nép körében is elterjedt. Ilyenkor az emberek megtisztítják, és virággal díszítik fel szeretteik sírjait, hogy azok szívesen megmaradjanak lakhelyükön, valamint gyertyákat gyújtanak, hogy a véletlenül kiszabadult lelkek visszataláljanak nyughelyükre, és, hogy „szegény fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat”.
Vidéken sokszor kenyeret, sót, vizet helyeztek az asztalra a holt lelkek számára. Úgy hitték, hogy a mindenszentek és halottak napja közötti éjszakán a holtak miséznek a templomban, s amíg a harang szól a lelkek hazalátogatnak, ezért minden helységben gyertyát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. Halottak napja hetében munkatilalom volt, mert ez balszerencsét hozhatott a házhoz.
Hazánkban még a XX. század hajnalán is éltek az ősi keltákéhoz hasonló szokások október végén, például ijesztő jelmezek viselése, lámpás faragása a rossz szellemek távoltartására. Azonban ezek a társadalmi változások hatására a feledés homályába merültek, újra fel kell fedeznünk őket.

JACK O'LANTERN, AVAGY A TÖKLÁMPÁS TÖRTÉNETE:

A tűz fénye fontos szerepet tölt be halottak napja környékén. Ez mutat utat szeretteink lelkének, s ez tartja távol az ártó lényeket. Legismertebb formája a faragott töklámpásba helyezett gyertyaláng, mely a legenda szerint egy Jack nevű részegesről kapta a nevét, aki elérte, hogy az ördög ígéretet tegyen, nem viszi el lelkét a pokolra. Azonban Jack a mennybe sem léphetett be, így az ördög egy széndarabot adott neki, amit egy marharépában helyezett el lámpás gyanánt. Jack lelke azóta is ennek a lámpásnak a fényénél keresi nyugodalmát. Később a marharépát a látványosabb tök váltotta fel, amivel manapság is egyre gyakrabban találkozhatunk október környékén, s őszintén remélem egyre többen lesznek akik a lámpás haragos tekintetében a múlt hagyományait látják felderengeni, nem pedig egy eltorzult, giccses amerikaiaktól átvett divathóbortot.

 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2016. 10. 30. - 23:15 | © szerzőség: Gigi