A Neofolk.hu-n már hírül adtuk a 19. Budapesti Pszichológiai Napok eseményét, annak tematikájában számos izgalmas előadást ajánl. Ezek közül tallózva ajánljuk április 17-én pénteken 15.30-16.30 között Mannhardt Tamás előadását.
Tavaly ősszel Bulgária déli részén a régészek a 13. század első feléből származó „vámpírsírt” tártak fel. A csontok között ma is ott van az a jókora ekevas, amelyet nyolcszáz évvel ezelőtt a halott mellkasán vertek keresztül, hogy ne tudjon kikelni a sírból...
A 18. században rengetegen hittek a vámpírokban, tudományos könyvek sorát írták róluk, állami szervek vizsgálatokat folytattak és határozatokat hoztak a vámpírok rémtetteinek ügyében, a rettegő emberek pedig számtalan holttestet ástak ki a sírokból, hogy elégessék őket, mert úgy gondolták, éjszakánként kijárnak a temetőből vért szívni. A vámpírkultusz a 20. század vége felé újraéledt: a vámpíros könyvek, filmek és tévésorozatok előkelő helyet foglalnak el a sikerlistákon. Mindez azt jelzi, hogy az emberek hajlamosak, sőt szinte szeretnek hinni a vámpírszerű vérszívó szörnyekben. No de miért? Mi haszna lehet abból bárkinek is, hogy olyan rémalakokat talál ki, amelyektől azután kileli a hideg? Nem volna egyszerűbb, ha nem teremtenénk magunknak szörnyeket – hiszen akkor nem kellene rettegnünk, és nyugodtan élhetnénk? Nos, egyáltalán nem, a lélektani valóság egészen más. Érdemes elgondolkodnunk, hogyan változott a vámpírok alakja az évszázadok során, mit testesítettek meg az ősidőkben, és mit jelentenek a mai generációk számára. Milyen lélektani szükségleteinket szolgálják ki ezek a szörnyetegek?
