Szerb Antal élete

„Az embernek lehet sikere könyvek nélkül, meggazdagodhat könyvek nélkül, de nem láthatja Istent, nem élhet igazán jelenünkben, amely múlttól terhes méhében hordozza a jövendőt, ha emberi fajtánk csodálatos naplóit nem ismeri.”1

Életrajzát és önvallomásait olvasgatva hiába próbáltam rábukkanni derűsebb momentumokra; a fiatalon elhunyt de annál fényesebb életpályát kitöltő Szerb Antalnál. A Magyar-, és Világ irodalomtörténet, a Pendragon-legenda, Az utas és holdvilág alkotójának életösvénye megpróbáltatásokkal szegélyezett és szomorú eseményekkel terhelt volt. Mégsem szeretném, ha a „mennyei könyvtárszobából” talán reámtekintő tanár úr megintene, így a szárazabbnak tűnő lexikális biográfia helyett a bemutatásának egy másik útját választottam. Számtalan méltatójának visszaemlékezéseiből szemezgettem ki néhányat abban a reményben, hogy munkássága mellett egy másik oldal is kifejezésre jusson: az emberi. Mert Szerb Antalról olvasgatva egy igazi Ember alakja körvonalazódott bennem, akinek humánuma és teljesítménye még ennél is több: emberfeletti. Hogy írásainak népszerűsége miért töretlen még ma is? Birtokában volt egy egyszerű titoknak. Úgy ötvözte a szépírói nyelvezetet a tudományos ismeretekkel – elegyítve a művészetet a tudománnyal – hogy az olvasó észre sem vette egy izgalmas könyv letétele után, hogy mennyi értékes dolgot tanult meg. Ez az elismertség azonban hatalmas küzdelmek árán érett meg csak napjainkra. Gondoljunk csak az irodalomtörténeti művei körül kialakult viharokra! Élete, szépirodalmi és tudományos életműve nemcsak lázak, hanem lázadások sorozata is. Pályájának minden szakaszán, más és más fegyverekkel, de azonos intenzitással lázad, és mindig az ellen, amit réginek, avultnak, használhatatlannak érez. Eszmei fejlődésének belső logikája pedig – ha nem is kitérők és tévutak nélkül – oda vezet, hogy egyéni rebelliója iránya egyre gyakrabban egybeesik a társadalmi fejlődés valóságos irányával. Az általa támadott elavult és régi azonossá válik az ellenforradalmi rend, sőt végül az egész polgári társadalom valamelyik szellemi alappillérével.2

Politikai viharoktól tépázott időkben éli ifjúkorát, de eme csatározások felhői nem árnyékolják a szilárd jellemre törekvésben, amihez édesapja biztos támasza nyújt segítséget. Tizenhárom évesen a következőket jegyzi fel naplójába: Önállótlanság 1. Nevetni, mikor a többiek nevetnek. 2. „"ordítani a farkasokkal.” 3. Más véleménye által, ha az nincs megokolva, befolyásoltatni. 4. Az égre nézni, ha más odanéz. 5. Hátrafordulni, ha más odanéz. 6. Jókedv elvesztése rosszkedvű társaságban. 7. Külső befolyás alatt ásítani. 8. Megvetni valakit vagy valamit, mert a többiek megvetik. 9. Állításunkat feladni, ha nem is vagyunk teljesen meggyőzve az ellenkezőjéről. 10. Elvet elhagyni, mert a többiek nevetnének.3

Kétségtelen, hogy a legnagyobb szolgálatot a Magyar Irodalomtörténet megírásával tette Szerb Antal, ezzel teljesen átformálta és a közember számára szerethetővé tette irodalmi nagyjainkat. A nemes retorika súlyos anyagában elmerülve, vagy híg közhelyekbe fullasztva, irodalmunk nagyjai oly kísértetiesen jelentek meg az átlagolvasó előtt, mint Dante poklának mélyén a szerencsétlenek, kik jégbe fagyva gyötrődnek bűneikért. Ennek a gazdag szempontú, az irodalom szeretetétől mélyen áthatott, vonzó előadással megírt könyvnek bizonyára jelentékeny része volt abban, hogy megszűnt az a riasztó távolság, mely – az egyetlen Petőfi kivételével – klasszikus íróinkat elválasztotta közönségünktől. Benedek Marcell rövid összefoglalásán kívül Szerb Antal írta az első olyan magyar irodalomtörténetet, mely nemcsak a szakmabeliek kicsiny csoportjának érdeklődésére számíthat, mint Beöthy műve például, hanem olvasmánynak is élvezetes, és valóban meg is mozgatta a közönség szélesebb rétegeit. Nem kis részben ennek a könyvnek az érdeme, hogy ma a fiatalság már nem egy iskolai mitológia szörnyszülötteit látja nagy íróinkban, mint az idősebb nemzedék, közöttük az enyém is. Szerb Antal könyve erőlködés, nagyképűség nélkül, játszva és észrevétlenül keltett érdeklődést az irodalom problémái iránt, s közönyösök helyett híveket szerzett nemzeti irodalmunknak. A torzók, a kő és fa- szobrok, mintegy varázsütésre átvedlettek írókká, költőkké, emberekké.4

1944-ben veti papírra az írókhoz intézett intelmeit. Ezeket az Ars poetica-ként is felfogható gondolatokat hagyta a hamarosan eltávozó Szerb Antal nemcsak kortársai, hanem napjaink írónemzedékének is örökségül. Író, ne írj. Ne alakulj át irodalmi üzemmé. Felejtsd el a tárgyias kor nagy jelszavát: hogy az író is mesterember. Vagy légy igazán úgy mesterember, mint mintaképeid, a középkori művesek. Maradjon egy kicsit ünnep az az óra, a nap, a hét, amikor írsz. Nem mentség, hogy meg is kell élned, nem mentség család és gyermek. Hiszen úgyis csak önigazolásképp hivatkozol ezekre; az igazi ok, amely hajszol, nem ez. (…)

Író, hallgass te is. Járj elöl jó példával. Borulj le gyermekisten Harpokratész előtt. Oly sokat beszéltél már a titokról, tanuld meg most elhallgatni titkodat. Ne légy gazdaságos, ne sajnáld az elvesztett időt, ne sajnáld azokat a műveket, amelyeket nem írsz meg. A legnagyobb írók nem írták meg legnagyobb műveiket; ha naponta huszonnégy órát írsz, amit elmondhatsz, akkor is oly kevés, oly töredékes. Tiszteld a kimondhatatlant. A haldokló farkasról végy példát te is De Vignyvel, hallgatva tűrj, és ha nagyon fáj, mágikus igeként morogd magad elé: Seul le silence est grand: tout le reste est faiblesse.5

A földnek mélye olykor meg-megrándult,
Amint ment zúgó száz tárnákon át;
Már rég feledte szabad thrák honát,
Míg lent mocsári zöldesfényű láng dúlt.

És aknák mélyén zöldes szörnyek lesték,
Feléje nyújtva hosszú pikkelyes kart,
S a földalatti villám, nagy eres kard,
Átszegezte ezt az elátkozott estét.

És Orpheus csak ment, magábahullva,
A pusztulás nagy leckéjét tanulva,
Mely gyötrött szédülésbe merevíté,

Míg végre naptól felfénylett egy oszlop.
Orpheus megfordult és szertefoszlott
Tündérfehér árnyékként Eurydiké.
(Orpheus az Alvilágban)

1. J.C. Powys vallomása, melyet az író mottóként számtalanszor elismételt
2. Poszler György: Szerb Antal ; Bevezetés
3. Szerb Antal piarista cserkész feljegyzései; Önállótlanság
4. Kolozsvári G. Emil: Ellentmondások játéka (Szerb Antalról)
5. Szerb Antal: Író, ne írj 1944.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 11. 28. - 18:06 | © szerzőség: Gelka