Rajki Rita versei

 

Mėlaszonáta
(csillagbanėző)
 
Hadar a magány,
ėrthetetlen távoli
nyelven beszėl.
Az ėsz most megáll,
Látva már, hogy a nyár
az ősznek mutogatja magát.
 
Itt lent, kreált ideák riogatjàk 
az ember hiszėkeny fiát.
Ki jobbra, ki balra kiált,
csak az ėgre senki sem
emeli fejėt.
s talányba fullad már az emberiség.
 
Mert a csillagok csitítva
ragyognak maguknak 
mint flitter borította kelme,
csendet s rendet suhognak
fejünk felett ünnepelve.
 
Valami készűl idelenn
sorokban feszülten menetel
a kėnyszer,
int felénk eres kezével,
lassan nászra várja az őszt.
S tudja, a lelkünk hiàba küzd...
mindig legyőz.
 
Motyog a magány,
lehajtja fejét..
s miközben beszél magàba,
rá legyint újra valami
másra,
Aztán,
elrévedt vizenyős szemével
Boldogan indul az ėjszakába.
2020.09.03

Szeptember üzen velem...

 
Várom a szeptember
szép reményű jöttét,
tudod, mikor csendesen
a kapuban állva,
vársz, valami másra..
Itt- ott legyint ránk
közönynek hitt, 
múló érzés,
pedig,
csak eljött a végzet
gurulós kofferébe
betéve kiszolgált
vágyaink.
Ő is a szeptembert imádja,
végre - valahára
már, nem hunyorog a napra
miközben, kivénhedt
lelkek pihennek
fejlehajtva.
csak vár a pirosnál aki 
most ott áll,
más csak másra
számít,
és a szeptember
megindul a sorba,
Hisz,
kivérzett lassan a nyár
végre,
bennem, most fellélegzik
a gyermek itt a kertbe,
Hol,
eltévedt bújócskát játszik
velem valami
titokzatos érzelem
Aztán, valami magasztos
hangon ünnepelve
Ódát zeng bennünk
a csend,
Emlékek jutnak eszembe..
Ahogy,  a hosszú gangon állok
nagyapám körfolyosós lakása előtt
lenézek rátok,
szeptemberi álmok
valaki most tereget lent
a mélybe,
 érzem, ahogy a 
 dohos pince illat
rátelepszik a tüdőmre.

Őszszagú vers

Nekem terhes már a nyár,
mert szeretem, 
ha a hangulat olyan Noir,
mint a rėgi filmeken,
hol, az ember balonkabátokba jår.
Én unom a zizegő,nejlonos,
kövér, izzadság szagát,
s ahogy a porlepte balkonon "virít"
a sok kiégett virág.
Úgy várom, szinte gyermekin,
mikor az avar lelke megtelik,
ahogy rázuhan a gesztenye 
gurul, gurul a föld fele.
És azok az illatok..
( mert érzem ahogy körbefog)
velem lebeg végtelen
s őszi lényem megpihen.
2020.07.23

Irgalmatlanul

Köldökzsinórba tekert lelkek
fulladnak, vonaglanak 
saját súlyuk alatt.
Megrogyva a test,
roppan a borda,
miközben a fény felé halnak 
az újszülöttek,
s a világ mocskába landol
az élet. 
vele születnek halott remények.
 
Én már itt nem remélek 
irgalmat ennek a fajnak,
Hol
embert kiált a farkas.
Hol a bárányok hallgatnak,
miközben tervet sző a
bőrükbe bújt gyilkos.
S a világ mocskába fürdik 
az alja..
hol a mixer keveri nagyba
a "Szexandthebeachet"
s vájúhoz gyűlnek szomjas
barmok,
Mondjátok, mit akartok?!
(már régen magatok vagytok)
Hol a Farizeusok élnek..
Én itt már nem remélek..
Nélkülem vagy velem 
a lélek 
már 
burokba bújt végítélet. 
lehet hogy nem remélek,
de igazat hányok amíg élek,
S mind
igazat vajúdik aki érti,
aki érti, tudja nincs mit félni.
 
Köldökzsinórba tekert lelkek
fulladnak, vonaglanak 
saját súlyuk alatt.
Megrogyva a test,
roppan a borda,
miközben a fény felé halnak 
az újszülöttek,
s a világ mocskába landol
az élet,
Hol irgalmat sosem remélnek.
2020.03.02

A csend becsap

A csend becsap
mikor nincs csak
csupa csélcsap 
kósza kincs,
csendé tört 
csuprokban nyugvó 
hallgatás..
Csak vallatás,
csak vallomás 
olykor nincs semmi más. 
 
a csend becsap
ha nincs más,
csak szemvillanás,
alatta nyugvó 
ércek közt,
csillanás 
(valami más)
szakrális tévedés,
csillagok közt 
tejút rendszer
hol, ballag a lélek
ki magában félhet.
 
A csend becsap
ha torz tükörtől 
csordultig telt
foncsor tündököl,
ott szép a rút 
csúf a szép
a világ csúcsán 
aki vét,
a világ haldoklik,
a csend tüze 
némán emészt.
benne él 
a néma csend,
közönyös némaság 
vele üzen.
 
a csend ha hallgat 
benne fáj 
benne ég 
a vágy 
a fény 
a szenvedély.
benne a jó exhumált 
lelke fáj.
csak a csend mi
szól 
s a néma száj...
2019.12.10
 
Test origami
 
Fanyar a száj 
s letűnt szerelmek belé veszve
romok közt virradó képzeletbe 
origamit öltött papír testek.
 
Gyertek...
 
Ma hallgat a vallomás 
romlott igét okád,
valami kihűlt létforma..
Még volna, 
de már hanyatlik lelke,
s lépte ingovány 
az arca halovány,
neve sincs múlt időbe 
tévedt, 
mint éjjeli lepke
szárnya csak verdes
csak verdes.
Benne megizzadt 
magányos csendje,
verejték cseppekben
fürödve.
 
Gyertek..
 
Veletek,értetek múltba veszett
férfi testek,
nemiszerv sorok közt 
kígyózva csúsznak 
másznak,
bennem élve halnak.
létem dübörögve,
valami szerelem ravatalra
feküdt döbbenetbe.
 
Gyertek. 
 
Én vagyok,voltam,
valakivé cseperedett e test
fényt, árnyékot hoztam
s tündököltem végtelen 
ágyakon kifeszített képzeletben 
szeretkezve veletek.
 
Én kész vagyok az utolsó menetre,
hol fanyar a száj 
s letűnt szerelmekbe veszve
origamit gyúr belőlünk az este.
2020.02.10
 
Csendburok
 
Régóta csendbe burkolòztam,
mikor az est újra magával rántott,
testem fáradt, s a húsban
ernyedten nyìlnak a vėrvirågok.
 
Hatalmat hírdet a sötét ablak,
fagyos lehelet benne virított,
nem mozdult semmi,
s az aznapi kínban 
beszorult lélek, tetemre hívott.
 
Odakint rendbe gyűltek a varjak
téli időben mint fekete foltok,
megállt a végzet a pillanatban,
s a csend ölén lágyan ringatózott.
 
Nekem most jó itt..valami készül 
ünnepi fények gyúlnak az égen.
Egyedül vagyok e letisztult rendben,
hol igaz világat éli a lélek. 
 
Beterít lágyan az est palástja,
Lebegek vele már körbe-körbe.
Akarat nélkül ölel a végzet. 
odadom magam neki örökbe..
 
Itt most nem jár vonat

 


Itt most nem jár vonat,
a sínek lezárva.
Párhuzamba vezet az élet,
s nincs halál ma,
Itt a sorompó hallgat,
A szemafor kacsint:szabad a pálya..
Te vagy valahol..
és mikor utoljára voltál,a vonat fütty
visítása már  nem jutott el elméd cizellált
rendszerébe.
Már este volt.. de még nem csillagos
csak úgy, félcsendbe burkolt és hideg..
Vagonok vonultak végtelenbe veled..
Ma..
áramkörök hallgatnak köröttem,
Itt nem mozdul semmi
Mintha tisztelegne a pályaudvar előtted..
Gödöllőn ma nem száll le senki
Ma nincs ember
Ma itt csak a csend vár
Kristályosan tiszta,
végtelenbe áradó..
S én verset írok hozzád a sínek közelébe.
2019. 02.23

Húszcentire tőled

Csak húsz centi távolság van tőled,
pont elég ahoz hogy elérj.
Most mégis,
egyedül állok itt
magamnak dőlve
S a lelkem verset ír neked előre,
Előre,
Valami rituális kimenőre
várva,
hogy, mikor a nap készül
Lemenőbe
majd állok ott
húsz centire tőled,
kezemben
fémdetektor berreg
Húsz centire a szívedtől
Keresem  benned
Az acélt
az erős férfi testben
progeszteron szinted
Ünnepelve.
Állunk egymásnak
ellentétünkkel feszülve,
ahogy csak egy nő tud
Hevülve,
Dőlve,
Falnak
Kinyílni a férfinak
Míg az,
valami kaput
keresve
Húsz centire a pokoltól távol,
Húsz centire áll a mennyországtól.
2019.02.17

Kezdetivég

Vagyunk
Vagyunk magunkban,
magunknak
kiválasztott minket valami felsőbb szint
magányra,
talányra késztet a más
erős, igaz és csak látomás..
de él
Élő erő
villanó fénydekor
Foszforhabos reklám a korzón..
Vagyunk másért,
egymásért
szuszpenziót csöpögtet nekünk a menyország.
Szeretünk
élhet ez a kényszer..
talán az enyészet
talán a végzet szól,
Hol lenne igazán
frappáns kivágás.
Pont azt, ahol az a rész következik
hol a főhős magáról mesél,
Ez az egész nem kérdés
Mikor jön a belső vetélés..
Mikor jön a végehatszáz
Az utolsó szó jogán
kiált a sátán
de te ne félj..
Nincs különbség.
Ez nem osztálynapló
névsor sem kell,
te vagy a kezdet
Sa végzet is te leszel..
2019.02.15

Danse Macabre!

Legyen meg az én akaratom,
Ahol halálba életet dalolok,
szerelmet  csontokba hatolót,
csillagokat okádó sárkányt.
Legyen úgy,
Legyen úgy ,ahogy sosem talán,
megyek az úton,( egyedül)
És hirtelen kiugrik a sarkon túl
a halál,
bennem nótázva, vígan hegedül.
És úgy legyen,
hogy ti is jöttök majd felém,
elém szaladnak apró kisdedek,
kik talán megsem születtek még,
vagy halálba küldve anyák méhén,
 lettek magzatként kivéreztetett.
Gyertek elém, ősi szellemek
így lesz majd egy igaz körmenet,
Igaz lesz bennem s jól tudom,
feloldom magam a végnapon.
Mert vége lesz,
Kihült fényes ég,bennem felhő táncot
járnak mind akik éltek,
Gyertek velem itt porig aláz az élet,
világtalan az ember s gyáva,
Gyávaság hinni hogy csak minket vár
a másvilág,
Itt hősök kellenek,kik nem
félnek tagadni a szent grált.
akiknek nincs szügségük földi bálványra
Tárgyakra,papírlapokra melyre ember
keze vetett sorokat
Mert itt emberek tervezik az életet,
Nekem inkább hősök kellenek,
"És mégis mozog a föld"
Máglyát gyújt az igaz szó.
Danse Macabre! Gyertek, táncolni fel!
Elindult a körmenet!
Legyen úgy, ahogy csak az élet után lehet!
2018.12.13

Szóvértek

Gyújtsatok nagy máglyát!
Emberi testeket
Rakjatok halomba!
Lelkek így égnek el
S válnak kitaszítottá
A paradicsomban.
Döfjetek tőrt ITT egymás
Szívébe
Legyen a nyers hús
Az erősebb bére.
Várjatok!
Még amott ragyognak
Lankák és bércek
Égjenek azok is
Lángba borulva!
A föld hördüljön fel
a haláltusába!
De miket is beszélek?
Az ember ma nem ilyen
S csak alattomos érdek
Mindenség ura ,felette álló
S minő ostoba kiben
Még van igaz szó!
Miket is beszélek
Hol van már Kharón,
Ki átesgetett minket
A másik oldalon
 Ennyi szennyel ki várna minket?
S közben fortyog a katlan
Az izzó kénköves.
De most csendesedem,
Imát mégsem mormolok
Sűrű ,mély végtelenbe
Katedrálist állítok.
Nézzétek-itt egy költő
Ki szóból font vérteket
Nem is élt ,de holt sem volt
Csak várta az ítéletet.
2018.10.01

Szép vagy

Szép vagy!
Te oly szép vagy minden versben,
versemben írt véres szenvedélyben,
Szépségtől ittas mélység
Mélységtől égő szurok
Minden rímben,
Minden sorban szép vagy,
Szavaktól rendezett
Rendezetlen,
Bennem a kín,és kínpad
ahol állok
Állok nyakig véredben.
Mert véredben állok
ha írok,
Soraim pengeként serceg szép
lelkeden.
Lelkeden emelsz fel
S feljebb jutok,benned
A végtelenben.

Szép vagy,mint ködös esték hol
Füst száll tüdők mélyén,
Száll a szíved
 szurok ragad  meg engem,
Engem,
Itt a Jelenben fogant
Hangzatos sikolyként
Üvöltve szól
lelkemen neved.
Mert szép vagy nekem
Te egyetlen
Ezerszer tépem általad
Fogant nyílt sebem.
Forgasd meg benne
Szíved tőrét,
Te szép szó,
Költői képzelet!
2018.10.22
 

Éjféli hang

Én éjfélkor hívtalak
De nem volt hang
Csak üres vonal
Ami a párhuzamba vezet,
Te és én mint
Nesztelen éjféli szellemek.
Hallgatás
a másik oldalon
csak az éjben
nélküled torlódott
hangok,
Hangtalan el mondatlan
gondolat halmazok
Közti
szent akarat maradt
ott éjfélkor velem.
Te már álmodtál
Felleget,
Avarból szőtt ágyadon
Kék és zöld szemeket
Vágyakból font
Női kezeket,
De tudd, hogy éjfélkor
Hívtalak
Csak a vonal hallgatott
Én beszéltem
Álmaidhoz szólva
Én voltam,
Aki ott veled festett felleget
Tested kasmír fényét láttam
Először és utoljára
Az éjféli hallgatásban..
2018.09.27

Árnyékszív

Talán csak árnyék futott át
a szíveken
testet behálózó
verőereken,
Alatta
hűsöl most
minden plazma,
súgja halkan
fülekben dobogva,
nem szerelem,
nem szerelem,
Csak egy kerge árnyék
a testben.
Talán csak
betévedt gondolatban
egy kocsma pult
előtti bárszékre ülve,
Alkohol
Mámor,
Forró lehelet
Árnyékos szívek
ólomba öntve.
Aztán a mezőn
Megpihen csendben
mint hajnali harmat
fűben nyugodva,
Talán nem árnyék
talán  a lélek
 mi felszárad végleg
A napsugarakban.
2018.05.31

Átnéző

Rám néz szemed mély méztengere,
benne lélekszél lebben,
átizzadva makro lényem
alantas kéjférgeit.

Felnéz poklomból árnyék énem,
megemésztett lelkem,
egyetlen igaz valója,
s  dobokkal hívja magához társait.

Még így is kell neked enyészetvérem,
hisz ebben leled
végzet csillagképed,
átnézve röntgenképed.

Halkan hördülve egybetéved
lerágott csontsorsunk,
másnak vétek,
mi áhítjuk a sátán csókjait.
2010

Bennem

Bennem savas kén az átok,
bennem maró bűn a szív,
nyugvást soha nem találok,
bennem savas kén az átok.

Mintha kígyó mérge mardosna,
mintha korbács űzne, hajtana,
mintha egy kéz karóba húzna,

Sötét űr lelkem, kínos roncs testem,
tudom, maró bűnbe estem.

Nem vagyok a lét reménye,
nem kívánok, vérdíj érte, hogy
a bennem zajló élet más elemet kicserélne.

Tudom szívjam bűnöm vissza,
tudom a sors vérem issza,
tudom minden szervem tudja,
miért is fordultam vissza.

Nem érdekel milyen a lelkem!
Nem érdekel, mi van bennem!
Nem érdekel, mi az átok!
Nyugvást soha nem találok.
1992

Fájdalomdal

Vérerek közt átsző a gondolat
hajnalban hasadni, hol éled a kárhozat,
aztán csak lebegni a puritán ködben,
fájdalom dallá válva elnyűtt lelkeken.

Nem várva tért és intett végleg,
e máztól fénylő, testel világra jött lélek,
hunyorog a magány vérbe fordult szemmel,
s ágyba vizel reggel az utolsó lehelet.

Vénába toppanó, halk moraj az ajkon,
felnyög lassan, mint bénító lázálmom,
töviskoszorúba öltözik a bánat,
dúdolva lejt táncot a halál, s a fájdalom.
2012

Főnixfény

Hogyan lehet még jobban elmúlni,
mint, amikor izzó nyári fények hunynak ki
az Ősz lélekaltató beköszöntével.

Belé remegni a hömpölygő avarálom minden rezdülésébe,
s elhagyni régi énünk, elmúlni fáradt képzeletünkben.
Lehet-e jobban érezni tehetetlenségünk szétzúzott,
üveg szilánkok közé ragadt sóhajait,
vágyva valami boldogabb, kihívóbb lelket és szellemet tápláló
zamatos életfalatra, mit mással elfogyasztva
kivirul rabszolgalétünk minden omló pillanata.

Vajon, virrasszunk érte?
Merjük vágyni az elmúlás utáni főnixfényt?
2010

Skarlát betű

Jelölve ártatlanul, ajkakból
kitörő végszóval,
nyers húsból nyíló, rózsalugas
fájdalommá tekergő,
megtévedt emberi szív.

Jelölve ártatlanul, ökölbe
taszított rebbenő szempár mögül
kiles a lélek,
s mint ködbe burkolózó parány,
úgy sarjad a bűn.

Jelölve ártatlanul, hangja elomlik,
akinek vérében fürdik a sors.
Nem várt talányban kallódó pillanat,
s lám skarlát betűt vet rám az árnyék.
2013

Stációtúra

Haladni testkontúr utakon,
mit elénk írt a sors pókhálószövő,
gyenge pírral, mindig belé akadunk
égre érve bandukolva,
vagy föld mélyén túró
vakond fényünkkel borongva.

Végig járjuk meg nem állva
kicsiny eltaposott csikklétünk
boldogan véve
ezer és ezer éve.

Meghint néha porcukorral
édes álmunk,
magunkba szívja szerelmünk
egyetlen falatba téve.

Aztán zuhanva bennünk élő,
magányos vággyal,
harcba szállunk tajtékvért kiáltva.

Bár az út nem enged,
végigcibálva minket
kiontva zsigerben nyugvó, alantas vágyunk.
Mégis rálépünk,  s reszketve várjuk
a következő keringőtáncunk.
2012

Tegnap megöltem magam…

Tegnap megöltem magam,
lágy karcsapással fetrengtem a sárban,
s mint rohanó árny, úgy fájt az emlék.
Szívemben piros ér dobogott nemrég,
kusza vonalak, hártyaszerű képek.
Vérerek úszkáltak szemem előtt,
hólabdát gyúrtam sárral és vérrel,
megöltem magam a tévé előtt.
Ültem a fotelban, s néztem a műsort,
a káptalan kábelen zúgott a kép.
S a sártalan sárbeton fetrengő képe
oltotta fel bennem, gyilkos e szék.

Megöltem magam tegnap éjjel,
egyedül voltam, ki súlytalan.
Láttam magam földre terítve,
magasból néztem le, de már súlytalan.
Álmomban lápmező rengetegében
feküdtem agyon nyomva a béka fejét.
Rám fröccsent vére, sárban és mocsokban
lebegett testem a víz tetején.

Megöltem magam tegnap,
lágy karcsapással fetrengtem a sárban.
S mint rohanó árnyak, úgy fájt az emlék,
szívemben piros ér dobogott nem rég.
1992

Tudatkeringő

Nem voltam tervbe véve,
véletlen öklődtem ki a világra
- tajtéktól zengő húscafat -
mázas arccal, más pofájába nevetve.

Aztán fejlődött a kallódó öntudat,
jelmezbe bujtatva minden énem.
Itt még vagyok, ott már nem létezem,
elmúlásba tévedt kényszerképzetem.

Elmém tagadva fékezem,
mégis, szörnyek tanyája
az agyvelőnyi romos kaszárnya.

Lelkem ki les néha smaragdzöld
szemek mögül,
nem voltam tervbe véve,
bár segített, mint mindig,
az élni vágyó tudatszonáta.
2013

Holnap

Gázálarcban élem meg a holnapot
A kénes savak maró érzéssel vetődnek széjjel
Áthidalhatatlan gondolataim között
Mely, nikotin füstben gőzölög
Talán, jobban érezném magam
ha testem aszott virágok közt heverne
S én nézném fentről ünnepelve
Rám vetné árnyékát a szürke nap
Megcsillantaná a fekete kristályokat.
A folyó, mint zavaros színű alkohol
Partján egy hattyú feketéll
Kitudja, még mit hoz a holnap
Ha a kutyám érzéssel közeledik felém  
1991

Gondolatok egy álomra

 Zokniban fürdik a hajnali álom
 Csápszerű kezeit kinyújtja felém,
 S odaköt engem a legnagyobb fához
 Mely mélázva mered az égbolt felé.
 Mint ködszerű képek derengnek felettem
 Az éjszaka fényes kontúrvonalán,
 Egy csillag zötyög a Göncölszekéren
 A tejút kurta útvonalán.
 Legyek zöngik az álmot szemembe
 Halk zümmögése derengve száll
 S csak őrjítő gondolatok jutnak eszembe
 Hogy fagyponton élem e meg a halált
 1992

Magány

Én menni akarok az utaktól távol
Hol ösvényekre gázol a szív
És szó csak benn szól, ha rám jár néha
A magány rúdja
Már mély lárma az alkony is
Ha benne turista jelzések monoton fénye ég
S hol csak vad tapos, ott az én helyem
1993

Télima

Nézlek, s a fehér havon kiömlő habos véred
Olyan, mintha gyöngyöző rubin volna
Ragyog a fán még egy halott lélek
S öklendező imát zeng az erdő
1995 jan. 17

Utolsó pillanatok a létben... (Anyám halálára)

Hiába téptem testem szüntelen,
véredény létem üvöltve vergődött.
Hiába borultam rá védőn azon
a maró éjjelen… anyám elment.
Ott feküdve mellette réveteg,
hátha súg valamit utolsó lehelete
nekem formálva a nagy csattanót,
mégis a katarzis testet öltött haláldózis.
Nem szólt ajka,
csak kékesen hideg csöndben meredt
a végtagokba bújtatott közöny.
Kispárnán nyála,
élete utolsó csókja felénk,
odakinn megszólalt a fülemüle
hajnali éneke,
- mint oratóriumi végszó -
s ott ért vele a reggel,
akinek testéből vagyok élő-tépett szövet,
monoton, hallgató csendben
Isten illatát éreztem körülötte lebegni.
Ránk legyintve a halál fekete angyala
ismét munka után nézett.
2007 máj 23 Verőce

Testképek

Minden omló pillanatban
Beléremegve tested
vonyító kérdőjelébe
izzadó lényünk rejtekébe.

Ágyéktáncot járó
Nedveid számban,
Fénylő gyöngyökké válva,
Kiordít vérem a másvilágra.

Harapni vágyom
Ágyhoz kötözött kéjben,
Ajkad forró dzsungelében.

Tégy velem bármit
Ősi kémem, ím eléd vonaglik
Női létem,
Mint csúcsra járó testek az éjben.
2011

Katatónia

Altat a mákony,
szunnyad a tér,
végszava izzik,
lépem alél,
megszabadulna
fájdalom húrja
bennem ha pattan
vérbe borulva.
Kattan az elme
 mélybe leérve,
Széled a lélek,
elnehezülve,
test leve fortyan,
roppan a borda,
kimerevedett
 pupilla túra.
2015

Hét / fő / bűn
 
Nem a tam-tam dobok,
 vagy sámánok dala az ami hív,
De menni kell.
Nem is valami ősi erő,
tradíció, fennkölt szólamok,
vágy, gerjedelem, késztetés.
Nincsenek illúziók,
csodálkozó tekintet.
De tenni kell.
Monoton pillanatok vannak,
pavlovi reflexbe íródott szimfónia,
kelés, kávé, cigi, S némi önirónia,
valami fanyar közöny,
egy újabb máz az arcon,
-ott a pont! (kiált a belső közöny
S palánkra dobva indul munkába
a nagy Homo Sapiens,
Az egyetlen rabszolga a földön.
2015.10.18


Hely (a nász)

Hol a kèj ami vár,
Hol a vér dübörög,
Hol a lélek alél,
Hol a szív csak ürügy,
Hol a test szava győz,
Hol az ágy ami hív,
Hol az emberi hús
Hol a bűn ami kincs.
Csak a kín ami kell,
Csak a nincs ami jó,
Csak a hajnal ölel,
Csak a vége a szó,
Csak a csönd, a magány,
Csak a csorba tükör,
Csak a rút, ami szép
Csak a csók ami öl.
2015.12.14
 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2020. 09. 13. - 07:01 | © szerzőség: Rajki Rita