Nosferatu, Killing Joke, F.O.T.N

XX. WGT Lipcse, 2011. június 12. Agra Halle

Lassan végéhez közeledett a jubileumi fesztivál sötétlő forgataga, de a vasárnap igazán kiemelkedő programokkal kecsegtetett. Méltán nevezhetném ezt a napot a legendák éjszakájának. Ez a nap ismét a "Messe Park"- ban található "Agra - Halle" hatalmas falai közé csábította az oldschool goth muzsikát kedvelő rajongókat.

Este háromnegyed 7 után nem sokkal kezdődött a hétvégi záróeseményeket felvonultató koncertek első nagy formációja a NOSFERATU. Az együttest 1988 januárjában alapította Damien DeVille /gitár/, Vlad Janicek /basszus, billentyű/, és Sapphire Aurora /ének/.
Már a kezdetekben meghatározó szerepe volt a zenéjükben az angolszász gothic rock muzsikának és ezt a stílust a mai napig őrzik lemezeiken. Első szerzeményeik még csak demo formájában kerültek kiadásra, majd 1991 szeptemberében megjelent első kislemezük "THE HELLBOUND" címmel. Debütáló albumuk a "RISE" 1993 novemberében kerül a boltokba. A csapat az elmúlt 23 éves pályafutása alatt 11 nagylemezt, jó néhány mini LP - t, és egy DVD-t jelentetett meg, és szerepeltek már goth válogatás-kiadványokon is. Az egykori alapító tagokból mára már csak Damien DeVille /gitár/ maradt az alakulatban, de kijelenthetem, hogy a majd féltucat tagcsere ellenére is mindig színvonalas és igényes muzsika jellemezte a bandát. Mivel a brit zenészek már nem először tették tiszteletüket ezen a fesztiválon, és jómagam is láttam már őket korábban, így tudtam mire is számítsak tőlük, és a papírforma beigazolódott. Igényes, jól kimunkált igazi goth zene. A vadonatúj korongjukról is adtak egy pici ízelítőt, de jól csengtek a show alatt a már ismert dalok is. Minden hangszer kiválóan szólalt meg, bár néha lehetett itt-ott hallani kissé nem odavaló zajokat, de ez a mindenkori fakezű hangmérnök és keverős hiányosságait „dícslrte”. Sajnos nagy szépséghibája volt a csapat koncertjének, hogy az utolsó nótát, pedig még időben belefért volna, egyszerűen lekeverték a pultban tartózkodó műszaki emberek, pedig mindenki jól érezte magát a közönség köreiben. Igaz pár perc elteltével megengedték,hogy a banda eljátssza a balul elsült produkció zárótémáját, de ekkorra már alábbhagyott az érdeklődés a színpad előtt, pedig egy igen energikus, pörgős koncertben lehetett részünk.

Egy másfél órás pihenő után, amit beiktattam magamnak, következett egy másik legendás felállás a KILLING JOKE. A banda igazán nagy zenei múltra tekinthet vissza. 1978-ban alakult a londoni Notting Hill-ben. Az alapítók Jeremy "Jaz" Coleman /ének, billentyű/, Kevin "Geordie" Walker /gitár/ voltak. Nem sokkal később csatlakozott a duóhoz "Big" Paul Ferguson /dob/, és Martin "Youth" Glover /basszus/. Zenéjük a post-punk műfaj alapjait képezik, de a hosszú évtizedek alatt olyan más stílusokat is magába foglalt az együttes atmoszférája mint az electro, a szinti-pop, gothic rock vagy az alternatív rock. Az idén krisztusi korba lépett csapat eddig 14 stúdió albummal büszkélkedhet. Az egyáltalán nem mondható el a srácokról, hogy a babérjaikon ültek volna, hiszen megannyi koncertturnén és fesztiválokon való fellépéseken vannak túl, nem beszélve a nagyszámú tagcseréket is beleértve, hiszen ennyi év alatt elkerülhetetlen, hogy ne alakuljon ki egy átjáróház-hangulat a sokat megért alakulatok életében. A K.J. muzikalitása és mondanivalója nagyon sok mára már világhírűvé vált formációt keltett életre, csak hogy néhányat említsek ezek közül: Ministry, Nirvana, vagy éppen a Nine Inch Nails. Az együttes egyik meghatározó embere volt Paul Vincent Raven /basszus, gitár/, aki három alkalommal is tagja volt a formációnak és körülbelül bő tíz évet zenélt a srácokkal, és munkássága igen kimagasló volt az eltelt évek alatt, Paul azonban 2007. október 20-án szívroham következtében elhunyt Genfben. A 2008- as esztendő volt igazán a nagy feltámadás éve a banda életében, ugyanis Paul halála ébresztette rá a a londoni fiúkat, hogy ismét a régi felállásban kezdjék újra az egész zenélést, ennek meg is lett az eredménye egy 2010-ben megjelent albummal fémjelezve, ami a "ABSOLUTE DISSENT" címet kapta. Majd ez év elején bejelentették, hogy világ körüli turnéra indulnak, amelynek egyik állomása Lipcse volt. Hatalmas érdeklődés közepette vetették magukat a fellépés mámorába a zenészek. Szinte izzott a levegő a közönség köreiben, nem csoda hiszen egymás után záporoztak a nagy slágerek, többek között a "Love Like Blood" vagy a "Democracy" című dalok, de az új lemez anyagából is csendült fel szerzemény. A frontember Jaz terepruhában, kifestve jelent meg a színpadon, míg a többiek az igazi laza úriemberek méltóságteljes egyszerűségével nyomták végig a bulit. Nagyon jó összhangban voltak a fények és a füstgépek, de a dob valahogy megint csak tompábban szólt itt-ott, mindezek ellenére egy fantasztikus és egyben fergeteges fellépésnek lehettünk szem és fültanúi. A koncert végén már teljesen az önkívület állapotában úszott a publikum és nehezen akarták elengedni az "öregurakat", akikben valljuk be még mindig ott rejtőznek a energiák.

Azonban itt még korántsem volt vége a estének, hiszen következett egy másik angolszász legenda a FIELDS OF THE NEPHILIM.
A banda 1984 óta van jelen a nemzetközi színtéren és mi tagadás a mai napig igazi gothic rock muzsikát varázsolnak a rajongók elméjébe. A több mint két évtized alatt már sok mindenen keresztül ment ez az együttes is, felbomlás, újjáalakulás, tagcserék is jelen voltak már a F.O.T.N. életében. Mivel már korábban volt szerencsém látni McCoy sheriff és csapata koncertjeit, most nem térnék ki részletesen a zenekar történetének bemutatására,legyen elég annyi, hogy szerintem mindenki ismeri és tudja mit jelent ez az "igazi hős" legenda a zene nagy pantheonjában.
"Eljött az idő, ütött az óra." És valóban a kék és vörös fényekben pompázó deszkákra egymás után érkeztek a muzsikusok és a zsúfolásig megtelt nézőtéren kezdetét vette egy különleges zuhanás hangulata. A "Shroud" című nótával kezdődött az élő show és kisvártatva megjelent a gomolygó füstben maga McCoy mester is szokásos szerelésében. Először a frissebb szerzemények hangzottak el aztán jött három klasszikus a "Moonchild" A "Love Under Will" és a "For Her Light". Mondanom sem kell milyen őrület fogadta ezt a három ma már eposszá vált dalt. Mivel sikerült bevergődni a második sor közepe tájára, így szinte páholy minőségből élvezhettem az előadást két spanyol lány társaságában. Egy pár pillanatra még szemkontaktust is folytattam a mesterrel, bár szerintem ő nem igazán vett tudomást erről, mivel hogy számtalan szempárral találkozott már így az arénákban. A "New Gold Dawn" című szám ismét beledöngölt a földbe, egyszerűen zseniálisan van megírva. A magasztos mámor pillanatai azonban hamar véget értek, mert kedvenc számom a "Psychonaut" után véget is ért a hangverseny, és a hatalmas csarnok falait megtöltötte az őrület szavaiból kitörő ujjongás. Pár perc elteltével sikerült visszacsábítani a brit "angyalokat"a pódiumra és záró akkordként még elnyomták a "Last Exit For The Lost" klasszikust, amely most is megsemmisítően hangzott. Sajnos meg kell jegyezzem, hogy a dobok show alatt itt is tompán puffogtak, ami nem az együttes hibája, hanem a műszaki gárda sokszori hozzá nem értését fémjelzi. Így ért véget a legendák estje, amely mondanom sem kell egy örök élmény marad szívünkben.
A Nephilim koncerten elhangzott dalok: Shroud / Straight To The Light / Penetration / From The Fire / Moonchild / Love Under Will / For Her Light / New Gold Dawn / Zoon Part. 3. / Sumerland / Psychonaut / Ráadás : Last Exit For The Lost

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 08. 26. - 12:32 | © szerzőség: Papi