In Extremo | biográfia

Ha végigtekintünk a német goth zenei irányzat már-már kibogozhatatlan útvesztőjében, azért érdemes megállni és időt szentelni a középkori muzsikát játszó zenekaroknál. Szerencsére az egyre durvább hangzásokkal előrukkoló csapatok mellett, nagyon sok zenész foglalkozik a régi kultúrák és ezen belül a zene ápolásával. A következő együttes, amelyről írok, már több mint egy évtizede létezik, ez még elég fiatalnak mondható egy gárda életében , mégis fennállásuk óta hatalmas sikereket értek el nemcsak hazájukban Németországban, hanem külföldön is óriási az érdeklődés irántuk. Az IN EXTREMO egy meghatározó alapköve a Germán középkori dalokat játszó és író bandáknak. Megalakulásukkor még erőteljesen csak akusztikus hangszereken/dudák, sípok, dobok, hegedű, hárfa, lant, tekerőlant, gitár/adták elő nótáikat, amit aztán aztán az idő múlásával ötvöztek egy másik örök és elpusztíthatatlan stílussal a rock-kal. Utóbbi időkben így készültek lemezeik, így léptek fel rengeteg fesztiválon elsöprő sikerrel. Azt hiszem elégedetten beszélhetünk a 8 kitűnő muzsikus tehetségéről. Most pedig tekintsük át pályafutásukat, lemezeiket a következő sorokban. Igaz történet ám, nem csak valami mendemonda e kis mese, olvassátok hát figyelemmel, miről regélek néktek!

1995 tavaszán járunk, amikor is három zenész-jóbarát Thomas Mund, Reiner Morgenroth, és Kay Lutter belevágnak egy zenekar megalapításába, amely középkori stílusú zenét játszik majd az elkövetkezőkben, s még ekkor rögzítenek is két dalt a "Traubentritt" és az "Ai Vis Lo Lop" címmel. Még ez év őszén csatlakozik hozzájuk három muzsikus Flex der Biegsame, Conny Fush, akik a régi németalföldön akkoriban már jólismert dudákon játszanak, és Michael/The Last Unicorn/, aki dobosként lép be a formációba. Az ő nevéhez fűződik az IN EXTREMO név kitalálása is. 1996 tavaszán így kezdik a középkori fesztiválszezont, azonban Conny helyét Dr. Pymonte veszi át a dudáknál, mivel Conny barátnője éppen akkor várt gyermeket, így ő nem folytatta tovább a zenélést. Ezen a nyáron csatlakozik hozzájuk egy harmadik dudás Sen Pusterbalg személyében. 1997 telén járunk, amikor elkészül a csapat debütáló albuma "DIE GOLDENE" címmel, ami csakis kizárólag rockbeállítással készül. 1997 március 29-én lépnek fel először Lipcsében a városháza előtt, a középkori fesztivál alkalmából. Ezt a koncertet tartja a mai napig az együttes hivatalos megalakulásának dátumaként. Még ez év nyarán számos középkori fesztiválon lépnek fel, de az akusztikus koncertek mellett egyre több rockfelállású bulit is tartanak. A nyár végén kapják az első komoly lemez és koncertkritikát a Rock Hard magazinban.

Szeptemberben újabb tagcsere következik, Sen Pusterbalg-ot Yellow Pfeiffer váltja a dudáknál. 1998 telén elkészül második akusztikus hangszerelésű lemezük a "HAMELN", amely időben piacra is kerül a tavaszi középkori fesztiválsorozat kezdetére. A csapat tagjai azt az elhatározást hozzák, hogy mind a két zenei stílusban amit eddig készítettek, ugyanazt a nevet tehát az IN EXTREMO-t használják. Tavasszal lemezszerződést kötnek a Vielklang nevű céggel, és 12 nap alatt rögzítik első rockhangzású korongjukat a "WECHT DIE TOTEN"-t.

1998 április 11-én a banda első fellépése teljes felállással a Burg Rabenstein-ben. Nyáron rögzítenek két koncertet a Ronnenburg-i középkori fesztiválon és egy lemezbemutató megmozdulást is, melyet a későbbiekben terveznek majd kiadni. Ezek után szerepelnek először a Lipcsei WGT fesztiválon , majd a Wacken Open Air-en is. Ősszel kerül boltokba a Ronnenburg-i fesztivál anyaga "DIE WERRÜCKTEN SIN IN DER STADT" címmel. 1999 januárjában a Rock Hard olvasói megválasztják az együttest mint az 1998-as év "legjobb befutói" címmel. Március elején újabb lemezszerződést írnak alá ezúttal a Mercurg-gal. E hónap végén játszanak Manheim-ben, ahol az egyik tag történetesen Micha a dobos szenved több komoly égési sérülést, kétségbe ejtve ezzel a csapat jövőjét.

A WGT fesztiválon kezdik a nyári turnésorozatot, majd az összes németországi és európai neves rendezvényen fellépnek. Augusztus végén egy videoklipet forgatnak az új albumhoz, méghozzá egy Sisters Of Mercy nóta feldolgozása a "This Corrosion"-hoz. Októberben lát napvilágot következő LP-jük a "WEREHRT UND ANGESPIEN", és nem sokkal a megjelenés után a lemezeladási listákon az előkelő 11-ik helyre tornázza fel magát. Ezután ismét turné következik az új anyaggal.

A turné második felénél Thomas der Münzel/gitár/rossz egészségi állapotára hivatkozva úgy dönt, hogy nem folytatja tovább a többiekkel a zenélést, és hamarosan kórházba is szállítják.
Egy méltó utódot sikerül a fiúknak találni Thomas helyére Busti van Lange személyében, így a fellépések zajlanak tovább. Decemberben a Dark Storm turnén játszanak, amely egészen szilveszterig tart, magába ölelve a karácsonyt is. Itt határozzák el, hogy a karácsonyi turné ezentúl tradíciójukká válik. 2000 márciusában rögzítik a " WOLLMOND " kislemezt, ahol is Thomas der Münzel bejelenti, hogy végleg kilép a csapatból, így Basti von Lange teljes taggá válik. Ezután ismét turnék és fesztiválok követik egymást, nemcsak Európában, hanem Amerikába és Mexikóba is eljutnak.

2000 március 10-én például a híres Whisky a Go-Go bárban zenélnek. Szeptemberben az SG Rotation Prenz Berg Berlin ifjúsági focicsapatát támogatják, akik cserébe egész hónapban IN EXTREMO pólókban versenyeznek. Ez év októberében adják utolsó akusztikus koncertjüket Hamburgban és Stadthagenben. Novemberben a német alternatív zenei díjra jelölik őket, mint az év legjobb előzenekara, amit meg is nyernek.

2001 elején elkezdik az új stúdióalbum munkálatait, amit aztán ismét tavaszi és nyári turnék követnek. Áprilisban kerül a boltokba egy computer játék "Gothic" néven, amelyben a "Herr Manneling" című dal is hallható, és az együttes tagjai karakterenként is megjelennek a játékban. Szeptemberben kerül a boltokba az új anyag a "SÜNDER OHNE ZÜGEL", és 10. helyezést ér el a német albumlistákon. Ismét egészségügyi problémák árnyékolják be a gárda jövőjét, ugyanis Luttert, a basszusgitárost kórházba szállítják és rákot diagnosztizálnak nála.

Szerencsére találnak helyettest, Toddy-t, a Boon zenekarból, aki kisegíti őket az őszi turné során. December közepén tér vissza a színpadra Lutter, és innen már teljes erőbedobással dolgoznak a srácok. 2002 végén jelenik meg egy DVD CD - vel együtt "LIVE 2002" címmel. 2003 januárjában ismét stúdióba vonul a társaság, hogy elkezdjék az új album munkálatait. Áprilisban forgatják az anyaghoz kapcsolódó videoklipet a "Küss Mich" nótára, amely Berlinben készül a Keibelstrasse-n, ahol korábban börtön működött. Nyáron ismét fesztiválok hada előtt áll az együttes, de eközben ismét kisebb változások történnek a házuk táján.

Lutter/basszusgitár/és Yellow Pfeifer/duda/ egy időre elhagyja az együttest. A következő klipet az "Erdbeermund" című dalhoz forgatják augusztus végén a Balti-tenger partján, Lengyelországban. Szeptemberben kerül a polcokra a soron következő korong a "SIEBEN" , amely egyből a 3 . helyre kerül Németországban. 2004 novemberében ismét stúdióba készülnek, hogy rögzítsék az új szerzeményeket. 2005 januárját írjuk, amikor is az utolsó simításokat végzik a fiúk az új számokon. Még e hónap végén egy jótékonysági koncerten lépnek fel Ingolstadtban, hogy az indonéziai cunami áldozatait segítsék.
Márciusban ismét újabb klipet forgatnak Berlinben a "Nur Ihr Allen" című nótához. Májusban lát napvilágot az új LP a "NEIN RASEND HERZ" , amely igen jó kritikákat kap a német szaklapokban. Ez a banda talán eddigi legjobban elkészített anyaga. Rögtön 3. helyezést érnek el az albumlistákon. Júniusban olyan együttesekkel lépnek fel mint a Marilyn Manson, Iron Maiden, Mötley Crüe és a Slayer, több mint 130.000 ember előtt a Rock Am Ring fesztiválon. Augusztusban vesznek fel egy klipet a "Horizont" című számhoz, de annyira rosszul sikerül a film, hogy inkább ki sem adják sugárzásra.
Szeptemberben rögzítenek egy fellépést egy DVD produkcióhoz. 2006 februárjában szerepelnek a híres német komikus Stefan Raab műsorában, a TV Total-on. Ebben a hónapban kerül boltokba a "LIAM" kislemez is, majd a hónap végén vehetik kezükbe a rajongók a "RAUE SPREE" DVD és egy dupla koncert CD kiadványukat.
Decemberben bocsátanak ki egy Best Of albumot "KEIN BLICK ZURÜCK" címmel, amely a zenekar 10 éves évfordulóját hivatott ünnepelni. Amellett, hogy ez egy Best Of kiadvány, a csapat feldolgozott néhány régi és új slágert a saját szerzeményeikből. Egy extra CD-vel is kedveskednek a srácok, ugyanis ezen a hanghordozón más előadók által feldolgozott dalok verziói hallhatók. Többek között szerepel itt a Silbermond a "Die Gierl"-el, Götz Alsmann a "Singapur"-al, valamint a Killing Joke, Grave Digger és a legendás német banda az Ougenweide is.

2008: A hét muzsikus ismét hallat magáról.
Végre három év várakozás után a rajongók örömére áprilisban kibocsátják a "Frei Zu Sein" minialbumot, amit követ májusban a vadonatúj stúdió lemez a "Sangerkrieg", amelyet Németországban, Svájcban, és Ausztriában is kiadnak egyidőben. A lemez címe utalás egy a 13. században volt divatos énekversenyre, amelyet Wartburg várában rendeztek meg abban az idókben. A 14 dalt tartalmazó korong igazán bővelkedik jobbnál jobb szerzeményekkel, hogy csak néhyányat említsek közülük : "Sieben Köche", "Zauberspruch", "Mein Liebster Feind" vagy az "Auf s Leben", mely nótákban a srácok ismét megcsillantották hatalmas zenei tehetségüket.
Külön érdekesség történt még ebben az évben, hiszen kijuthattak Oroszországba, ahol két fergeteges koncertet adtak szeptemberben Szent Péterváron, és Moszkvában, az ottani rajongók nem kis örömére.

2009: A srácok munkával töltik ezt az évet. Márciusban bejelentik, hogy újabb nagyszabású turnét terveznek, amely egész évre átfogó fellépés sorozatot jelent. Még ebben a hónapban elkészül a vadonatúj DVD és CD kiadványuk ami az "AM GOLDENEN RHEI" címet viseli, és amely kiadvány a 2008 december 12-i Kölnben rendezett előadásuk hang- és képanyagát tartalmazza dupla hanghordozó és videó formájában, ahol 24 nóta hallható illetve látható. Érdekessége még a kiadványnak, hogy mint az előző DVD- ken is, ezen is találhatóak bonusz anyagok, a színfalak mögötti történésekkel, eseményekkel, plusz videóklip is helyet kapott rajta. A hivatalos megjelenés május 15-én történik meg. Június 13 -án és 14-én a romániai Nagyszebenben lépnek fel a "Transilvania fesztivál" keretén belül.
Ezt követte aztán augusztusban a "Wacken Rocks Festival"-on előadott koncertjük Ausztriában. Szeptemberben a "SANGERKRIEG" album eléri a 100.000 példányszámot, így méltán kapja meg az aranylemeznek járó díjat és elismerést. Október 31-én és november elsején újabb két meghívást kapnak Oroszországba, egészen pontosan Moszkvába és Szentpétervár városába, ahol ismételten hatalmas sikerrel lépnek színpadra megismételve az előző évi fergeteges élő műsorukat. Novemberben aztán ismét egy újabb koncertsorozatot tesznek közhírré amely a "Tranquilo Fesztivál" nevet viseli és december 2-án indul az Ausztriai Graz városából.

2010: Február: Az idén 15 éves zenekar egy óriási kétnapos bulival örvendzeteti meg a lelkes rajongókat, amely júliusban kerül megrendezésre. Az eredeti helyszín Erfurtban lett volna, de munkaszervezési okok miatt át kell költözniük Salzburgba.
Márciusban elkezdődnek a "TRANQUILO" akusztikus turné koncertjei. 7 - én Ulmban, 13-án Wuppertalban lépnek fel.
Sajnos ebben a hónapban egy óriási csapás árnyékolja be a csapat háza táját.  Reiner Morgenroth /dob/ elhagyja zenésztársait. Oly sok hosszú év együtt muzsikálás után válnak el útjaik.  Reiner saját zenei pályán folytatja majd tovább, ezért is a fő ok, hogy távozni kényszerül.  A többiek nagyon sajnálják ezt a hírtelen döntést, de a turnénak folytatódnia kell.  Egy régi barát Adrian Otto ül a bőrök mögé, aki korábban roadja is volt a bandának, és aki már be-be szállt egy-egy estére pár nóta erejéig a közös fellépéseken. Szintén ebben a hónapban már biztos a M' ERA LUNA-i fesztivál időpontja, amely Augusztus 8 - án lesz. Április 26 - án a "SONIC SEDUCER" zenei lap egy egyedi kiadvánnyal ünnepli az együttes 15. születésnapját.  Új interjúk, egyedi fotogaléria, a zenészek külön bemutatása, no és egy különleges DVD melléklet is szerepel a hasábok mellett, amelyen található egy exkluziv élő videoclip, valamint egy horror fílm a "Corman-féle Dracula", címet viselő alkotás, melyben a banda tagjai szerepelnek.
Májusban le kell, hogy mondják a Cseh Köztársaság beli "BENÁTSKÁ NOC" fesztivált, ahol Július 31-én kerültek volna pódiumra, mert a fesztivál menetrendje megváltozott, így a srácok valami hibás szervezés útján lecsúsznak erről az eseményről... Június elején viszont fellépnek a Nürnbergi "ZEPPELIN PARK"-ban lebonyolított "ROCK IN PARK" fesztiválon. Tárgyhó 11-ik napján ismét örülhetnek a csapat tagjai, ugyanis a 2008-as "SANGERKRIEG" album elérte a 100.000 példányszámot, így aranylemezzel jutalmazták ezen kiváló teljesítményüket. A hónap végére megérkezik az új ütős Specki TD személyében. Specki még 19 éves korában elkötelezte magát a zenélés mellett, és azóta már megfordult pár bandában.  Első alakulata a "Dawn Wasted" volt, de játszott már a "Porno75", vagy a "Breakin The Curfew" legénységében is.  Nemrég pedig meghívást kapott a "Schandmaul" kitűnő  hegedűsének Anna Katharina szólólemezének a "STRING JUMP" munkálatainak való segítkezésében.
 

2011:  Február 25-én három évnyi szünet után végre új albummal jelentkezik a csapat, amely a "STERNENEISEN" címet viseli.  Az előző lemezhez hasonlóan ez a kiadvány is igen hamar a listák élére tornázza fel magát.  A zenei hangzás a régi maradt, ahogy az már megszokott dolog. Az első  tételek "Zigeunerskat, "Viva La Vida"már be is melegít bennünket lendületes, pörgős elemeikkel, de találhatóak még ezen a lemezen szép balladisztikus hangvételű szerzemények is, mint például a "Zauberspruch No. VII:" amely egy tökéletesen eltalált nóta, és ami fantasztikusan illeszkedik a metálos, néha punkos dalbetétekhez.  Ezen a korongon picivel több szerep jut a fúvós hangszerekre is, ami igazán kiemeli a dalokat, és nem hagyja eltávolodni őket a középkori hangzásvilágtól. A design most is új, mint ahogy azt már a korábbi lemezeknél megszokhattuk.  Most is egy kis időutazásban lehet részünk, ugyanis az 1900-as évek eleje, közepe a repülés úttörőinek világába kalauzolnak minket vissza a srácok, öltözködésben és repülőgépek terén egyaránt. Áprilisban kezdődik a a turné az új LP anyagával.  Az úti cél Németországon kívül Ausztria és Svájc. Novemberben pedig egy egész Európára kiterjedő turnéba kezdenek, ahol többek között ellátogatnak Oroszországba, Ukrajnába, Szlovéniába és Hollandiába is. A fellépés-sorozat utolsó állomásai természetesen a hazájukban ér véget.

2012:  Ez az év sem telik el sikeres koncertek nélkül. Januárban Mexico City-be látogatnak el, ahol 2007 óta nem játszottak, és egy fergeteges fellépéssel pótolják a kimaradt időszakot.  Szerepelnek még  a "WACKEN OPEN-AIR",  és a "BLACKFIELD FESTIVAL"-on  Gelsenkirchenben, de meghívást kapnak például Miamiba, ahol 70 ezer ember előtt tolnak egy bulit egy metál fesztiválon.  Európa sem marad ki az eseménynaptárukból. Itt ugyanis fellépnek a Franciaországi "HELLFEST"-en, de ellátogatnak még Csehországba, Olaszországba, Lengyelországba és Horvátországba is.
 
2013:  Szeptember végén, két év szünet után végre új albumnak örülhetnek a rajongók, mely "KUNSTRAUB" néven lát napvilágot.  Természetesen ez az új anyag is magában hordozza a már korábban megszokott muzikális elemeket, de mint minden lemeznél ezúttal is történtek újítások, változtatások a dalok írásánál.  Ismét nagy precizitást fordítanak a középkori hangzásvilág kiteljesülésére, így több hangsúlyt kap a hárfa, a lant, vagy a cimbalom, vagy a lóbőrből készült dobok is a dudák mellett.   Azonban ugyanúgy megtalálhatók a pörgős szerzemények is mint például a "Du Und Nich" vagy a "Belladonna", de elkalandoznak az ír népzenei világba is az "Alles Schon Gesehen" darabban, valamint újfent  belemerülhetünk a balladák világába a "Die Beute" hallgatása közben záró akkordként.  A design persze megint új, hiszen a zenészek megint meglepő ötletekkel álltak elő, ugyanis bekeretezett festményeken láthatjuk viszont őket, méghozzá festett képmásaikon régi ruhákban és fejfedőkben virítanak, sőt az új fényképek tanulsága szerint kikötői munkásoknak szegődtek. Az új dalokkal és persze a régiekkel is októberben indulnak egy kisebb Európai turnéra.

2014:

Ezt az évet egy oroszországi hat állomásos miniturnéval kezdik, ahol Rostov, Krasnodar, Stavropol, Jekatyerinburg, Szent - Pétervár, és Moszkva városaiba látogatnak el. A nyári hónapokban aztán újra Németországban lépnek fel több helyen is, többek között a Rock Im Park, Rock Am Ring, Metalfest Open Air, vagy a M'era Luna fesztiválokon játszanak.  Azért a hazai koncertek közé be- becsúszik egy-egy külföldi spanyol, francia, cseh és osztrák fellépés is. Az évet december 27-én egy svájci bulival zárják.
 

2015:
Az évet egy három estés amerikai fellépés sorozattal nyitják, a kaliforniai Fort Lauderdale-ben. Áprilisban ismét Oroszországban vendégszerepelnek, ahol egy hét állomásos turnét bonyolítanak le. A nyár megint csak a fesztiválozásról szól, Franciaországban és Németországban járják a színpadokat. Ebben az évben ünnepli a zenekar fennállásának huszadik évfordulóját, amelyet két hatalmas zenei kiadvánnyal is megünnepelnek melyek "20 WAHRE JAHRE" címmel kerülnek kiadásra.
Az egyik egy tizenhárom CD-ből álló Box Set, amelyek az 1995 és 2015-ben készült dalok válogatásai, koncertfelvételek, stúdióanyagok, B oldalas dalok, és régebbi nóták újrakevert felvételei, és egy jubileumi kislemez a "Loreley", hallhatóak rajtuk.
A másik kiadvány ami egy nyolc bakelit lemezből álló gyűjtemény, a banda 1998 és 2013 között készített stúdióalbumait tartalmazza. Azonban eme nívós esemény nem maradhat el színpadi show nélkül, éppen ezért szeptember 3-án, 4-én és 5-én háromnapos szuper bulikat nyomnak a németországi Loreley városában található St. Goarshausen falai között.

2016:
A tavasz és a nyár egyaránt a fesztivál szezon a banda számára. Június 26-án három év után jelenik meg a zenekar tizenkettedik szúdióalbuma "QUID PRO QUO" címmel, ami mondhatni, hogy az előző lemez folytatása minden téren.
Az új anyag témája visszarepít bennünket a tizenkilencedik század kikötőinek világába, ahol a bepillantást nyerhetünk a tengerészek, kalózok és örömlányok mindennapi életébe. Az új szerzemények is folytatják megszólalásaikban az előző anyag hangzásvilágát. Most is nagy hangsúlyt fektetnek a srácok a középkori hangszerekre.  Az első tétel a híres kalóz "Störtebeker" legendáját meséli el, de találunk itt olyan dalt is a "Lieb Vaterland, Magst Ruhig Sein", amely megszólalásában a régi ír népzenei stílusokat eleveníti fel, de itt van még a "Moonshiner" egy igazi ballada, vagy két olyan szám a "Tlaschenteufel", vagy a "Wenn Das Licht Angeht", melyek igazán keményre sikerültek hangzásilag. Most egy  olyan dal is szerepel a korongon, a "Schwarzer Rabe"  amit oroszul  énekelnek, sőt különlegessége a darabnak, hogy közösen énekelnek a moszkvai kozákok kórusával, ami fenségesen kísérteties, és különleges aurát biztosít a dal számára.
Ez az anyag jóval hosszabbra sikerül  az előzőeknél, hiszen néhány régebbi szám koncertváltozata is felkerül rá, plusz ősszel egy koncert lemezt is kiadnak "QUID PRO QUO LIVE" címmel. Az új dalokkal szeptemberben egy nagyobb turnéra indulnak Németország, Ausztria, Svájc, Ukrajna, és Oroszország érintésével.

2017:
Spanyolországban kezdik az évet áprilisban két koncerttel, majd ismét német földön turnéznak. Júniusban a Rock In Vienna vendégei, de még ebben a hónapban ellátogatnak Svájcba, a Greenfield fesztiválra. Egy válogatás albummal jelentkeznek szeptember 15-én "40 WAHRE LIEDER, THE BEST OF" címmel, amely sima CD formátumban és limitált kiadásban 2 CD plusz 3 DVD kiadásban is napvilágot lát. A három DVD a 2015 szeptember 3-4-5-én Loreleyben rögzített húsz éves jubileumi koncertek felvételeit tartalmazza.

2018:
Február elsején egy nem mindennapi fesztivál résztvevői.
A "70000 TONS OF METAL FESTIVAL", amely egy tengerjáró hajón kerül megrendezésre a karib tengeren és négy napig tart, és mindösszesen limitált létszámban háromezer rajongó teheti tiszteletét a rendezvényen.
Ezen az eseményen kétszer is fellépnek.
A tavasz programmentesen telik a csapat számára, így a következő nagy buli Svájcban kezdődik Június 20-án Hinwilben
a "Rock The Ring" színpadán.  Másnap visszatérnek hazájukba, ahol három állomásos koncertet asnak, majd irány Csehország, ahol a "MASTERS OF ROCK FESTIVAL" vendégei, majd következik Olaszország, ahol a "ROCK IM RING FESTIVAL"-on tolnak egy bulit és utána Ausztriába látogatnak az "AREA 53 FESTIVAL" meghívottjai,
majd július közepén ismét Németországban tolják a bulikat.  19 - én Esslingenben játszanak, ahol fellép ezen az estén a magyar Paddy And The Rats csapata is.
A német turné 14 állomásból áll, szeptember 8 - án ér véget.  A fellépések most is érintenek egy - két nagy fesztivált mint például augusztus 4 -én a "WACKEN OPEN AIR FESTIVAL",
11-én a "M' ERA LUNA FESTIVAL", vagy 23-án a "ZELT FESTIVAL RUHR"-t.
Szeptember elsején Otianenburg városában lépnek színpadra, ahol ismét vendégként szerepel a Paddy And The Rats.
Október 12-én egy dupla CD kiadvány lát napvilágot "Tranquilo" címmel, melyeken akusztikus felvételek hallhatóak. 
Az első CD egy 2010 - es Berlinben rögzített koncert anyag, ahol a már jól ismert slágereket játszották, a második CD pedig a régebbi, még a kezdeti évekből származó dalokat gyűjti egy csokorba, természetesen itt is találhatóak későbbi szerzemények is.

2019:
Ez az év elég korán kezdődik a koncertezés szempontjából, ugyanis február 28-án Ukrajnában kezdik a téli turnéjukat, majd másnap március elsején Minszkben szerepelnek, aztán következnek az Oroszországi városok, Novoszibirszk, Jekatyerinburg, Szentpétervár és végül Moszkva március 9-én.
Május 29-én ismét Németországban kezdenek turnézni.  A koncertsorozat negyedik állomása Június 7-én egy nagyon régi helyszín a Lipcsei "WAWE - GOTIK TREFFEN FESTIVAL". Ez azért nagyon különleges a csapat számára, mert utoljára tizenhét éve léptek fel ezen a fesztiválon.
Június 15 - én az Ausztriában megrendezésre kerülő "NOVA ROCK FESTIVAL"-on játszanak.
Július 21 - én a Kölni "AMPHI FESTIVAL" vendégei. A német turné augusztus 31-én zárul.
Szeptember 5-én elkezdik a munkálatokat az új album dalaival.
Október elején ismét nagy utazásba kezdenek, nem máshova mint a felkelő nap országába.
Negyedikén, ötödikén és hatodikán három nagy japán városba Tokyo, Nagoya, illetve Osakába látogatnak el.
Ez a zenekar fennállása óta az első Japán vendégszereplésük.
Október 20-án Spanyolországba ugranak át egy napra, ahol a "FULL METAL HOLIDAY FESTIVAL"-on zenélnek, majd ezt követően visszatérnek a németországi Sendenbe, hogy a "Principal Studios" falai között befejezzék az új lemez munkálatait. 
November 2-án még egy utolsó nagy bulit csapnak Kölnben az "MS RHEINENERGIE" állóhajó színpadán, amely igencsak felkorbácsolja a Rajnát és a hajót is.

2020:
Január 30-án egy vadonat új videoklippel rukkol elő a csapat.  Az új album nyitó tételét a "Troja"-t filmesítik meg.
Február 28-án egy újabb videoklip jelenik meg az új albumról a „Wintermärchen“, ami Otto Ernst híres verse alapján készült dal.
Sajnos a pandémia mint minden más bandánál, náluk is keresztbe vág minden dolgot, így kénytelenek sorra lemondani a már előre betervezett és leszervezett fellépéseiket.
Az új album kiadása amit március 27-én kívántak megjelentetni is csúszásba esik a járvány miatt.
Április 17-én szintén egy új nóta kerül fel a videómegosztóra a "Wer Kann Segeln Ohne Wind", amelyben közreműködik Johan Hegg az Amon Amarathból.
Május elsején a címadó dal is megfilmesítésre kerül. És végre eljön a várva várt nap, nyolcadikán napvilágot lát a banda tizenharmadik stúdióalbuma a "KOMPASS ZUR SONNE"
A lemezen tizennégy új dal kapott helyet.  Az új anyag CD, dupla bakelit és box set formájában is elérhető.  A fiúk most is hozzák a korábban megszokott formájukat, ugyanis most masinisztáknak illetve vasúti dolgozóknak szegődtek.  Az új szerzemények ismételten átütően sikerültek, csak hogy néhány említésre kerüljön, itt van a "Lügenpack", a "Salva Nos", vagy a "Reiht Euch Ein Ihr Lumpen".  A hangzás és stílus maradt a régi, de a dinamika, az erő, a robbanékonyság most is végigkíséri az egész LP-t.
Július 30 - án végre újra színpadon állhatnak, igaz csak online láthatja őket a közönség a még tomboló járvány miatt.  A "WACKEN WORLD WIDE" oldala élőben közvetíti a fellépésüket, ahol tizennégy dalt adnak elő, ebből kettő az új nagylemezről is elhangzik.
Október 2-án és 3-án viszont már tényleg igazi közönség előtt játszhatnak két estén, a "Freilichtbühne Peißnitz Halle" színpadán,  igaz korlátozott számú rajongó vehet csak részt az eseményeken, de a két koncert igazi fergeteges bulinak számít a járvány kitörése óta.
Október 27-én egy új videoklip debütál az új albumról a "Schenk Nochmal Ein".
November 27-én ismételten kiadásra kerül az utolsó album anyaga, igaz most kibővített digipack formátumban.  A csomagban megtalálható a három kislemezes dal a "Segeln Ohne Wind", a "Schenk Nomal Ein" ami zongora változatban hallható, melyet Götz Alsmann, aki régi zenészbarátjuk játszik fel a lemezre, és egy új, eddig nem hallott dal, az "Ewig Sein", valamint a nyáron az online koncerten rögzített hanganyag is szerepel dupla CD kiadásban.

2021:
Március 10-én kerül fel a legnagyobb videómegosztóra egy film "Ein Sommer In Berlin" címmel, amely a 2020-as évbe kalauzolja vissza a nézőket, az akkori járványhelyzetre, és a zenei ipar teljes akkori leállására.  Ebben a filmben a zenekar is szerepet kap pár perc elejéig.  A film Mark Chaet zenész és a rendező Tom Frank alkotása.
Május 17-én egy szomorú bejelentés a csapat részéről, miszerint Boris "Yellow" Pfeiffer /duda, sípok, tekerőlant, hegedű/ huszonnégy év után úgy dönt, hogy nem folytatja tovább a zenélést a többiekkel.  Hiába voltak a maradásra bíró próbálkozások, de ezek nem vezettek eredményre, így a továbbiakban hatan folytatják tovább az útjukat.
Július 9-én a Wiesbadeni fellépésükkel kezdetét veszi a nyári turnésorozat, amely nyolc Németországi városba látogat el, és augusztus 28-án ér véget Peißnitzben.
Október 2-án a Merseburgi kastély parkjában adnak egy hatalmas koncertet.
December 10-én egy vadonat új kislemez kerül kiadásra egy igazi karácsonyi dal a "Wheinachtskater".

2022:
Ez az év bizony nem kezdődik fényesen a csapat számára, ugyanis Január 24-én egy nagyon szomorú hír árnyékolja be a zenekar életét.
Boris "Yellow" Pfeiffer, akivel több mint két évtizeden keresztül muzsikáltak és készítettek együtt albumokat szívroham következtében életét veszti a kórházban.
Boris 1997-ben lett az együttes tagja, ahol főként dudán játszott, de emellett a sípok, furulyák és a tekerőlant is meghatározó szerepet töltött be a muzikalitásában.
A végzetes napon Boris egy Covid ellenes tüntetésen vett részt Wandlitzban, ahol át akart törni a rendőr sorfalon, majd igazoltatták, tovább engedték és pár másodperccel a rendőri intézkedés után összeesett az utcán.  Azonnal mentőt hívtak hozzá, de később a kórházban meghalt.  A boncolás szerint a zenésznek asztmás betegsége volt, majd lábon hordott ki pár kisebb szívrohamot, melyeket nem is érzékelt.  Boris 53 éves volt, két gyermeket hagyott maga után.
Március 18-án újabb szomorú hír lát napvilágot, miszerint az októberi Oroszországi turnéjukat, melynek az utolsó állomása az Ukrajnai Kijev lett volna, a háború miatt törölni kényszerülnek.
Két nappal később viszont elindul a tavaszi Németországi koncertsorozatuk, melynek első állomása Berlin.  Ez a turné Május 28 - án ér véget, és tíz várost érint, de röpke két hét és már a fesztivál szezonban találják magukat.  Rögtön Június 16-án a Belgiumi "GRASPOP METAL MEETING" vendégei, de még ebben a hónapban 25-én a Franciaországi "HELLFEST" színpadán is fellépnek, utána pedig tesznek egy kis kitérőt Július 8 - án Svájcba is, de a nyári fesztivál szezon nem maradhat el az Augusztus 5 - i "WACKEN OPEN AIR" színpadi show műsorával.
Szeptember 2-án indul ismét egy német turné az őszi, ami hat állomásból áll és 24-én ér véget.
November 19-én veszi kezdetét az év végi koncertsorozat, amely öt várost érint, és december 22-én Kölnben ér véget.

2023:
Ez az év sem indul zökkenőmentesen a csapat számára, ugyanis Január 9-én egy nem várt bejelentést tesznek, miszerint a február 22-én kezdődő tizenhét állomásos Európai turnéjukat, amely érintette volna Budapestet is március 13-án a Barba Negrában, kénytelenek lemondani.  A fő oka ennek a dolognak a sok anyagi kockázat és az extrém áralakulás a zenekar álláspontja szerint.  Mindenesetre nagyon sok rajongó nem örül ennek a váratlan hírnek.  A hónap végén stúdiómunkálatokba kezdenek, az új dalok összepakolásán munkálkodnak a srácok.
Április 15-én ünnepli megalakulásának huszonnyolcadik évfordulóját.  Ebben a majdnem három évtizedben sok minden benne foglaltatik.  Tagcserék, tizenhárom nagylemez, huszonhárom kislemez és megannyi koncert szinte az egész világon.  Az új nóták felvételei még váratnak magukra, ugyanis  jó néhány szerzeményt még csiszolni finomítani kell.
Június 7-én kezdetét veszi a "CARPE NOCTEM - BURGENTOUR".  Az első állomás a 'Nova Rock Festival", ahol egy óriási bulival örvendeztetik meg a közönséget, majd ezután következik még 11 helyszín, és végül ez a koncertsorozat szeptember 2-án Magdeburgban ér véget.
Június 30-án miközben már zajlanak a nyári fellépések lát napvilágot egy új kislemez a "Weckt Die Toten", mellyel egy időben egy videoklip is kibocsátásra kerül a legnagyobb videómegosztón..  Ezzel a dalcímmel még 1998-ban jelent meg egy albumuk, ami az első olyan kiadványuk volt, amely már nem csak akusztikus dalokat tartalmazott, hanem a folck rock stílusjegyeit is viselte magán.
Szeptember 18 - án egy különleges hajótúrás koncertet adnak, ami négy napból áll a "FULL METAL CRUISE" színpadán.  Az első állomás Kiel, majd hajóznak tovább Koppenhágába,azután Oslo majd végül Hamburg következik.  Mind a négy nap rendesen megrengetik a hajót és a hullámokat egyaránt.
November elején aztán visszatérnek a stúdióba, hogy folytassák az év elején elkezdett munkálatokat az új dalokkal.
Ezt az évet December elsején egy Dortmundi koncerttel zárják.

DISZKOGRÁFIA:

Kislemezek:
Taubentritt, Ai Vis Lo Lop - demo/1995/
Der Galgen /1997 március/
Ai Vis Lo Lop /1998/
Merseburger Zaubersprück /1999 szeptember/
This Corrosion /1999 szeptember/
Wollmond /2000/
Unter Dem Meer /2001/
Küss Mich /2003 június/
Erdbeermund /2003 szeptember/
Nur Ihr Allein /2005 május/
Horizont /2005 szeptember/
Liam /2006 február/
Hameln /Új kiadás/ 2006 április
Die Goldene /Új kiadás/ 2006 április
Frei Zu Sein 2008 április
Neues Glüch  /2008/
Zigeunerskat  /2011/
Siehst Du Das Licht  /2011/
Viva La Vida  /2011/
Feuertraufe  /2013/
Loreley  /2015 08. 21./

Lemezek:

Die Goldene /Akusztikus, 1997/
Hameln /Akusztikus, 1998 április/
Weckt Die Toten/1998 május/
Die Wrrrückten Sin In Der Stadt /Koncert, 1998 június/
Werehrt Und Angespien /1999 augusztus/
Sünder Ohne Zügel /2002 szeptember/
In Extremo - Live /2002 szeptember/
Sieben /2003 április/
Mein Rasend Herz /2005 május/
Raue Spree - live /2006 február/
Die Goldene /Új Kiadás, 2006 április/
Hameln /Új Kiadás, 2006 április/
Kein Blick Zurück /Best Of Album, 2006 december/
Sangerkrieg LP /2008 május/
Sangerkrieg Akusztikus rádiófelvétel /2008 november/
Am Goldenen Rhein Live /2009 május/
Sternenesisen  /2011/
Sterneneisen Live  /CD + dupla DVD kiadvány,  2012/
Bruchstüke  /válogatásalbum, 2013 szeptember 18./
Kunstraub  /2013 szeptember 27./
20 Wahre Jahre  /13 CD - ből álló kiadvány 1995 - 2015 készült felvételek/  2015 09. 04.
20 Wahre Jahre  /8 bakelit lemezből álló kiadvány 1998 - 2013/  2015 09. 04.
Quid Pro Quo  /2016 06. 26./
Quid Pro Quo Live  /2016./
40 Wahre Lieder, The Best Of  /Dupla CD/  2017 09. 15.
Tranquilo  /Dupla CD - s kiadvány, 2018 10.12./
Kompass Zur Zonne LP  /2020 05. 08./

DVD-k:

" Live 2002 "/2002 december/CD + DVD kiadás
Raue Spree /2006 február/ CD + DVD kiadás
Am Goldenen Rhein Live /2009 május/
Sterneneisen Live  /dupla DVD 2013/
40 Wahre Lieder  /3 DVD–ből álló koncert 2015 09. 3., 4., 5. Loreley/ 2017 09. 15.

Zenészek, akik az együttesben játszottak :
Busti Van Lange  /gitár/  1998 - napjainkig
Conny Flush  /duda, népi hangszerek /  1995-1996
Dr. Pymonte  /duda, hárfa, cimbalom, lant/ 1996 - napjainkig
Der Morgenster  /dob / 1995-2010
Flex Der Biegsame  /duda, sípok, népi hangszerek/ 1995 - napjainkig
Kay Lutter  /basszus /  1995 - napjainkig
Michael, Das Letzte Einhorn  /ének, lant/  1995 - napjainkig
Sen Pustelbarg  /duda, népi hangszerek/ 1995-1997
Specki T.D.  /dob/  2010 - napjainkig
Thomas Der Munzer  /gitár/  1995-2000
Yellow Pfeiffer  /duda, tekerőlant, sípok/  1997 - napjainkig

Boris "Yellow" Pfeiffer  /Duda, tekerőlant, sípok, hegedű/ 1997-2021 /  Elhunyt 2022. január 24. Wandlitz

 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2024. 03. 22. - 05:42 | © szerzőség: Papi