Nulladik-inspirációk | Fenes Tiborral

– Nem először történik, hogy egy Nulladik Változat-koncerten a zene mellett más művészeti forma, úgymint képzőművészet, irodalom szerepet kap. Fontos az „össz-művészetiség”, szebben szólva: az élmény komplexitása?

– Igen, a múltban együtt dolgoztunk Ócsai Gáborral, aki még borítókat is készített nekünk. A bolyongás évei festményként ugyanúgy zseniális, mint borítóként. Voltak koncertek kiállításokkal együtt, például Szeivolt Katalinnal.
Persze a zene önmagában is előhív képeket, de erre rá lehet erősíteni. Gondolom, a festő-grafikus pedig úgy éli meg, hogy ő mennyire inspirálja a zenét.

Egy ilyen speciális koncert növeli az érdeklődést?

– Az a tapasztalatom, hogy igen. Egy jó formában lévő zenekar húz egy művészt, de egy döcögő együttest is fel tud rázni egy erős képi világ, személyesen hathat az előadókra, akár még a szövegekre is. Hátha még pont mindenki lendületben van… Igen inspiratív volt, hogy most is mentek a háttérben képek. A Kis Á-ban ez nagyon működött.

– Hogyan találtatok egymásra Huczek Zoltánnal?

– Ahogy kell. Véletlenül (mosolyog). A gothic.hu főnöke, Gelka ismertetett össze minket, talán hét éve. Egy szál gitárral zenéltem a megnyitón, aztán szóba került egy képregény az F. kapitányról. Az F. kapitány lenn a téren egy pszicho-novella egy Nulladik Változat-dal alapján. Úgy éreztem Zoli képei alapján, hogy ez jó lehetne. Aztán el is készült, kicsit kevesebb képpel, mint én gondoltam, de sokkal artisztikusabban. Meggyőzött.

– Régebben említetted, hogy szóba került az F. kapitány-képregény folytatása…

– Igen. Egy kietlen, darkos F. kapitány is jó lenne, meg egy széles látókörű világpolgár is. Ezen két-három új dal is segíthetne… Még alvás van, de segíthetnek a fejlődő digitális technikák is, sajna ehhez én kevesebbet értek.


– Egy Facebookon megosztott Nulladik Változat-fotó árulkodik: stúdióztok. Erre jó régen nem került sor. A neten hozzáférhető Dark-album után egy fizikailag is birtokba vehető kiadvány készül? Melyik dalokat rögzítitek?

– Nagyon jó stúdiót csíptünk meg. Felrántottunk három dalt két nap alatt. Nem kellett kapkodni, könnyebb kislemezben gondolkodni. 2010 után keletkezett új számokról van szó; maradt valami Cure-os, Joy Division–New Order-es, de valahogy mégis modern…, vagy micsoda (mosolyog).

– Esetleg klip is lesz?

– Esetleg. Elég jól néz ki a zenekar így 40 körül – a Töller András (basszusgitár), Tonka Zoltán (dob), Krasznahorkai László (gitár) és én (ének-gitár).

– Mikor és hol találkozhat veletek legközelebb a közönség?

­– Megyünk a Gödörbe a PUF zenekarral márciusban! S biztosan tartjuk a klubjainkat is – nagy az izgalom!

Nulladik Változat-történet
A Nulladik Változat 1989-ben trióként alakult – Fenes Tibor ének, gitár; Hricsovinyi Tamás, basszusgitár és Puskás Tibor dob –, majd Szabó Attila (gitár, ének) társulásával kvartettre bővült. Az együttes a magyar alternatív zenei színtér régóta meghatározó – ha úgy tetszik: alap – formációja. Kalandos zenei útjukon a rock-kiindulású kompozícióik new wave, dark és európai népzenei elemekkel bővültek. Az első időkben a nagyokkal (VHK, Sziámi, Kispál és a Borz stb.) együtt fellépő banda hamar kidugta fejét az underground világából, megteremtve ezzel a saját kifejezési módját, a „nulladik változatos rockot”. Folyamatos kis- és nagyklub-koncertjeik mellett minden jelentősebb hazai rockzenés fesztiválon felléptek és fellépnek. Eddig tíz hanghordozójuk látott napvilágot, tizenegyedikként 2013-től a Dark című anyaguk tölthető le: www.dalok.hu/nulladikvaltozat.

Jelenlegi Nulladik Változat-felállás:
⦁    Fenes Tibor, ének, gitár
⦁    Töller András, basszusgitár
⦁    Krasznahorkai László, gitár
⦁    Tonka Zoltán, dob

Nulladik Változat-hanghordozók:
⦁    Nulladik Változat (1992, MC)
⦁    A bolyongás évei (1993, MC)
⦁    Metropolisz-tánc (1994, MC)
⦁    Négy (1996, MC)
⦁    Élő – koncert- és kiadatlan felvételek (1997, MC)
⦁    Csendkapu (1998, MC)
⦁    Játékok könyve (1999, CD)
⦁    Murmuc (2000, MC és CD)
⦁    Kezdődő kép – videó-klipek és koncertfelvételek (2004, VHS)
⦁    Retro (2005, CD)
⦁    Darker 2013 (2013, CD)

www.dalok.hu/nulladikvaltozat
www.nulladik.hu


 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2016. 03. 05. - 05:51 | © szerzőség: Gulya István