A The Soft Moon felfedezése jópárunknak adott egy újfajta post-punk megközelítést. Sűrű és hangos köd, inspiratív zene, ami repetitív ütemeivel újra és újra felszakít belül valamit. Számomra ilyen ez a zene. Hogy kik is ők? Bár emlékeim szerint kis hazánkban 2015 táján robbantott a köztudatban, ennek ellenére az első album már 2010-ben megjelent (The Soft Moon néven). Most már tíz éve alkotnak. Állandó tagnak csak az énekest, Luis Vasquezt nevezhetjük, nem is csoda, hiszen szóló projektjeként hozta létre az "együttest". Dalaiban saját démonait sűrítette bele, a Pitchfork szerint egyfajta gótikus post-punkot létrehozva.
Luis az amerikai Oaklandban, Kaliforniában kezdte el munkásságát. Egyaránt dolgozik zenészként, producerként, énekesként és szövegíróként. Zenéjét a post-punk alá helyezte, de többen darkwave, minimal és industrial rock kategóriák alá is besorolják. Miközben készült az első nagy LP, már megjelent két single is, amiket egyedül készített el. Ezek voltak a "Breath the Fire" és a "Parallels".
Bár Luis igen tehetséges egymagában is, kifejezetten igyekezett projektje köré egy bandát, holdudvart szervezni, mivel fontosnak tartja a teljeskörű professzionalizmust, és a jó élő koncerteket. Előadásukra ez teljes mértékben jellemző, hiszen performanszaik a mindenféle fényjátékokkal, fényhatásokkal kellően hatásosak. Jelenleg Luigi Pianezzola (basszusgitár) és Matteo Vallicelli (dobok) a banda két másik tagja.
Mondhatjuk, hogy kevés olyan kortárs művész van, akinek sikerült a post-punknak egy ilyen okos újjászervezését létrehoznia, és mindezt úgy, hogy a kísérteties új hullám egyszerre ismerős, és egyszerre valahogy frissnek hangzik. A mintegy évtizedes történetnek viszonylag személyes szemtanúja lehetett Budapest is, hiszen már 2013-ban, majd emlékezetes és kegyetlen koncerttel 2015-ben oldalára billentették az A38 Hajót a "kedvező holdállásban". Az ijesztő tény, hogy már öt esztendő megint eltelt inkább engem nyomaszthatna, mert az ezúttal az Akváriumban alábukó lágy hold, egy cseppet sem szorult ráncfelvarrásra. A leginkább indusztriális függönyökkel fel és átvezetett feszes és kegyetlen előadás a Depper-el húzott magába az elején, szépen elosztva természetesen besorjáztak a The Soft Moon "slágerek" is: Far, Burn, Wrong...
Ereje a koncertnek azonban nem külön-külön a számokban rejlett, sokkal inkább egy spirálisan magába szippantó örvényre volt hasonlítható. A fémvödrön dobolástól az ipari zajfüggönyön átbukó konkrét dalok egységben kezelhetőek/kódolhatóak jobban. Bizony elmondható, hogy Luis Vasquez egyedül vitte a hátán a 2013-as koncertet Budapesten, 2015-ben már komoly zenekarrá érlelte a The Soft Moon-t, amivel mindenkit lenyűgözött az A38 Hajón. 2019-ben pedig emelte a tétet, mert az indusztriál és poszt punk egy olyan elegyét szúrta a szép számú közönség hallójáratába, ami most már kétségtelenül védjegy. A The Soft Moon a legnagyobbak közé érkezett, anélkül, hogy bárki után loholt volna...
Fotók: Valovics Tímea
