Voyage

Kezdetben vala az F.O.System és a Hold. Majd évekig csend. Most reménysugár csillan,talán valami ismét elkezdődött. Bár nem olyan komoran, de itt a VOYAGE. A basszusgitárossal, Lacival beszélgettem...

1992-ben alakultatok. Mi történt azóta?

Akkoriban Félix és én egy Sturm und Drang nevezetű zenekart működtettünk egy harmadik sráccal. Félix itt még gitározott is az ének és a hegedű mellett. '94-decemberében ugrott be Roland, és '95. februárjában egészült ki Mohával véglegessé a Voyage. Már Moha is játszott '91-től más együttesekben. '95. tavaszán egy 8 számos demónk is megjelent, ezen még két magyar szövegű felvétel is található.

Ki írja a dalokat, hogyan születnek?

A dalok szövegének nagy részét Roland írja, a dallamokat ki-ki hozta a saját együtteséből. Az újakat valahogy úgy hozzuk össze, hogy Roland mondjuk próbára behoz egy-két ötletet, ezt színesítjük addig amíg elfogadható nem lesz. Például a feldolgozásokat is egyszercsak elénk tette Roland és tetszett. A "Why can't I be you"-ra első hallásra rá sem ismertünk...

Apropó, miért csak angolul szólnak a dalok?

Sok kritika ér minket ezért, a lemezszerződéseknél is erőltetni akarták a "magyarosítást". Mi úgy gondoltuk, hogy a popzene nyelve az angol s már a kezdeti terveknél is külföldi cégeknek küldtük a demót. Sajnos a Fiction nem engedélyezte a "Why can't..." feldolgozást, de azért jó visszajelzések is voltak. Különben képzeld el, ha most az angol szövegeket átírnánk magyarra! Ezek eleve angolul születtek...

Példaképek?

Moha és én a '80-as Dark wave vonalat (Bauhaus, Cure, Joy Division, Sisters). Rolandnál az Erasure, Mode, Coctoe Twins; Félix Bowie-t imádja, na meg Smiths, Japan... Hát körülbelül ebből gyúródhatott össze ez a hangzás amit a Voyage ad.

Hogyan értékelitek az első országos turnét, hogy fogadtak benneteket?

A turné nem mondható sikeresnek, horgásznyelven ez volt a beetetés. Sok helyütt egyszerűen nem tudtunk játszani, pedig szerződés, minden volt. Mégis kibabráltak velünk. A közlekedés is sok gondot okozott (üdvözlet Pink Panther! a szerk.). Jól sikerült viszont Pécs, Szombathely, Kapuvár, Szolnok és Pest.

Nyáron stúdióban voltatok, mi történt, mi készült el?

A stúdiómunkák augusztus elejétől 3 hétig folytak. Minden kész lett, elégedettek voltunk, de anyagiak híján a stúdióban fekszik az anyag. Amúgy két órás videofelvétel is készült Félixék jókat hülyülnek rajta.

Az új anyag változott a demóhoz képest. A stúdióban tudtátok az eredeti elképzeléseket megvalósítani?

Igen. Egyrészt egy új géppel tudtunk sokat javítani, sokkal modernebb lett így. Mindannyian a '80-as években élünk,de ez nem vezet előre. A stúdióba úgy vonultunk, hogy töltsük fel a demót, és ez sikerült is. A fő szempont amúgy az volt, hogy olyan legyen, amit koncerten is elő tudunk adni.

Lesznek még feldolgozások?

Több nem lesz. Sokkal jobb érzés azt látni, hogy a te zenédre pörögnek.

CD?

Húsvétra kéne, hogy CD meg kazi megjelenjen.

Békéscsabán ismertek vagytok, sokan szeretnek benneteket. Ezzel szemben országszerte egy szűkebb réteg látogatja a koncerteket. Nem féltek a hasonló stílusú zenekarok sorsára jutásától?

Otthon óriási érzés játszani, ezt köszönjük is nekik. De minden városban ki kellene, hogy alakuljanak gócok. Sajnos ez a műfaj nagyon mostoha.

TAJTÉKOS LAPOK I. 1997.,október

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 11. 25. - 11:27 | © szerzőség: Gelka