New Model Army | biográfia

A most következő írás a mai napig az egyik legnagyobb és legjobb post - punk bandáról a New Model Army - ról fog szólni,amely valaha az Egyesült Királyságban született. Nagyon jól kombinálták a punktőből fakakadó erőt a U2 politikai buzgalmával, valamint Billy Prag protest folkjával együtt. A zenekar hangzása kevés más bandáéra emlékeztetett, akik szintén a post - punk terén próbáltak szerencsét annak idején. Zenéjük kimért, kemény és pontos volt, de az idő múlásával ők is modern folk-rockba csaptak át, amelyet akusztikus gitárral, hegedűvel és harmonikával teljesítettek ki. Pályafutásuk során hűséges védelmezői maradtak a brit munkásosztálynak, időnként személyes pillanatnyi betekintéssel mérsékelve a baloldali, Margaret Tahtcher-ellenes politikai dühüket. A banda sohasem volt a nagy tömegek összecsődítésének híve, inkább az intelligens másként gondolkodók soraiba álltak. Igaz, hogy ez olykor papolós szlogen szövegeket eredményezett, de a zenekar legjobb munkája hatalmas elismerést szerzett nekik Angliában, ahol a slágereik rendszerint eljutottak a toplisták alsóbb rétegeibe.

A NMA a yorkshire-i Bradford városában alakult 1980-ban. Összhangban a csapat intellektuális beállítottságával, nevüket az Oliver Cromwell anti-rojalista katonai testületéről kölcsönözték, amelynek hierarchiája képességek alapján állt össze, nem társadalmi osztály szerint, és amely időlegesen irányította a Királyságot az 1600-as évek közepén.

A gitáros, énekes,zenekarvezető Justin Sullivan már korán felvette a "Nom de punk Slade the Leveller" nevet,amely agresszív hangzása ellenére egy ezoterikus referencia a Levellers-re, amely Cromwell követőinek egy szélsőségesen demokratikus csoportja volt. A banda koncepciója akkor formálódott meg, amikor Sullivan és Joolz Denby írónő - aki később elismert költő, regényíró és előadóművész lett - találkoztak, majd életreszóló romantikus kapcsolat alakult ki közöttük. Stuart Morrow /basszus/ volt az első tag, aki csatlakozott, és egy gyakran változó doboscsere folyamat után Rob Heaton lett az állandó tag, és Sullivan gyakori dalszövegíró partnere is egyben. Ami Denby-t illeti, ő korábban a zenekar menedzsereként dolgozott, és amíg ez a munka túlságosan időigényesnek nem bizonyult, az albumok tervezését is ő végezte, valamint időként háttérvokált is énekelt. A csapat néhány évet a Yorkshire szerte folyó turnézással töltött, mialatt jelentős visszhangra találtak a brit zenei sajtóban. 1983-ban megjelentették debütáló kislemezüket a "Bittersweet"-et, amely az év végére meghozott számukra egy szerződést az Abstract nevű független kiadóval.

Az Abstract-nál az első lemezük a politikai töltetű "Great Expectations" kislemez volt, amely elérte a brit indie kislemezlistákat, és előkészítette a terepet debütáló albumukhoz, az 1984-es "Vengeance"-hez. Olyan dalok, mint a háborúellenes "Spitits Of The Falklands", vagy a frusztrált "Small Town England", valamint a címadó dal nagyban meghatározták a csapat további perspektíváját. Megszületésekor a "The Price" kislemez berobbant az indie-listákra, és a nagy kiadó EMI szerződést kínált a zenekarnak. Az EMI-nál első kislemezük a "No Rest" bekerült a brit top 30-ba 1985 elején - ez volt az első toplistás szám a későbbi 12- ből. Ezt rövid idő múlva a "No Rest For The Wicked" című album követte. Stuart Morrow /basszus/ azonban kivált az együttesből májusban még a megjelenés előtt. Sullivan és Heaton ezután kiadta a többnyire klasszikus "Better Than Them" LP-t, mielőtt megtalálták Stuart helyére az akkor 17 éves Jason "Moose" Harrist.

A szintén 1985-ben megjelent kislemez a "Brave New World" után Harris az 1986-os "The Ghost Of Chain" albumon debütált, amelynek producere Glyn Johns volt és amely lemez tovább mélyítette a banda akusztikus folk hatását, valamint tartalmazott Mark Feltham harmónikaművészetéből is betéteket. 1986-ban az "51st State" című mini LP, amely Nagy-Britannia kapcsolatát kritizálja az Egyesült Államokkal, negyedik lett Európában, és az 1987-es "Poison Street" danceremix is nagy sikert aratott a szigetországban, továbbá az album nyitódalát a "The Hunt"-ot feldolgozta a brazil metálcsapat a Sepultura. A "White Coats" című felvétel 1987-ből a gárda legnagyobb slágerét hozta meg, ebben már szintetizátorokat is használtak. Ricky Warwick/gitár/rövid időre csatalakozott hozzájuk a turné idejére ebben az évben, azután megalapította az Almighty formációt. Az 1989-ben napvilágot látott"Thunder And Consolation" korong, amelynek Tom Dowd volt a producere, széles körben a csapat mindenkori legjobb albumaként tartják számon. Ezen még erősebb a folk hatása, Ed Allyene Johnson hegedűjátékának köszönhetően. Az 1989-es "Green And Grey" kislemez szintén kiemelkedő sikert hozott a csapatnak és mind a "Stupid Questions"/1989/, mind a "Vagabonds"/1989/toplistás lett Angliában.

Még ebben az évben Chris McLaughlin/gitár/csatlakozik a bandához a turné kapcsán, viszont a fiatal basszeros Jason "Moose" Harris később kilép, így helyét Peter Nelson veszi át, aki korábban Brotherhood Of Lizards-ban játszott. Nelson az 1990-es "Inpurity" - n debütált, ahol egy szintén új másodgitáros pengetett; Adrian Portas.
Egy újabb album után az 1991-es dupla élőlemez amely "Raw Melody Men" címet kapta, a NMA felbontotta a szerződését az EMI-al, és leszerződött az Epic kiadóhoz. Csak egy LP-t adtak ki az 1993-as "The Love Of Hopeless Causes" - t, amelyről a "Here Comes The War" kislemez származik. Több CD válogatás a csapat kislemezeiből, valamint B oldalas kiadványok, rádiófelvételek és egyéb ritkaságok kerültek piacra a 90-es évek elején uralkodó újrakiadási lázban. A legénység azonban többnyire hallgatott az évtized közepén. Ezalatt Sulliven és Joolz egy négyszemélyes performance-t alakítottak, amelyet Red Sky Coven-nek neveztek, és amely a zene, a költészet, komédia és előadás egyvelegéből állt. Sullivan 1998-ban újra összehozta a csapatot, és az alaptagok még mindig Nelson/basszus/és Heaton/dobok/voltak, a további muzsikusok pedig Dave Blomberg/gitár/és Dean White/billentyűk/.

Ezzel a felállásal kiegészítve rögzítették és adták ki még ebben az évben a "Srange Broherhood" címet viselő anyagot egy új kiadóhoz szerződve az Eagle-nél. Azt ezt követő 1999-es európai turnéból készült egy dupla kiadvány a "...& Nobody Else”, amely szintén egy másik kiadónál az Attack Attack-nél jelent meg. Ez a kiadó adta ki 2000-ben a soronkövetkező stúdió albumot az "Eight" - et. Ezen a korongon már nem a régi dobos Rob Heaton játszott, hanem Michael Dean helyettesítette. Ezekben az időkben Heaton már sokat betegeskedett, ezért is nem vállalta tovább a csapatban való közreműködést. 2001-ben kiadtak egy válogatás albumot "Lost Songs" címmel, majd 2003-ban Sullivan dobta piacra szólóalbumát a "Naviting By The Stars"-t, majd ismét egy válogatás LP még ebben az évben a régebbi mini kiadványokból a "Great Expectations" gyűjtemény.
2004-ben szomorú esemény következett be az együttes életében. A régi dobos szövegíró jóbarát Robert Heaton elhunyt daganatos hasnyálmirigy megbetegedés következtében.
2005-ben a NMA 25 éves évfordulóját ünnepelte és folytatta útját. Ebben az évben került boltokba a "Carnival" albumuk. A megjelenés után a régi kiadójuk az EMI piacra dobott négy újrakevert korábbi stúdióanyagot.
A következő lemezük a "High" 2007-ben jelent meg Angliában. Ez év nyarán utaztak volna ki az Egyesült Államokba egy turnésorozatra, de le kellett mondaniuk a koncerteket, mert a bevándorlási hivataltól nem kaptak vízumot. A zenekar történetében nem ez volt az első ilyen eset, amikor vízum hiányában nem jutottak ki a tengeren túlra…

A csapat életében szomorú hangulatú a 2008-as év. A régi dobos Robert Charles Heaton 2004. november 4-i halála után most egy jó baráttól és egyben producerüktől Tomme Tee-től kell búcsút venniük örökre. Amint azt mondják, az élet nem áll meg, és 2009-ben újra koncertezni indulnak Bár a sebek még fájnak Tommy elvesztése után, de ez nem befolyásolja a koncertek lebonyolítását – meg akárhogy is nézzük, ebben az évben ünnepli a zenekar a 30 éves évfordulóját.
A hosszú évek alatt a világ számtalan koncertpódiumán megfordultak már. A lemezek a videoclipek és az élőfelvételek sokasága bizonyítja, hogy az együttes máig sem vesztett népszerűségéből. Mivel is tehették volna teljesebbé a kerek évfordulót, mintsem hogy egy vadonatúj stúdióalbummal örvendeztessék meg a rajongókat.
A "TODAY IS A GODD DAY" című LP szeptember 14-én kerül a boltokba, és Sullivan, a frontember elmondása szerint a banda legélőbb és legkeményebb hangzású albuma. Sokat dobott a lemez hangzásvilágán az új gitáros, Marshall Gill játéka, aki minden szempontból, új életet hozott a csapatba. Visszatérve az élő fellépésekre tavaly nyáron ismét kis hazánk vendégei voltak a yorkshire-i muzsikusok, ugyanis augusztus 8-án egy akusztikus verzióval örvendeztették meg a magyar közönséget a "Fekete Zaj" fesztiválon. Igaz csak Justin Sullivan /gitár, ének/ és Dean White /billentyű/ alkotta felállásban szerepeltek, de így is fantasztikus estét kerekítettek a mátrafüredi camping szabadtéri színpadán. Ami viszont egy újabb magyar vonatkozású jó hír, hogy 2010 március 1-én ismét hazánk vendégeiként láthatjuk, hallhatjuk őket az A38 állóhajón a Mátyás Attila és barátai formáció társaságában.

2010 őszén ünnepelte a zenekar fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából kiadott könyvek és DVD-k megjelenését. Szeptember elején egy nagyszabású turné keretében, amely négy kontinenst érintő koncertekkel lett beütemezve, tervbe vették, hogy mind a 13 albumról játszanak legalább négy nótát, megspékelve kislemezes dalokkal, melyeket idáig ritkán játszottak. A négy hónapos zenei sorozat végállomása karácsonykor mi más lehetett, mint London. Érdekesség, hogy az egész turné képanyagát egy öt órás DVD formájában tervezik kiadni.
A 2011-es esztendő nyugodtan indul a csapat számára, ugyan tudatosan elkezdődnek a munkák az új lemez készítésével kapcsolatban, de egy időre félbe is szakadnak a Justin és Dean alkotta duó koncertjei miatt. Ez az év gyászosan végződik a srácok számára, ugyanis karácsony estéjén a bradfordi stúdiójuk, a főhadiszállásuk a lángok és a hamvak martalékává válik. A tűz egy bútortároló helyiségből indul és terjed át aztán a próbaterem és a stúdió egészére.
A fiúk azonban nem adták fel a reményt. A kárfelmérés után a biztosítási procedúra kicsit el fog húzódni, de már az újjáépítésen dolgoznak szorgosan, és remélik, hogy február közepére már a teljesen kész stúdióban folytathatják a zenélést, no meg az új lemez munkálatait, amivel már így is csúszásban vannak. Az eközben zajló Justin és Dean közös akusztikus turné gőzerővel folytatódik tovább késő tavaszig, és 2012 február 21-én Budapesten is vendégszerepelnek.
Visszakanyarodva a decemberi eseményekhez: két dolog még említésre méltó, az egyik, hogy a "BBC Chanel" egyik rendezője Matt Reid összeállította a négy hónapos turné képanyagát, melyet hamarosan DVD formájában is meg lehet majd tekinteni, a másik dolog egy igen nemes gesztus, amelyet a yorkshire-i tűzoltók vittek véghez. Történt ugyanis, hogy karácsonykor Justin tűzben megpörkölődött gitárját egy aukció keretében árverésre bocsátották, amiből 350 Font jött össze, és ezt az összeget a zenekarnak ajánlották fel a lánglovagok. A zenekar február 3-ai közleménye, hogy 22 év után Nelson családi és személyes okokra hivatkozva elhagyja a zenekart.

2012: Az év elején gőzerővel kezdenek a leégett stúdió újjáépítéséhez. A munkálatok gyorsan haladnak, így három hónap alatt tető alá hozzák az új épületet. Közben elkezdődik a tavaly távozott Peter "Nelson" Nice megüresedett helyére az új basszeros keresése, aki 1990-től volt tagja a gárdának. A hosszú kutató munka és meghallgatások eredményeképpen a mindössze 26 éves Ceri Monger az a szerencsés, akit a csapat választ, és befogad maguk közé.
Ceri egy igazi instrumentális zenész, talán ezért is esett rá a választás. Az új bőgős azonban nem sokáig úszhatott az öröm mámorában, ugyanis az első közös koncertjük alatt a srácokkal kirabolják, így a gitárjának hűlt helyét találja a buli után, így a fesztivál szezon elején igen nagy bajba kerül ő is és a banda is. Szerencsére azonban hála a barátoknak és más formációk nagylelkűségének, tovább tudják folytatni a már lefixált koncerteket.
A fellépések közepette elkezdik az új nótákkal való teendőiket is.

2013 februárjában kezdődnek az új dalok keverési műveletei egy Los Angelesi stúdióban, amely egy híres hangtechnikus Joe Barresi tulajdonát képezi, és aki nem mellesleg olyan bandákkal dolgozott együtt korábban mint a Bad Religion, vagy a Soundgarden. Időközben Matt Reid a BBC/Chanel 4 munkatársa tovább folytatja azt a dokumentumfilmet, amit már korábban elkezdett forgatni, összerakni, és szeretne végleges formába önteni az új lemez megjelenésével egy időben, mely alkotás nem csak a NMA-t mutatja be a koncertek, túrnék és a színfalak mögött, de a közönség szempontjából is méltóan láttatja Justinékat.
Szeptember 23-án lát napvilágot négy év után az új LP "Between Dog And Wolf" címmel.
A dalokat már a Londoni "Sphere Studios" - ban rögzítették, Ez az anyag teljesen más mint a korábbi évek hanghordozóin szereplő szerzemények, nem kifejezetten egy "szoba-rock album".
Tele van gazdag muzikalitással, többrétegű dobhangzásokkal, textúrákkal, melyek a szenvedélyes dalírásvégeredményét tükrözik. A csapat kifejezetten büszke erre az új kiadványra. Az új anyag megjelenésével egy időben piacra dobnak egy 104 oldalas magazint is, mely kiadvány az együttes harminc éves pályafutását mutatja be, rengeteg fotóval és írásokkal illusztrálva.
Ez a magazin csak limitált példányszámban kerül forgalomba,és tartalmaz egy exkluzív kislemezt is "March On September" címmel.

Október elején kezdetét veszi az év végéig tartó nagy őszi turné, és a csavargó meg természetesen a zenésztársak ismételten magyar földre látogatnak, hogy október 14-én újból meghódítsák a hazai publikumot.

2014: Január közepén egy digitálisan letölthető dalt tesz fel a banda a Spirit Of Football oldalára "The Beautiful Game"  címmel, amely a foci iránti szeretetüket méltatott bemutatni.Február közepén már bizonyossá válik a tavaly megjelent albummal kapcsolatos európai és angliai túrnék állomása. Még ebben a hónapban egy Redarka nevű angol Dj. átmixeli a "Red Sky" című dalukat, ami hallható és letölthető a netről. Március közepén már biztos, hogy fellépnek az angliai Sonisphere fesztiválon.
Justin így nyilatkozott erről : "Nagyon örülünk a hírnek, hogy július 5-én szombaton játszhatunk a  fesztiválon.Már nagyon várom, hogy játszhassak a híres Knebworth House színpadán. Ez lesz az első alkalom, hogy itt felléphetünk."
Április végén a Whithby Goth Weekend vendégei. Júniusban egy új album munkálataiba kezdenek, ami dupla kiadásban jelenik majd meg.
Augusztus 7-én a belgiumi Lokerse fesztiválon játszanak, szeptemberben pedig Brazíliában csapnak egy két napos fellépést.
Szeptember 8-án aztán napvilágot lát az új dupla CD "Between Wine And Bood" címmel, amely limitált kiadásban jelenik meg, és ezek a kiadványok mindegyike dedikálva vannak. Ezeken a hanghordozókon 6 stúdiófelvétel plusz egy koncert hallható. Szeptember közepére elkészül a Matt Reid által rendezett NMA dokumentumfilm. A film premiere Londonban lesz október 5-én.  Az ősbemutató után ez az alkotás több helyen is látható lesz országos szinten.
November elején Justin és Dean  három koncertet ad Görögországban, az egyik helyszíne egy athéni antifasiszta fesztiválon 8-án.
Decemberben az új lemez anyagával egy mini turnét szerveznek melynek állomásai : London, Nottigham,Párizs, Köln és Amszterdam.

2015: Január közepén justin egy szóló meghívást kap, az augusztusban megrendezésre kerülő Solarsphere csillagászati és zenei fesztiválra.
Márciusban belekezdenek egy angol-francia turnésorozatba, ami 14 várost érint majd, és egészen augusztus közepéig tart.
Áprilisban megjelenik az új anyag limitált példányszámban, mely az előző évben kiadásra került dupla CD címét viseli.  Ez egy igazi koncert anyag válogatás, ami három CD-t, és egy bónusz DVD-t foglal magába, a tavaly év végi fellépéseken rögzített kép és hanganyagokból.  Ezeknek az élő műsoroknak az volt az érdekességük, hogy a banda mellett vonósok is színpadra léptek a srácokkal.
Május és július között az angol-francia turné mellett különböző fesztiválokra is meghívást kapnak, mint például a Camden Rock Festival, a Wacken Open Air vagy a Burg Hezberg Feszt.
Augusztus közepén végre kézzel foghatóvá válik a már régóta várt anyag a csapatról készült dokumentumfilm a "Between Dog And Wolf" DVD formájában.  Ez egy amolyan átfogó alkotás a NMA történetéről, a megalakulástól napjainkig bezárólag. A kiadvány tartalmaz bónusz cuccokat is.  Az első DVD maga a 91 perces film, amihez tartozik egy másik 61 perces képanyag is.  Egy kis füzetecske fotókkal, extra cikekkel, valamint három képeslap is helyet kapott a csomagban. Október és december között egy 11 állomásból álló német, svájci, angol, holland városokat bejáró turnéba kezdenek.


 

2016: Február 6-án Justin és Dean egy, a menekültek javára rendezett jótékonysági  koncerten játszanak Bécsben a Sargfabrik színpadán.  Még ebben a hónapban  elkezdődnek az új dalok keverési munkálatai a leedsi stúdióban.  Március közepére már biztos, hogy az új album kicsit késve a nyár végére lesz  várható, utána pedig egy két részből álló őszi és tavaszi turnéra indul a banda.  Április 8-án Justin betölti hatvanadik életévét!  E hónap 13-án a BBC Radio 6 Music élő adásban mutatja be az 1989-ben kiadott "Thunder And Consolation" albumot, ahol Justin is beszél erről az anyagról.
 Május 6-án az angliai Holmfirt városában rendezett "Crafts Festival" vendégei.  Augusztus 26-án megjelenik a zenekar tizennegyedik stúdióalbuma Winter címmel,  amely 13 dalt tartalmaz.  Az új anyag CD, boogpack CD, valamint dupla bakelit formájában  is kiadásra kerül. Az új számokhoz a "Winter", a "Devil", a "Drifts", és a "Die Trying" videoklip is készül.   Justin így nyilatkozott az új lemez kapcsán: "A Between Dog And Wolf" és a "Between Wine And Blood" sok kreatív ajtót nyitott ki számunkra, így érdemes volt a dolgok mögé nézni. Az eredmények nem feltétlenül voltak megtervezve ahogy mi általában éreztük az utunkat, de azt gondolom a "Winter" -nek nagyon erős a  kifejeződése. Ez nagyon hasonlít az emberi hangra, amikor nehéz helyzetben van. Valami amihez sokan tartozhatunk, fordulhatunk az adott  pillanatban különböző szinteken. Ez sokkal inkább egy zenekari album mint a "Between Dog And Wolf", és mi egy átgondolt válogatást készítettünk mixeléssel, hogy agresszívebb legyen a hangzása, és kicsit kevésbé legyen sima és szép."  A lemez megjelenése napján a németországi "Volh Im Schloss Festival" meghívottjai.  Másnap 27-én szintén egy német illetőségű rendezvényen, a "Waltroper Parkfest"-en lépnek fel.
 Szeptember közepén a francia  ZICAZINE magazin készít egy interjút Justinnal.  E hónap végén az új albummal megegyező című képregény lát napvilágot, ami egy 62 oldalas  limitált példányban megjelenő kiadvány és a világhírű New York-i grafikus Matt Huynh készített  az együttes számára.
 Október elején kezdetét veszi az őszi 35 állomásból álló európai turné, ahol ellátogatnak Németországba,  majd Lengyelország, Svájc, Spanyolország, Anglia,és Franciaország a sorrend.  November végén Justin meghívást kap a Párizsban megrendezésre kerülő "LA SCÉNE PUNK EN FRANCE"  kétnapos fotókiállításra, ahol a francia punk mozgalom negyven éves évfordulóját ünneplik, és ezen  a neves eseményen 26-án egy szólókoncertet ad.
 December közepén közzéteszik a tavaszi turné állomásainak listáját, ami egyben az őszi koncertsorozat  folytatása lesz.  Jó hír, hogy március 10-én Budapestre is ellátogatnak. A teljes biográfia és diszkográfia itt olvasható!

2017: Ez az év szinte csak koncertezéssel telik.  Az előző évben megjelent "Winter" című albumukat mutatják be a régi nagy slágerekkel megfűszerezve.  Március 2-án indul az európai turné Franciaországból, melynek során folyó hó 10-én a Budapesti Barba Negra színpadán lépnek fel.  Majd következik Ausztria, Németország, Svédország.  A turné alatt persze meghívásokat kapnak a különböző nagy nyári fesztiválokra is, mint például júliusban a "SELT-MUSIC FESTIVAL" Freiburgban, vagy augusztusban a lengyelországi "WOOD STOCK" fesztiválra, de tiszteletüket teszik a svájci "OPEN AIR GRAMICH"-en is.

2018 áprilisában a zenekar előállt egy új ötlettel, ami rögtön egyértelműnek és meglepőnek tűnt, hogy tudomásuk szerint még egy zenekar sem csinálta korábban: minden zenekar tapasztalt olyan pillanatokat, hogy a közönség énekli kedvenc dalaikat,  tehát 2018 áprilisában a banda ennek szentelt  egy hétvégét a gyönyörű Rond Chapel-ben, Hackneyben.
Ez az esemény “Ezer Hang Éjszakái” nevet kapta amelyek nem igazán koncertek voltak, hanem közösségi éneklés olyan embereknek a világ minden részéről, akik szeretik a zenekar dalait, szeretnek énekelni és szeretik az együtt éneklést. 

Azoknak akik voltak olyan szerencsések, hogy kaptak jegyet, ez egy teljesen egyedülálló élmény volt. 

Akik lemaradtak e páratlan hétvégéről sem kell aggódniuk, hiszen a  koncertek dupla CD-n és DVD-n lettek rögzítve.

2019 augusztus 23- án napvilágot lát a csapat tizenötödik stúdió albuma a  "From Here" ami új koncepciót is hordoz magában, és amit mindössze két hónap alatt írtak és kilenc nap alatt vettek fel,  A 12 új dalnak van egy sajátos hangzása és hangulata is egyben.   Újra együtt dolgoztak Lee Smith-el és Jamie Lockhart-al, akik meggyőzték a zenekart, hogy hagyják a részleteket és bízzák zenéjüket a spontanitásra. Menjenek a világ valószínűleg leggyönyörűbb stúdiójába, az Ocean Sound Recordings -ba, az apró norvég Giske szigetére és hagyják, hogy a hely megtegye varázsát. Ez az album különbözik a többi albumtól, de tartalmazza azokat az elemeket amik meghatározzák érdekes módon azonosíthatatlan zenéjüket, talán még inkább mint korábban. 

Az album megjelenése előtt, még két kislemez is kadásra kerül, az "End Of Days" és a "Never Arriving"melyekből videoklipek is készülnek.  Az új szerzemények dupla bakelit formájában is kaphatóak lesznek. Az új lemez dalaival egy nagy európai turnéra indulnak október 8 – án amely érinti majd Franciaországot, Németországot, Lengyelországot, Ausztriát, Svájcot, és persze a jó öreg Angliát is.

Örvendetes hír, hogy Justin és zenésztársai Magyarországot sem felejtettek ki a koncert állomások közül, így október 19-én az A38 hajó színpadán muzsikálnak majd nekünk.

2020:

Ez az év nem indul jól a csapat számára, ugyanis a Covid járvány miatt törölniük kell sok fellépésüket.  Ennek ellenére Januárban két koncertet adnak Angliában, majd februárban következik Finnország, azután márciusban Spanyolországba látogatnak, de ezek csak amolyan kis klubkoncertek, és csak egy - két fellépést tudnak így is tető alá hozni.  Ebben az évben ünnepli a zenekar megalakulásának negyven éves évfordulóját.  Ebből az alkalomból kifolyólag több koncertet is szerettek volna adni, de a pandémia miatt ez kivitelezhetetlenné válik. Azonban a facebook oldalukon március elejétől minden pénteken közzé tesznek
egy - egy stúdióalbumot a debütáló LP - től kezdve, hogy azt bárki meghallgathassa, így is tisztelegve saját munkásságuk előtt.  Október 24-én az angliai Bradford városában a "The Mill" szórakozóhely színpadán adnak egy élő közvetítéses koncertet, amelyet az interneten lehet megtekinteni mindazoknak, akik korábban regisztráltak, és a virtuális jegy megvételével egy regisztrációs linket kaptak a zenekartól e mailben.  A koncert két részből áll, és 32 dal hangzik el az est folyamán, de a közbejövő technikai hibák miatt sokan nem tudják nyomon követni az élőadást, így azt pár nap múlva ismét  közzé teszik azoknak, akik regisztrációval rendelkeznek, hogy láthassák az élő showt. November 20-án limitált kiadásban dupla fehér bakeliten újra kiadják a 2005-ben megjelent "Carnival" című albumot.  Justin így nyilatkozott erről az eseményről: "Mindig is úgy éreztük, hogy a Karnevál az egyetlen olyan album, ahol a felvétel, a keverés és a mastering közel sem hozta a végeredményt ahhoz, amit eredetileg írásban szántunk. Így amikor a kiadónk, Edel, kinyilvánította érdeklődését az album licencelése és újrakiadása iránt, felfedeztünk négy társított számot (B-oldalas és még ki nem adott dalok), hogy hozzáadjuk, és lehetőséget láttunk az album egészének „újragondolására”.
Tisztában vagyunk vele, hogy bármelyik zenekar számára nagyon veszélyes a 'visszamenni' (és számunkra különösen szokatlan) – ezért egy abszolút szabályt hoztunk, hogy semmit nem veszünk fel újra, és megkértük a "From Here" és a "Winter" című albumok keverősét Lee Smith-t, hogy remixelje a dalokat iginális többsávos módban, anélkül, hogy nekünk túl sok beleszólásunk lenne. Néhány dal nagyon keveset változott, mások elég sokat. És a mi elménk szerint ez jól működött, és növelte az album elvi tulajdonságait, különösen az eredeti zenei ötletek gazdagságát, hangosan kielégítő módon rendezve, hogy előhozza a lemez erejét, energiáját és találékonyságát. Ennek az újragondolásnak a szellemében kicsit módosítottuk a dalok sorrendjét, hogy a kiegészítések is benne legyenek - míg művészünk, Joolz Denby egy teljesen új, eredeti változatban készítette újra az album borítóját. Az album limitált kiadású média-könyvcsomagként és kiváló minőségű fehér dupla-vinylen lesz elérhető. Reméljük, hogy tetszeni fog."
December 20-án a "YouTube" zenei oldalra felkerül egy hatvan perces dokumentum film, amit egy német tévétársaság a "WDR" forgatott a banda negyven éves munkásságáról.  A kisfilmet még októberben rögzítették Bradfordban.

2021:
Mint az előző év ez sem indul biztatóan a csapat számára, ugyanis a Görögországi és Bulgáriai fellépéseiket átteszik a következő év tavaszára.
Február 20 - án egy online fesztivál kerül megrendezésre "VIVE LE ROCKDOWN" elnevezéssel, ahol a NMA mellett 19 másik zenekar is fellép, úgy mint Wayne Hussey a Mission - ből, de itt van még a The Loveless, a Vice Squad, a Crazy Army, vagy a Svetlanas is.
Március 5-én jelenik meg egy kislemez 'Amudsen" címmel, amely Justin új szólólemezén is szerepelni fog, és májusban érkezik majd.  A dalhoz egy videó klip is készül.
Május 12-én egy dupla DVD lát napvilágot "40th Anniversary Global Gathering" címmel, ami a tavaly októberi két órás internetes koncert kép és hanganyaga.
Május 28-án végre megjelenésre kerül tizennyolc év után Justin második szólólemeze "Surrounded" címmel.
Ez a kiadvány dupla bakelit valamint CD formájában kerül kibocsátásra, és tizenhat szerzemény található rajta.
A dalok ismételten gitártémájú darabok, melyekben a mesemondás ötvöződik a nyílt tájak és a szép légkör szeretetével. Ezeknek a szerzeményeknek a különlegessége, hogy többnyire házilag lettek rögzítve.
Justin így nyilatkozott az új szólóalbumával kapcsolatosan:
"A körülmények között nem volt különösebben meglepő, hogy ez volt az a pillanat, amikor újabb szóló lemezt készítsünk, és a dalok vastagon és gyorsan jöttek a lezárás első hetében... Nem is olyan sok minden van arról, hogy 'mi történik a világban'. Mint a Navigating by the Stars-nál, amit 9/11 után jelent meg, más dolgokról is akartam írni - néhány ismert történetről, néhány kevésbé ismert, néhány önéletrajzi és inkább a képzeletbeli tájképről, mint a társadalmi problémák.. Hálás vagyok azért a sok zenei hozzájárulásért, amit a barátaimtól kaptam, amelyek segítenek megteremteni a különböző hangulatot és helyet; ezen a hosszú albumon, de úgy tűnik, hogy az összes dal egy gyűjteménybe tartozik. Remélem, az emberek élvezni fogják majd. ” Az albumon a NMA tagjain kívűl vendégzenészek is közreműködtek úgy mint Anna Douglas és Laura Shackleton háttérvokál, Tobias Unterberg - cselló, Henning Nugel - fuvola, Tom North - hárfa, Jamie Lockhart - zongora.
A szólóalbum dalait Lee Smith keverte a Leeeds - i "Greenmount Studios" - ban.  Ő volt a keverőse az utolsó három New Model albumainak is.
Június 24-én a Franciaországi "Hellfest"-en játszanak, aztán augusztus 5-én az osnabrüchi Hyde park vendégei.
Másnap a "Wacken Open Air" fesztiválon szerepelnek, majd 20-án a "Beautiful Days Festival" meghívottjai.
Szeptember 10-11 a leedsi O2 Academy falai közt zajló "HRH Goth 2. Festival"-on lépnek fel olyan zenekarok mellett, mint a The 69 Eyes, Mono Inc., Lesbian Bed Death, vagy a Faces Of Sarah. Október 5-én egy újabb dalhoz a "Sao Paolo" készül egy videó klip, ami szintén a szólókiadványon szerepel.
Október 21-én egy 14 állomásos angol turné veszi kezdetét, ahol Justin új szólóalbumának dalait mutatják be.
November 24-én a Skóciai Glasgowban a "The Garage" színpadán egy három órás műsorral üneplik a banda negyven éves évfordulóját, azonban Marshall Gill  /gitár/ ezen a koncerten már nem játszik együtt a többiekkel, mert röviddel előtte kilép a bandából.  Marshall 2005 augusztusában került a csapatba és a svájci "Festival de la Sierrevoise"-on debütált, ugyanis Dave Blomberg /gitár/ már nem tudott részt venni az ezt követő turnékon, sőt a banda további életében sem, részben családi okokra hivatkozva,és mellette az új formációjára a Nozzle-ra öszpontosítson.
Marshall is szintén tovább muzsikál az általa és testvérével közösen 2012-ben alapított Blackballed formációban penget és énekel. A továbbiakban így négyen folytatják tovább a fellépéseket és a munkát.

2022:
Ez az év csakis a fellépésekről szól, ugyanis a pandémia miatt nagyon sok koncertet el kellett halasztaniuk, sőt
lemondaniuk bizonytalan pótlási idővel.
Március 16-án egy tíz állomásos turnéra indul a csapat.
Május 22-én egy nyolc állomásos európai mini turné veszi kezdetét Justin új szólóalbum dalainak bemutatásával.
Június 24-én ismét a franciaországi "Hellfest"-en játszanak.
Július 8-án a Lengyelországi "Castle Party" vendégei. Másnap pedig kezdetét veszi a nyári Európai turnéjuk, ami majdnem szeptember végéig tart.
Július 15- én és 16-án Berlinben lépnek színpadra a Lipcsei Filharmonikusokkal, először a "Tempodrom" másnap pedig az "SO36" vendégei.
Sok pihenésre nincs ideje a bandának a nyári turné után, ugyanis október 18 - án indul az őszi turnéjuk, ami szintén az öreg kontinens országait érinti, többek között 27-én Magyarországra is ellátogatnak és három év után megint adnak majd egy feledhetetlen koncertet. Az apropó pedig a zenekar negyven éves születésnapi évfordulója, és amely fellépéseken az eddig megjelent összes albumról hangzanak el dalok.

 

2023 :
Ez az év február másodikán kezdődik, amikor is Justin a svájci illetőségű Satigny városában lép fel egy önálló szólóesttel a "Temple Of Satigny" színpadán.
Április 30-án az Egyesült Királyságban megrendezésre kerülő "Tomorrow's Ghosts Festival" vendégei, ahogy egy hatalmas bulit tolnak.
Augusztus 4-én lát napvilágot egy új kislemez ami az "Innocence" nevet viseli, és aminek különlegessége, hogy Lipcsei szimfonikusokkal lett rögzítve még az előző év Július 25-én Berlinben, ahol Cornelius During vezényelt. Ennek a koncertnek a teljes anyaga "New Model Army And Sinfonia Leipzig - Innocence" címmel szeptember 15-én jelenik majd meg dupla CD, tripla bakelit, DVD és Blue Ray formátumban, melyekhez tartozik még egy 80 oldalas könyv, és egy bónusz CD kiadvány, a 2022 július 17-i Berlini SO36 műsorából. Másnap a "Rebellion Festival"-on adnak egy koncertet Blackpoolban. A rákövetkező napon ismét egy angol megmozdulás a "Bingley Festival" vendégei, Yorkshireben, 20-án pedig Justin és Dean játszanak egy szettet a "Beautiful Days Festival" keretén belül Devonban.
Október 27-én egy hivatalos közlemény jelenik meg a banda honlapján. "Örömmel jelentjük be, hogy 2024. január 26-án jelenik meg 16. stúdióalbumunk, az "UNBROKEN", első európai turné kíséretében (beleértve az Egyesült Királyságot is). 2021-ben kezdtük el írni az albumot mindannak a hátterében, ami egy gyorsan változó világban és a saját életünkben történik, de természetesen a folyamatot megszakította a sokat megkésett 40 éves jubileumi turné és az egész "Sinfonia" projekt. Korán eldöntöttük, hogy az első számú választásunk az album keverésére a legendás Tchad Blake lesz, aki elfogadta a meghívást, és ezt nyilatkozta : Manapság már nem sok dolog üt meg ennyire hitelesen, viszont a New Model Army nekem az. Hihetetlenül jól sikerültek a felvételek és a keverési munkák, ahogy a zenekar is teljes mértékben meg van elégedve a végeredménnyel. Az új nóták tele vannak gitárokkal, égető vokálokkal, és nagy hangsúlyt helyeztünk a basszusgitárra és a dobokra egyaránt. Az 'UNBROKEN" nagyon hasonlít az NMA zenei világára, de megint más lett az új hangzás. Az album egy bakelit verzióban lesz elérhető fekete, és limitált kiadásban átlátszatlan piros színben, a CD verzió pedig kemény fedeles változatban A turné február 27-én indul Northampton városából és negyven állomást érint majd, többek között március 7-én Budapestre is ellátogatnak, ahol az A38 színpadán mutatják be majd az új dalokat."
November 3-án kerül fel a legnagyobb videómegosztóra az új album első dala a "First Summer After", amely videó klip formájában debütál, és a banda állandó munkatársa Tom Harding szerkeszt illetve forgat és rendez.
December elsején a kölni "Porto Post-Punk Festival" meghívottjai, 8-án a nottinghami "Rock City" falait rázzák meg, aztán 16-án ismét Kölnbe utaznak, ahol a "Palladium" színpadán adnak egy showt, majd másnap a hollandiai Amszterdamban a "Melkweg" pódiumán adnak egy koncertet ezzel zárva az évet.

NAGYLEMEZEK:

Vengeance - The Independent Story /1984/
No Rest For The Wicked /1985/
The Ghost Of Chain /1986/
Thunder And Consolation /1989/
Impurity /1990/
The Love Of Hopeless Causes /1993/
Strange Brotherhood /1998/
Eight /2000/
Carnival /2005/
High /2007/
Today Is A Good Day /2009/
Between Dog And Wolf /2013/
Between Wine And Blood  dupla CD, Studio + Live  /2014/
Winter /2016/
From Here  /2019/

KISLEMEZEK:

Bittersweet /1983/
Great Expectations /1983/
The Price /1984/
No Rest (live) , Heroin (live) /1985/
Better Than Them EP /1985/
Brave New World (live) /1985/
51 st State /1986/
Adrenalin EP /1986/
Poison Street /1987/
Lights Go Out And Poison Street EP /1987/
White Coats /1987/
New Model Army EP /1987/
Stupid Questions /1989/
Vagabonds /1989/
Green And Grey /1989/
Get Me Out /1990/
Purity /1990/
Space (live) /1991/
Here Comes The War /1993/
Living In The Rose EP /1993/
Vengeance /1994/
Wonderful Wayt To Go /1998/
Queen Of My Heart /1998/
Island /2005/
BD3 /2006/
BD3 EP /2006/
Vired /2007/
Bloodsports /2007/
Today Is A Good Day /2009/
Autumn /2009/
Devil / Winter /2016/
End Of Days  /2019/
Never Arriving / Watch And Learn  /2019/
 

VÁLOGATÁSOK:
Radio Sessions (1983 - 1984) /1988/
History - The Singles (1985 - 1991) /1992/
B - Sides And Abandoned Tracks /1994/
Small Town England /1997/
New Model Army 3 X CD /2000/
Lost Songs /2002/
Great Expectations - The Singles Collection /2003/
The Collection /2004/
New Model Army /2006/
Anthology (1980-2010) /2010/
We Love The World  CD + DVD  /2013/
Original Album Series  5 CD, válogatás a régi albumokból  / 2014 /

KONCERTALBUMOK:
Raw Melody Men /1991/
BBC Radio One Live In Concert /1994/
All Of This - The " Live " Rarities /1999/
...& Nobody Else /1999/
Fuck Texas, Sing For Us /2008/
Between Wine And Blood  3 CD + DVD  /2015/
Night Of A Thousand  Voices  2CD + DVD  /2018/

Live At Rockcity Nottingham 2 CD  /2019/

VIDEÓK:
Live 1985 április 21. (VHS) /1985/
Videos (1986 - 1989) (VHS) 1989/
History - The Videos (VHS) /1992/
Bizarre 1996 (VHS) /1997/
Rock City 2000 október 23. Live The Anniversary Concert (VHS) /2001/
Here Comes The War (Compilation Of Video Clips) /2002/
Live 161203 (DVD) /2004/
30th Anniversary Concert  2 DVD  /2011/
Between Dog And Wolf - New Model Army Story  /2015/
0 TH Anniversary Global Gathering  2 DVD  /2021/
 

Forrás: www.newmodelarmy.org, www.wikipedia.org/wiki/New_Model_Army

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2024. 01. 16. - 05:13 | © szerzőség: Papi